A pápalátogatás eseményei a határainkon túl élő magyarok számára is kiemelkedő fontossággal bírtak, olyannyira, hogy szép számban érkeztek Budapestre, a Szentatyával való találkozásra. A Ferenc pápa által celebrált Kossuth téri szentmise kapcsán osztotta meg velünk gondolatait a Pécsi Egyházmegye Londonban szolgáló lelkipásztora, Csicsó János angliai magyar főlelkész.

A Kossuth téri pápai szentmisén, a hívő emberek tengerében, amely tele volt magyar zászlókkal, a települések és plébániák zászlóival, ott volt egy brit zászló is: a londoni magyar közösség is jelen volt a nagy eseményen. Együtt imádkoztunk Ferenc Pápával a világ békéért.

Ennek a zászlónak már múltja, történelme van, mivel 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben is ott volt pünkösdkor a csíksomlyói nyeregben, aztán a 2021-ben Budapesten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és most, 2023-ban a magyarországi pápai látogatáson is.

A Brexit után mintha az európai emberek eltávolodtak volna egymástól, mintha szembe fordultak volna egymással, sajnos nem kézfogásra vagy ölelésre, hanem háborúskodásra vagy védekezésre. A brit zászló fölött mégis ott díszelgett a magyar zászló is, jelezve azt, hogy a zászlók nem szétválasztják a nemzeteket, hanem összekötik. Úgy ahogy az Eucharisztia összeköti, egyesíti a nemzeteket, ahogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszában énekeltük:

„Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!”

A pápai himnusz is erre ösztönöz bennünket, hogy legyünk a krisztusi szeretet, a béke és az egység követei ebben a szétzilált Európában.

„Mint villámmal egy perc alatt
Messze szárnyal a gondolat,
Szintúgy röpül ajakról-ajakra,
várak-, puszták- és falvakra:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!”

Csicsó János angliai magyar főlelkész

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség