Felföldi László megyéspüspök 2023. december 9-én állandó diakónussá szentelte Szőts Gábor akolitust a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. A bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás templomban celebrált ünnepi szentmisén - melyen részt vettek az egyházmegye papjai, diakónusai, a jelölt és családja, rokonai, barátai, valamint a hívek közössége -, koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint Wigand István plébános.

A népes asszisztencia bevonulását követően Felföldi László megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket, különösképpen a szentelendőt és annak családját: szüleit, hitvesét és gyermekeiket. A főpásztor kifejezte örömét, hogy a szentelésre szép számban megjelent közösség mutatja az ünnep gazdagságát és örömét, majd arra kérte, hogy imádkozzanak Szőts Gáborért, hogy Krisztus ereje mutassa megszámára és általa a közösségi élet útját és szolgálatának szépségét.

2023 12 09 bonyhad 15

A szentelés szertartásában a püspök arra kérte Wigand Istvánt, hogy a jelölt hitéletének bemutatásán keresztül ismertesse a szolgálatra való alkalmasságát. A plébános szólította a szenteléshez járulót, majd ismertette Szőts Gábor életútját.

2023 12 09 bonyhad 25

A méltatásban elhangzott, Szőts Gábor 1966-ban született Szekszárdon, 1991-ben kötött szentségi házasságot hitvesével. Családjával a Bonyhádhoz közeli Majoson él. 2021-ben okleveles teológus diplomát szerzett a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, majd teljesítette a Váci Egyházmegye diakónusképzését.

2023 12 09 bonyhad 11

1998-2015-ig a Pécsi Egyházmegye hitoktatója volt, jelenleg a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény pálfai Tölgyfa Otthonának intézményvezetője. A bonyhádi és a majosi egyházközségek szolgálatában 40 éve aktívan vesz részt, Felföldi László megyéspüspök pedig ez év júniusában akolitussá avatta.

2023 12 09 bonyhad 28

A megyés főpásztor szentbeszédében a diakónusi küldetés és szolgálat gazdagságának a hétköznapi életben való megéléséről elmélkedett. Felföldi László röviden felidézte az Egyház közösségének kezdeti indulását, az első diakónusok szolgálatát, akik az apostolok megbízásából vállalták a csapatmunkát és egyben az irányítást.

2023 12 09 bonyhad 17

Ez a szolgálat azóta kimaradt, elmaradt és eltűnt az életünkből. Ma az Egyház felelőssége és feladata, hogy a diakónusi szolgálat segítségével és ereje által tudjuk megélni a küldetésünket – fogalmazott a főpásztor. Minden pap és püspök elsősorban diakónus, diakónusként kezdik meg a papi szolgálatot, de ha nem a diakónusi szolgálat marad az életük fő része, akkor nem értették meg és elveszítették út közben a küldetésüket, az eredendő feladatot, amelyre épül a papi és a püspöki szolgálat.

2023 12 09 bonyhad 08

Mindnyájan, papok és világiak egyaránt megéljük és megtapasztaljuk, hogy egy családnak, egy közösségnek a titka, ereje, bensőségessége és szeretetgazdagsága azon múlik, hogy abban élve szolgálunk vagy uralkodunk, hogy abban a pozíciónkat védjük és ahhoz ragaszkodunk, vagy merjük azt elengedni és helyette a szolgálatunkat akarjuk betölteni - mutatott rá beszédében a püspök. Szőts Gábor diakónusi szolgálata abból az élethelyzetből született, hogy volt mellette olyan személy, aki maga mellé állítva a többieket, Isten szolgálatára buzdított a testvéreink szívében. Ennek a küldetésnek a gazdagsága a mostani szentelés.

2023 12 09 bonyhad 29

Végezetül a főpásztor az életünk nagy titkának nevezte mindnyájunk sorsát, az életünket, amit ajándékba kaptunk. Nagy öröm, hogy itt vannak most a szülők, akik igent mondtak erre az életre. Az élet, az ajándék részeként akkor valós, ha mi is ajándékként akarjuk megélni és szolgálni vele. Isten most megajándékozott minket veled és általad és válj továbbra is ajándékká. Légy jel számunkra, hogy megtaláljuk, hogy sokan nyomodba lépve megtalálják Isten hívását, Isten szavának életet adó örömét és felfedezzék ennek a szeretetnek mindent betöltő gazdagságát, hogy ajándékozhassuk ezt a szegény, koldus, könyörgő, magányban és félelemben élő világot az emberi, közösségi, családi kapcsolatok útján az emberi szeretet és istenszeretet örömével és békéjével - intézte szavait Szőts Gáborhoz a főpásztor.

2023 12 09 bonyhad 40

A szertartás a jelölt ünnepélyes ígérettételével folytatódott, majd a szentelendő arcra borulva, míg a hívek térdre borulva énekelték a mindenszentek litániáját, amit a felszentelés követett, melyben a püspök kézfeltétellel adta tovább az apostoloktól kapott lelki hatalmat. Ezt követte a beöltözés, valamint az evangéliumos könyv, mint az igehirdetés szimbólumának átadása. A főpásztor, a jelenlévő papok és diakónusok békecsókkal köszöntötték a felszenteltet, aki a szentmise áldozati részében a püspök jobbján segédkezett.

2023 12 09 bonyhad 64

A liturgia záró részében az újonnan felszentelt diakónus szólt a közösséghez. Szőts Gábor köszönetet mondott a megyéspüspöknek a felszenteléséért, az életútján megismert plébánosoknak és lelkipásztoroknak a tanításokért, a hitvesének és a családjának, hogy a tanulmányai idején is biztos támaszként mellette álltak, valamint a közösségnek, melynek tagjaival 40 éve együtt szolgálják Istent. A szentelési ünnepi szentmise a felszentelt diakónusnak és családjának, valamint a hívek közösségének püspöki áldásával zárult.

2023 12 09 bonyhad 80

Az állandó diakónus a papi rend szentségének első fokozatában részesül felszentelés által. Szolgálatához tartozik az evangélium hirdetése, szentségek kiszolgáltatása (keresztség, áldoztatás, esketés), az oltár szolgálata, a betegek látogatása és áldoztatása, valamint temetési szertartások végzése. A szentelést követően Szőts Gábor a diakónusi szolgálatot a bonyhádi plébánia és annak fíliális közösségeiben végzi.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Paks:
-
2024. 10. 04. - 2024. 10. 04.
Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség