Szentatya

Ferenc pápa az elődei által folytatott hagyományhoz híven január 1-jén, a béke világnapja alkalmából üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek. Az idei üzenet címe: A mesterséges intelligencia és a béke, melynek magyar fordítását az alábbiakban közöljük.

Ferenc pápa október 18-án ismét aggodalmának adott hangot a fegyveres konfliktusok, különösen az izraeli–palesztin háború miatt. Október 27-re, péntekre böjti, ima- és bűnbánati napot hirdetett a világ békéjéért, melyhez kapcsolódóan Felföldi László pécsi megyéspüspök az imanaphoz való kapcsolódásra buzdít.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkársága Sajtószolgálatának közleményét adjuk közre.

Az elvándorlók és menekültek világnapján, melyet idén szeptember 24-én tartunk, a Szentatya hagyományosan minden évben üzenetet intéz a katolikus hívekhez. A pápa idei üzenetének témája, melyet még májusban tettek közzé: Szabadon dönteni: menni vagy maradni?

Van helyed! Van helyetek! Ezekkel a szavakkal szólt a fiatalokhoz a Szentatya, Ferenc pápa az augusztus 1-6. között Lisszabonban megtartott ifjúsági világtalálkozón (IVT), melyen a Pécsi Egyházmegyéből 5 fiatal vett részt Berecz Tibor atya vezetésével. Az ott megélt élményekből táplálkozó beszámolót adjuk közre.

A nagyszülők és idősek világnapját minden 2021 óta minden évben július negyedik vasárnapján – idén július 23-án tartjuk. Az immár harmadszor megtartott világnapra Ferenc pápa üzenetet írt, melynek magyar fordítását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Lápossy Péter 2022. augusztus 18-tól tölti be a Magyarországi Apostoli Nunciatúra, a Szentszék Magyarországi Nagykövetsége titkári tisztségét. A Pécsi Egyházmegye lelkipásztorát a pápalátogatásról kérdeztük, melynek - a nunciatúrán szolgálva - közvetlenül is a részese lehetett.

A római katolikus egyházfők május 14-én, a tömegtájékoztatás világnapján az emberek életére, mindeannapjaikra jelentős hatást gyakorló tömegtájékoztatási eszközök és helyes használatuk kapcsán évről évre üzenettel fordulnak a hívekhez. Ferenc pápa idei üzenetét az alábbiakban adjuk közre.

A pápalátogatás eseményei a határainkon túl élő magyarok számára is kiemelkedő fontossággal bírtak, olyannyira, hogy szép számban érkeztek Budapestre, a Szentatyával való találkozásra. A Ferenc pápa által celebrált Kossuth téri szentmise kapcsán osztotta meg velünk gondolatait a Pécsi Egyházmegye Londonban szolgáló lelkipásztora, Csicsó János angliai magyar főlelkész.

A hivatalban levő pécsi megyéspüspök azon főpásztorok egyike, akinek kinevezése Őszentsége Ferenc pápa személyéhez fűződik, a Szentatya 2020. november 18-án nevezte ki püspökké Felföldi Lászlót. A 266. pápa személyes kapcsolat nélkül is meghatározó kapcsolódási pontot jelent a pécsi megyéspüspök számára a főpásztori szolgálatban. Felföldi László püspököt a pápalátogatás üzenetéről kérdeztük.

Sokunknak adott meghatározó, életre szóló élményt a Szentatya, Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása, melynek nyomán elevenen él bennünk egy-egy, a péteri utódhoz kötődő meghatározó, személyes pillanat. Egy ilyen személyes élményét osztotta meg velünk Polgárné Anikó, a márigyűdi kegyhely munkatársa.

A pécsi bazilika orgonaművész-zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc még Felföldi László 2021. január 6-i püspökszentelési miséjére készített új harmonizációt a Győzelemről énekeljen kezdetű eucharisztikus himnuszhoz, melynek akkordjai a budapesti pápalátogatás alkalmából celebrált Kossuth téri szentmisén is felcsendültek.

Ferenc pápa 41. nemzetközi apostoli útjának, háromnapos magyarországi látogatásának utolsó napjának összefoglalóját adjuk közre a Magyar Kurír nyomán.

Ferenc pápa magyarországi apostoli útjának április 29-i, szombati napja rendkívül mozgalmas és gazdag volt. Az alábbiakban a második nap összefoglalóját adjuk közre a Magyar Kurír nyomán.

Április 28-án reggel 8.21-kor a pápai repülőgép felszállt a római Fiumicino reptérről, és 9.53-kor megérkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ferenc pápa ezzel megkezdte 41. nemzetközi apostoli útját. Az alábbiakban az első nap összefoglalóját adjuk közre a Magyar Kurír nyomán.

A Szentatya, Ferenc pápa által április 30-án, Budapesten, a Kossuth téren celebrált szentmisére április 30-án, hajnali 2 óra 55 perckor menetrenden kívüli személyvonat indul Pécs pályaudvarról Budapest-Déli pályaudvarra (érkezési időpont: 6.44-kor).

Ferenc pápa 2023. április 28–30. közötti magyarországi apostoli útja alkalmával személyesen találkozik a püspökökkel, papokkal, lelkipásztori munkatársakkal, hitoktatókkal, köztük a Pécsi Egyházmegyéből érkező hívekkel, zarándokokkal, rászorulókkal.

Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palotában köszöntötte április 17-én a a Nyolc Boldogság Közösség küldöttségét a közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. A közösség pécsi házának nővérei Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával a Kossuth téri szentmise sekrestyei szolgálatában tevékenykednek Hatházi Róbert, a sekrestyei szolgálatot felügyelő lelkipásztor irányítása mellett.

A Szentatya 41. apostoli útja alkalmával 2023. április 28–30. között Magyarországra látogat. Az alábbiakban a legfontosabb tudnivalókat adjuk közre a Magyar Kurír nyomán.

A biztonságért felelős állami szervekkel történt egyeztetéseket követően az alábbiakban adnak tájékoztatást a szervezők a Kossuth téri szentmisére, továbbá a pápalátogatás rendezvényeire be nem vihető és bevihető tárgyakkal kapcsolatban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának Sajtóosztálya arról adott tájékoztatást, hogy elkészült a pápalátogatás hivatalos dala Camino – Krisztus, a jövőnk címmel .

Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28-30. között apostoli látogatásra érkezik Magyarországra. A látogatás egyik kiemelt eseménye április 30-án, vasárnap 9.30-kor Budapesten, a Kossuth téren bemutatásra kerülő ünnepi szentmise lesz.

Elindult az önkéntesek toborzása a pápalátogatás eseményeire. A legtöbb segítségre, a legtöbb önkéntesre a Kossuth téri szentmisén számítanak, de más helyszíneken is van lehetőség szolgálatra. Jelentkezési határidő: 2023. április 17. 

Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28-30. között esedékes magyarországi látogatása során külön program keretében találkozik a fiatalokkal Budapesten, a Papp László Sportarénában. Az eseményre a szervezők két korosztályban: 13-18, valamint 18-30 év kor között várják a jelentkezéseket. Módosított jelentkezési határidő: 2023. április 10.

Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28-30. között Magyarországra látogat. Az apostoli látogatás három kiemelt programja nagy érdeklődésre tart számot a hívők körében, melyekre már elkezdődtek a jelentkezések. A programokon való részvételről, az utazással kapcsolatban felmerülő kérdésekről a Pécsi Egyházmegyei Hivatal az alábbi tájékoztatást adja.

Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezik Magyarországra 2023 április 28. és 30. között. A Szentatya apostoli útjához kapcsolódva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) külön honlapot indított, mely a ferenc2023.hu címen érhető el.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) összeállított egy rövid imádságot a Szentatya, Ferenc pápa közelgő magyarországi látogatása alkalmából.

Az Apostoli Nunciatúra és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsának közleményét adjuk közre Ferenc pápa magyarországi látogatásáról.

A Szentatya nagyböjt kezdetén hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa idén az önmegtagadás lehetőségeiről elmélkedett, melyet az alábbiakban adunk közre.

A Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapja, február 11-e a betegek világnapja az Egyházban, mely alkalomból a pápa minden évben üzenetet intéz a hívekhez. A betegek 31. világnapjára írt pápai levelet közöljük.

Nem sokkal a szentmise kezdete előtt kivitték a Szent Péter-bazilikából és a szabadtéri oltár elé helyezték a XVI. Benedek emeritus pápa földi maradványait tartalmazó koporsót január 5-én, csütörtökön reggel. A temetési szertartást – amelyre ötvenezres tömeg gyűlt össze – Ferenc pápa vezette, ő mondott homíliát, Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja mutatta be a szentmisét.

A béke világnapját VI. Pál pápa kezdeményezésére 1968 óta ünnepeljük az év első napján. Azóta a pápák január 1-jén a békére vonatkozó gondolatokkal fordulnak a világhoz, mindenkor konkrét elmélkedési témát adva az embereknek. A Szentatya, Ferenc pápa az alábbi üzenetben fordult a hívekhez 2023. január 1., a béke 56. világnapja alkalmából.

Éppen két évvel ezelőtt, 2020. november 18-án jelentették be, hogy Őszentsége Ferenc pápa pécsi megyéspüspökké nevezte ki Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet vezetőjét, nyíregyházi plébánost.

Idén november 13-án tartja Egyházunk a szegények világnapját. A Szentatya, Ferenc pápa „Jézus Krisztus értetek szegénnyé lett” (vö. 2Kor 8,9) mottóval egy tíz pontból álló üzenetben fordult a hívekhez.

Idén szeptemberben tartották Rómában azt a továbbképzést, melyen több mint háromszáz, az elmúlt három évben kinevezett és felszentelt püspök vett rész a világ minden tájáról. A Legio Christi (Krisztus Légiója) Regina Apostolorum Kollégiumában megtartott továbbképzés alkalmain hat magyar püspök is részt vett, köztük Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye főpásztora. A püspököket a Szentatya, Ferenc pápa személyes találkozón fogadta a Vatikánban, az Apostoli Palota Kelemen-termében.

2021-ben Ferenc pápa megalapította a nagyszülők és idősek világnapját, melyet Szent Joachim és Anna liturgikus emléknapjához kapcsolódóan, a hónap negyedik vasárnapján, 2022-ben július 24-én tartunk. A világnap alkalmából írt üzenetében a Szentatya kiemelte, szemléletváltásra van szükség közösségeinkben, félre kell tenni azokat az okfejtéseket, amelyek az időseket távoli és idegen személyekként kezelik, akikről gondoskodni kell.

Június 22. és 26. között rendezték meg a Családok X. Világtalálkozóját Rómában, melynek megtartását még Szent II. János Pál pápa által kezdeményezte. A központi eseményeken Ferenc pápa is részt vett. A Pécsi Egyházmegye számos plébániája, köztük a szigetváriak is online kapcsolódtak a római programokhoz.

Ferenc pápa köszönetet mondott az Európai Katolikus Családegyesületek Szövetségének (FAFCE) a családoknak nyújtott szolgálatáért, beleértve az Ukrajnából menekülteket is. A pápa kérte az egyházat, hogy kísérje el a családokat és elítélte az olyan jelenségeket, mint például a „magány járványát”, a béranyaságot és a pornográfiát. Beszédében utalt a magyarországi helytállásra is az ukrán menekültek befogadásában.

A pápa a tömegtájékoztatás világnapjára minden évben üzenetet intéz a hívekhez. A tömegtájékoztatás 56. világnapja 2022. május 22-én van, melynek mottója: A szív fülével hallgatni. Ferenc pápa levelét közöljük.

Húsvét negyedik vasárnapja hagyományosan a Jó Pásztor vasárnapja, amikor a Szentatya üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz, akik meghívást kaptak arra, hogy szolgálják a jót és terjesszék a szeretetet, tettekkel és szavakkal egyaránt.

Ferenc pápa 2022. május 3-án Excellenciás és Főtisztelendő Michael Wallace Banach memphisi címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki.

Március 25-én, pénteken, a 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa felajánlja Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének. Azt kérik, hogy imádkozzunk együtt a Szentatyával a békéért minél többen!

A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 2-ára esik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjt kezdetén körlevélben fordul a hívekhez, amelyben kifejezi csatlakozását Ferenc pápa 2022. február 23-án, az általános kihallgatás végén elhangzott felhívásához, hogy hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért.

A betegek világnapja alkalmából a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség munkatársai és önkéntesei Nyúl Viktor pasztorális helynök, kórházlelkész atya meghívására gyűltek össze február 11-én Pécsett, a Dóm Kőtárban. A szakmai egyeztetést követően a találkozó résztvevői szentségimádáson és szentmise keretében imádkoztak a betegekért, hozzátartozókért valamint az egészségügyben szolgálókért.

Szent II. János Pál 1992-ben vezette be a betegek világnapját azért, hogy Isten népét, valamint a katolikus egészségügyi intézményeket és a civil társadalmat arra ösztönözze, hogy fokozottan figyeljenek a betegekre és mindazokra, akik őket gondozzák. A Szentatya, Ferenc pápa 2022. február 11-re, a betegek 30. világnapjára küldött üzenetét közöljük.

Ferenc pápa szerint 2022 is alapvető fontosságú évünk lesz a teremtésvédelemben. A Laudato Si Mozgalom cikkével Ferenc pápa hívására, az irányváltás szükségességére szeretnénk felhívni a figyelmet.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ferenc pápa 150 évvel később, 2020. december 8-án tette közzé Patris corde kezdetű apostoli levelét.

Ferenc pápa az elődei által folytatott hagyományhoz híven 2022. január 1-jén a béke világnapja alkalmából üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek. A dokumentumot, melyet a Szentatya „Párbeszéd a generációk, az oktatás és a munka között: a tartós béke építésének eszközei” címmel tett közzé, az alábbiakban közöljük.

December 20-tól, a karácsony előtti készület utolsó napjaiban szemléljük együtt Ferenc pápával a betlehem titkát. Az öt részes sorozat segítségével a Szentatya üzenetén keresztül Jézus születésének eseményére készülünk.

December 20-tól, a karácsony előtti készület utolsó napjaiban szemléljük együtt Ferenc pápával a betlehem titkát. Az öt részes sorozat segítségével a Szentatya üzenetén keresztül Jézus születésének eseményére készülünk.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség