Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte február 23-án Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban az Aktualitások, dilemmák, és alapismeretek az immuno-onkológiában című háromnapos orvosi konferencia résztvevőit. A konferencia házigazdája Dr. Mangel László Csaba egyetemi tanár, intézetigazgató (PTE ÁOK).

Az immuno-onkológia a daganatos betegségek gyógyításának az a módja, amikor a kezelés során nem közvetlenül a ráksejteket pusztítják el, hanem az immunrendszert erősítik, befolyásolják oly módon, hogy az maga számolja fel a megszaporodott ráksejteket. Magyarországon évente több mint 70 ezer daganatos beteget diagnosztizálnak, és nagyjából minden negyedik ember halálát valamilyen rosszindulatú daganatos elváltozás okozza.

A konferenciát megnyitó köszöntőjében Felföldi László megyéspüspök a sziklára épített házról szóló pédabeszédén (vö. Mt 7,24-27) keresztül mutatott rá az ember belső, lelki védekezőképességének gyógyulásban betöltött szerepére. Az immunrendszer lényege, hogy ellenáll - fogalmazott a főpásztor. Ahogy a sziklára épített ház jól ellenáll az időjárás viszontagságainak, úgy amikor vírus, betegség ér bennünket, ha belül erősek vagyunk, ha az immunrendszerünk jól felkészült állapotban van, akkor egészségesek tudunk maradni. A gyerekek esetében szembetűnő, hogy a falusi gyerekekek immunrendszere, ami a rendszeres testmozgás és a friss levegő miatt folyamatosan munkára van fogva, mennyivel erősebb a városban felnövekvő társaikénál, akiket igyekszünk minden veszélytől, behatástól megóvni, akik aztán a gyengébb immunrendszerük miatt még inkább ki vannak téve a fertőzéseknek, megbetegedéseknek. A gyógyításnak óriási feladata abban segíteni az embereket, hogy a saját belső erejükre is támaszkodva győzzenek, álljanak helyt.

Orvosi konferencia 3

A betegség vonatkozásában megkerülhetetlen a hitbe vetett bizalom - mondta Felföldi László. Jézus egy alkalommal, gyógyítás közben (vö. Mk 9,14-29) a beteg gyermek édesapja számára ezt világossá teszi: „Minden lehetésges annak, aki hisz". A betegekkel foglalkozó orvosok a kezelés elején a kezeléssel kapcsolatos bizalmukat gyakran fejezik ki a fenti történetben szereplő édesapához hasonlóan: „Hiszek, segíts hitetlenségemen" (Mk 9,24).

Döntő jelentősége van annak ugyanis, hogy a kezelést végző szakember a szavaival, tetteivel bizalmat, hitet tud-e ébreszteni a beteg szívében a gyógyulás sikerével kapcsolatban. Lehet, hogy gyógyszernek hívják, lehet, hogy kezelésnek hívják, lehet, hogy életmódváltozásnak hívják, de a legfontosabb, hogy a beteg higgyen benne - zárta köszöntőjét a főpásztor.

A konferencia, melyre hazánk 22 városából érkeztek orvosok, egészségügyi szakemberek, február 25-én zárul.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség