Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28-30. között apostoli látogatásra érkezik Magyarországra. A látogatás egyik kiemelt eseménye április 30-án, vasárnap 9.30-kor Budapesten, a Kossuth téren bemutatásra kerülő ünnepi szentmise lesz.

2023. ÁPRILIS 30., VASÁRNAP 09.30
SZENTMISE A KOSSUTH LAJOS TÉREN

A szentmisén való részvétel minden érdeklődő számára nyitott. A Kossuth térre már reggel 6-tól (vagy még korábban) be lehet majd lépni, de legkésőbb 8.15 órára mindenkinek el kell foglalnia helyét a téren. A helyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni, ezért is célszerű minél korábban érkezni a helyszínre. A szervezők lehetőség szerint minél több ülőhelyet biztosítanak a helyszínen, de előfordulhat, hogy nem mindenkinek jut ülőhely.

A szentmisén külön regisztráció nélkül a biztonsági ellenőrzést követően lehet részt venni. Azok számára, akiknek a téren nem jutott hely, a környező utcákban biztosítanak kivetítőket, amelyeken követhetik a liturgiát.

A pápai szentmisére egyházmegyei szervezésben nem indul autóbusz, a plébániák önállóan vagy más plébániával összefogva szervezik az utazást, melyről a plébániák adnak további tájékoztatást.

A sznetmisére a MÁV-VOLÁN Csoport ingyenes utazási lehetőséget biztosít. Részletek ITT!

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség