Mihovics Szebasztián diakónus, a Pécsi Egyházmegye papszentelés előtt álló papnövendéke immár másodszor foghatott kezet a Szentatyával, Ferenc pápával. Történt mindez a 2023. évi pápalátogatás első évfordulója alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által meghirdetett hálaadó nemzeti zarándoklat csúcseseményén, április 25-én a Vatikánban. Mihovics Szebasztián beszámolóját közöljük.

Egy évvel ezelőtt abban a kegyelmi ajándékban lehetett része hazánknak, hogy „Krisztus földi helytartója”, Szent Péter Apostol 265.utódja közénk látogatott Ferenc pápa személyében. Azokban a napokban kicsit úgy érezhettük, mi vagyunk „az Egyház közepe”. Öröm volt, hogy a Szentatyát ezúttal nem csak egy szentmise erejéig, hanem hosszabb időre is vendégül láthattuk, ezáltal is lehetőség adódott a különleges és személyes találkozásokra.

Azt gondolom, aki egy évvel ezelőtt ott volt a Kossuth téri szentmisén, vagy bármely más pápai eseményen, mindenki hordoz magában személyes emlékeket. Máig gyakran emlegetjük, hogy a Szentatya olykor-olykor eltért az előre megírt beszédétől és személyesen, spontán szólt hozzánk. Annak pedig végképp örültünk, hogy néhány szót magyar nyelven is mondott. Külön öröm volt, hogy beszédeiben magyar közmondásokat, magyar költőket és művészeket is megemlített.

Egy apostoli látogatás az adott ország számára mindig személyes és meghatározó esemény, így volt ez a Szentatya magyarországi látogatásánál is. Ezen felül nekem megadatott egy még ennél is személyesebb találkozás a Szentatyával, mert a pápai mise asszisztenciájának tagjaként lehetőségem nyílt kezet fogni Őszentségével. Felejthetetlen emlék volt, akkor még nem is sejtettem, hogy ez a különösen személyes találkozás megismétlődhet.

A pápalátogatás évfordulója alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hálaadó zarándoklatot hirdettet Rómába, hogy megköszönjük a Szentatyának hazánkban tett apostoli látogatását. Magyarországról mintegy ezerötszáz zarándok vett részt az eseményen. Voltak, akik autóbuszokkal, mások repülővel érkeztek Rómába, de olyanok is akadtak, akik motorkerékpárral tették meg a hosszú utat.

Egyházmegyénkből is indult autóbusz a római hálaadó zarándoklatra. Ide csatlakozhattam én is, szentelendő társammal, Miklovits Attilával, továbbá egy papnövendékkel és két atyával. Az egyházmegye számos plébániájáról érkeztek zarándokok. Hamar összeismerkedtünk a hosszú buszút alatt, így Rómába érve, már, mint egy összeszokott csapat kerestük fel a nevezetességeket és látogattuk meg a szebbnél szebb bazilikákat, templomokat.

Legtöbbünknek mégis a Szentatyával való találkozás okozott maradandó emléket. Ferenc pápa ugyanis magánkihallgatáson fogadta a magyar zarándoktestvéreket a VI. Pál teremben. Számomra különleges élmény volt, hogy papszentelés előtt álló diakónusként a legelső sorban ülve hallgathattam a Szentatya beszédét, melyben felidézte egy évvel ezelőtti látogatásának emlékeit. Nagy öröm van a szívemben, hogy az egy évvel ezelőtti budapesti személyes találkozás Rómában megismétlődött. Ismét kezet foghattam „Krisztus földi helytartójával”. Különösen is megajándékozottnak éreztem magam ebben a pillanatban.

msz2

Rögtön az audiencia elején, melyen az egyik szemináriumi tanárom is részt vett. volt egy másik személyes élményem is a Szentatyával. A tanárom kezembe nyomott egy fehér pileólust, amit egy diákja adott neki azzal a kéréssel, hogy ha Ferenc pápa közelében lesz, kérje meg. hogy cserélje azt ki a fején lévővel. Mivel a tanárúr hátrébb volt a sorban, engem kért meg e feladatra. Először kicsit bátortalan voltam, azonban mikor a Szentatya elhaladt előttem, felé nyújtottam a pileólust, ő pedig mosolyogva fejére tette, majd visszaadta. Egy rövid videófelvétel is megörökítette ezt a kedves kis jelenetet. Hálás vagyok, hogy ezáltal is örömöt szerezhettem egy ismeretlen diáknak, akinek végül sikerült eljuttatni a pileólust.

A haza felé vezető úton többen Rómában szerzett élményeikről számoltak be. Változatos és sokféle programban volt részünk. Volt számos lelki program, megismerkedhettünk az ókori Róma világával, de az olasz gasztronómia remekeibe is bepillantást nyerhettünk. Remek idegenvezetőink voltak, akik olyan dolgokra is felhívták figyelmünket, melyeket nem biztos, hogy minden zarándok magától észrevenne.

Hálás vagyok az Istennek, hogy megajándékozott ezzel a sok szép élménnyel.  

Szöveg: Mihovics Szebasztián diakónus, a Pécsi Egyházmegye papnövendéke
Nyitókép fotó: Vatican Media / Mihovics Szebasztián Facebook-oldala
Fotó: Vatican News
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása NEM ENGEDÉLYEZETT!

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása NEM ENGEDÉLYEZETT!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 July
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.
KILÁTÓ - Keresztény gólyatábor Sikondán:
-
2024. 08. 21. - 2024. 08. 24.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség