Magtár Látogatóközpont

2023. augusztus 30. és szeptember 2. között Pécs ad otthont az Európai Katolikus Teológiai Társaság kétévente megrendezett kongresszusának. 2021-ben dr. Kovács Gusztávot, a Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) rektorát választották meg a társaság alelnökének, melynek köszönhető, hogy a nagy múltú rendezvény soron következő konferenciája a Pécsi Egyházmegyébe érkezett. A nemzetközi kongresszus ünnepélyes megnyitóját augusztus 30-án tartották a Magtár Rendezvényközpontban, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök is köszöntötte az előadókat és a résztvevőket.

Generációk mulattak Pécs egykoron közkedvelt, ma már kultikusnak számító egykori kerthelyiségében, a Rózsakertben, amely 2023. május 5-7-én, egész hétvégés nyitórendezvénnyel tárja ki újra kapuit, szeretettel várva régi és leendő vendégeit.

Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte február 23-án Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban az Aktualitások, dilemmák, és alapismeretek az immuno-onkológiában című háromnapos orvosi konferencia résztvevőit. A konferencia házigazdája Dr. Mangel László Csaba egyetemi tanár, intézetigazgató (PTE ÁOK).

Adventi zarándoklatra hívták december 22-én a pécsi püspökség mintegy 60 munkatársát, világiakat és lelkipásztorokat: Felföldi László pécsi megyéspüspököt, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynököt, Máger Róbert püspöki irodaigazgatót és Kovács József püspöki titkárt. A Magtár Látogatóközpontban tartott lelki zarándokúton a Nyolc Boldogság Közösség pécsi alapításának szerzetesnővérei: Versegi Beáta, Mikovics Krisztina és Valter Margit vezették a résztvevőket az adventi koszorú négy gyertyájának jelképei, a hit, a remény, az öröm és a szeretet mezsgyéjén.

 

 

MAGTÁR EBÉDMENÜ
  
Minden hétköznap* 11:30-14:30 között szeretettel várjuk Önöket, hetente megújuló menü 3 féle levessel, 4 féle főétellel és heti desszerttel. 
 
2 fogás: 2290.- Ft
3 fogás: 2790.- Ft
Csak főétel: 1790.- Ft 
Elviteles doboz: 100.- / doboz 

A heti ajánlatok és a nyitva tartást módosító információk folyamatosan frissülnek facebook oldalunkon: Magtár Étterem a facebook-on!

 * A nyitvatartás rendezvények, és ünnepek miatt változhatnak.

       

 

 

 

Felföldi László pécsi megyéspüspök volt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) XXIII. János Szakkollégiuma által szervezett Lélekrajzok című szabadegyetemi sorozat 5. részének meghívott vendége december 7-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A főpásztorral Tiringer Aranka, a PPHF tanszékvezető főiskolai docense beszélgetett a 2019-ben bemutatott, A két pápa című film kapcsán.

A fiatalabb és az idősebb korosztály számára is változatos, aktív közreműködést igénylő interaktív programokat kínál a Pécsi Püspökség az adventi időben két pécsi helyszínen, a Püspöki Kincstárban és a Magtár Látogatóközpontban. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

A Pécsi Egyházmegye Püspöksége a hagyományokhoz híven 2022-ben is minden korosztályt megszólító adventi programsorozattal készül, hogy lelkünkben is méltó módon várakozzunk és készüljünk a Megváltó Jézus születésének ünnepére. A vasárnapok kivételével minden nap hajnali 6.00 órakor roráté szentmisét celebrálnak a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hétvégéken idegenvezetési alkalmak, hangversenyek, koncertek, múzeumpedagógiai foglalkozások és kiállítások várják az érdeklődőket.

November 16-án, 18 órától folytatódik a Lélekrajzok című szabadegyetemi beszélgetéssorozat a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) szervezésében. A Magtár Látogatóközpontban ezúttal A két próféta - Jeremiás és Ezekiel lélekrajzai bontakoznak ki a hallgataóság számára Dr. Lukács Ottilia teológus, a PPHF adjunktusa előadásában. A sorozat háziasszonya Dr. Tiringer Aranka pszichológus, a PPHF tanszékvezető docense.

A nagy érdeklődés miatt Pécsen továbbra is két estén át lehetett bekapcsolódni a Felföldi László megyéspüspök által életre hívott férfitalálkozók idei évadának második nagy témakörébe. A Magtár Látogatóközpontban november 10-én és 11-én megtartott rendezvény ezúttal a férfi félelmeinek és reményeinek nagy sorskérdéseit helyezte a középpontba. A folytatásban az előadók a Pécsi Egyházmegye további hat településére: Mohácsra, Szekszárdra, Paksra, Tamásiba, Dombóvárra és Szigetvárra viszik el a tematikus programot.

Pécsre érkezett a Dr. Csókay András idegsebész által Krisztus, a tudomány megváltója címmel életre hívott szabadegyetemi előadás, melynek keretében a római katolikus hitét nyíltan megvalló orvos mély istenhitéről tett személyes tanúságot. November 7-én a Magtár Látogatóközpontban megtartott rendezvényen Felföldi László pécsi megyéspüspök köszönetét fejezte ki, amiért az előadók a nagy nyilvánossággal is megosztják az emberi tudás és az isteni gondviselés erejébe vetett rendíthetetlen hitüket.

Idén augusztusban volt három éve, hogy Dr. Csókay András idegsebész vezetésével magyar orvosok szétválasztották az összenőtt koponyával született bangladesi sziámi ikreket. Az orvosi bravúr apropóján indított szabadegyetemi előadássorozatot Dr. Csókay András és Dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus, jogász, akik november 7-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban várják a hit és a tudomány párbeszéde iránt érdeklődőket.

Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepén, október 25-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban tartották a Boldogasszony Imaszövetség hagyományos találkozóját.

A pécsi Magtár Látogatóközpontban október 6-án megnyitották a tizenötödik „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági akciót. A háromnapos programra közel 8000 fiatal regisztrált, akik körülbelül 200 projektet valósítanak meg közel 100 településen Magyarországon, Erdélyben és a Partiumban.

A Családok X. Világtalálkozójához kapcsolódóan, amelyet június 22-26. között tartanak Rómában, minden magyar egyházmegyében levetítik a Váratlan élet című filmet június 24-én, pénteken – erről döntött az MKPK nyári rendes ülésén. A kezdeményezéshez, mely az emberi élet védelmére kívánja felhívni a figyelmet, a Pécsi Egyházmegye is csatlakozott.

Az idén is csatlakozik a Pécsi Püspökség a Múzeumok éjszakája országos programsorozathoz. Június 25-én 20.00-24.00 óra között tematikus program keretében a püspökségi helyszínek növényi szimbolikáját ismerhetik meg az érdeklődők a Dzsámiban, a Püspöki Kincstárban, a székesegyházban, a püspöki palota kertjében, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban és a Magtár Kávézóban. A Székeskáptalani Levéltár is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, melynek az újonnan megnyílt kiállítása 19.00-21.00 óra között látogatható.

A Pécsi Egyházmegyei Karitász munkatársainak lelkigyakorlattal egybekötött találkozóját rendezték 2022. május 21-én, Pécsen. A lelkigyakorlatot Majnek Antal nyugalmazott munkácsi püspök vezette, aki a találkozó alkalmából szentmisét mutatott be a pécsi székesegyházban.

Az Egyházak szerepvállalása a rendszerváltás óta címmel könyvbemutatóval egybekötött fórumot szervez a Pécsi Kulturális Központ 2022. május 24-én, 17.00 órától a Magtár Látogatóközpontban. A program meghívott vendége Felföldi László pécsi megyéspüspök.

2022. május 5-én rendezték meg a Pécsi Egyházmegye hittanos vetélkedőjét Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A játékos versengésen pécsi, komlói és villányi általános iskolákból érkezett 55 gyermek 14 csapatban mérte össze ügyességét és tudását.

A Pécsi Egyházmegyei Karitász önkénteseinek lelkigyakorlattal egybekötött találkozóját rendezik 2022. május 21-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A találkozó alkalmából szentmisét mutat be Majnek Antal nyugalmazott püspök a pécsi székesegyházban.

A Pécsi Egyházmegye főpásztora által 2021 őszén útnak indított, a fiúkat, férfiakat, édesapákat és nagypapákat megszólító, hét helyszínhez kötődő férfitalálkozók záró sorozatának március 31-én és április 1-jén, a Magtár Látogatóközpontban megtartott pécsi alkalmain a férfi jellem kialakulásának hátterét vizsgálták az előadók: Felföldi László megyéspüspök, Dr. Kajtár Edvárd egyetemi tanár és Nagy Péter, az egyházmegye közoktatási munkatársa.

A nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal is két időpontot hirdettek meg a baranyai megyeszékhelyen: 2022. március 31-én és április 1-jén, este 18 órai kezdettel Felföldi László megyéspüspök, valamint Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa és Várda Ferenc teológus, kórházi lelkigondozó várják férfitalálkozóra az érdeklődőket a Magtár Látogatóközpontban, ahol ezúttal a férfi jellem témakörét járják körbe az előadók keresztény hitünk értékei mentén.

Tám László, számos szakmai elismeréssel, köztük Aranykazetta Életműdíjjal (2010) kitüntetett fotóművész szakrális témájú fotóinak audiovizuális bemutatóját tartják 2022. április 6-án, 19 órai kezdettel a Magtár Látogatóközpontban. A bemutatóhoz kapcsolódó elmélkedést Felföldi László pécsi megyéspüspöktől hallhatják majd az érdeklődők.

A 2022. február 13-20. között megtartott egyhetes rendezvénysorozaton házaspároknak szóló programokkal, előadásokkal hívták fel a figyelmet az Isten előtt köttetett legszentebb szövetség, a házasság fontosságára szerte az országban és egyházmegyénkben.

2021. június 26. 20:00-24:00 | „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Máté 6,21

Május 28-án a Magtár Látogatóközpontban szervezett sajtótájékoztató keretei között mondott köszönetet főpásztorunk a Pécsi Egyházmegyében tervezett Magyar Templom-felújítási Programért, mely által számos, hitünk ünneplését szolgáló szent épület újulhat meg.

Hosszú hónapok után először került sor személyes találkozással szervezett igazgatói értekezletre a Pécsi Egyházmegyében, ahol a közoktatási intézmény intézmények képviselői osztották meg tapasztalataikat és terveiket munkatársaikkal. 

Január 15-én koordinátori találkozót rendezett a Pécsi Egyházmegye a Baranya és Tolna megye területén dolgozó azon hitoktatók számára, akik szervezési feladatok ellátásával támogatják katekéta kollégáikat és a plébánosokat. Az esemény alkalmával a résztvevők személyesen bemutatkozhattak Felföldi László pécsi megyéspüspök előtt.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

A COVID-19 járványhelyzet alakulása miatt a Pécsi Egyházmegye turisztikai egységei átmenetileg zárva tartanak. Részletek az alábbiakban olvashatók.

2020.11.07-én került megrendezésre a Karitász Lelki Nap, amelyet a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkéntesei számára rendezett. A covid 19 vírushelyzet miatt a tavaszra szervezett esemény elmaradt, a hétvégi alkalom azonban szigorú előírásokat és higiéniai feltételeket betartva sikeresen megvalósult.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Az október 21-én tartott továbbképzésen az egyesületet Dr. Nyúl Viktor pasztorális helynök atya köszöntötte a Magtár Látogatóközpontban.

A Pécsi Egyházmegye család pasztorációs munkatársai szeretettel hívják az édesanyákat és kisgyermekeiket a heti rendszerességgel szervezett baba-mama klubba.

Október 9-én Baba-mama Klub indul a Pécsi Egyházmegyében, amelyre szeretettel hívják az édesanyákat és gyermekeiket a család pasztoráció munkatársai.

2020. szeptemberétől ismét folytatódik a Pécsi Egyházmegye Szabadegyetem előadássorozata, amelynek középpontjában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő felkészülés áll.

Lelkigyakorlattal egybekötött szakmai továbbképzéssel indult az új tanév a Pécsi Egyházmegye hitoktatói számára. A háromnapos program alatt megtapasztalt élmények lelki és szellemi táplálékként kívánják kísérni az előttünk álló tanévben a katekétákat.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy szombaton, május 16-án a Magtár Kávézó óvintézkedések mellett újranyit.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász és a dm Magyarország fél évre elegendő pelenka adománnyal támogatja az egyházmegyében élő nélkülöző kisgyermekeseket. A szeretetszolgálat és a drogéria 60 családon segített.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi Egyházmegyében az alábbi intézkedéseket rendelte el.

Adventhez kapcsolódó kérdésektől volt hangos a Magtár Kávézó, ahol minden eddiginél többen vettek részt a nyolcadik alkalommal megszervezett kvízesten.

Sok gondolkodnivaló, számos lelkipásztori munkatárs, egy cél és egy misszió. Tömören ezek a szavak jellemzik az őszi találkozót, mely főleg a kistelepülésekről érkező, segítő szerepet vállaló híveknek szólt.

A Magtár Kávézó Zene, Film, Színház rendezvénysorozata 2019. augusztus 3-án 19 órától Hervai Kati, László Blanka és Czapák Attila koncertjével zárul.

A Zene, film, színház programsorozat keretében augusztus 2-án 20.00 órától a Janus Egyetemi Színház, Pilinszky János műveit eleveníti meg a püspöki Magtár Kávézó teraszán.

A Magtár Kávézó Zene, Film, Színház rendezvénysorozata 2019. július 12-én 19.00 órától Kotvász Zsófia (ének) és Nagy Orsolya (zongora) Szabad hangok című koncertjével folytatódik.

Három napos Katekumenátus képzés zajlott 2019. július 1-3. között a Magtár Látogatóközpontban, a Pécsi Egyházmegye Pasztorális Irodájának szervezésében, 45 fő részvételével.

Június 17-én a Magtár Látogatóközpontban került megrendezésre a koordinátorok évzáró találkozója. A találkozó témája a tanév értékelése mellett a konfliktusok kezelése, a nehéz helyzetek más nézőpontból való megközelítése. Hogyan lehet előnyt kovácsolni a kényelmetlen szituációkból? A közös gondolkodást a Jézus Szíve Nővérek Társaságának nővér Horváth Ágnes vezette.

A katolikus egyházban Szent Péter és Szent Pál apostolokat június 29-én ünneplik: a hagyomány szerint más-más évben, de ugyanezen a napon szenvedtek vértanúhalált.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség