Az Egyházak szerepvállalása a rendszerváltás óta címmel könyvbemutatóval egybekötött fórumot szervez a Pécsi Kulturális Központ 2022. május 24-én, 17.00 órától a Magtár Látogatóközpontban. A program meghívott vendége Felföldi László pécsi megyéspüspök.

A rendezvényen Platthy Iván nyugalmazott egyházügyi címzetes államtitkár osztja meg gondolatait a Magyarországon működő egyházak, felekezetek és vallási közösségek társadalmi szerepvállalásáról. A fórum résztvevői a rendszerváltás óta eltelt több mint harminc év távlatában vizsgálják meg az egyházak hitéleti- és közfeladatainak zavartalan ellátásához szükséges jogi- és gazdasági feltételeket, lehetőségeket. A beszélgetést vezeti Garadnay Balázs kanonok, plébános.

A fórumon bemutatják Platthy Iván Párbeszéd az emberért – emlékeim az egyházakról és a társadalomról című könyvét, továbbá az érdeklődők megtekinthetik Platthy György, néhai pécsi festőművész a témához kötődő alkotásait.

Platthy Iván a Németh-kormány idején Glatz Ferenc művelődési miniszter felkérésére szervezte meg az állam és az egyházak közötti koordinációt. A minisztériumon belül létrehozta az Egyházi Főosztályt, melynek feladata az állam és az egyházak közötti kapcsolattartás kormányzati teendőinek ellátása, valamint a kormány egyházpolitikai döntéseinek előkészítése volt.

A program szervezője, a Pécsi Kulturális Központ, nagy szeretettel vár minden érdeklődőt. A rendezvény látogatása díjtalan.

Illusztráció: Pécsi Kulturális Központ

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség