A Pécsi Egyházmegyei Karitász önkénteseinek lelkigyakorlattal egybekötött találkozóját rendezik 2022. május 21-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A találkozó alkalmából szentmisét mutat be Majnek Antal nyugalmazott püspök a pécsi székesegyházban.

A koronavírus-járvány miatti hosszú kihagyás után ismét egy tartalmas napra várja az Egyházmegyei Karitász a kötelékében szolgálatot tevő önkénteseket. A találkozón közösen adnak hálát az elmúlt időszak kegyelmeiért, egyben a szervezők szeretnének lelki feltöltődést nyújtani a résztvevőknek, hogy szolgálatukat megerősödve tudják azt folytatni.

A lelkigyakorlatot vezeti és szentmisét mutat be Majnek Antal nyugalmazott püspök, aki 1989 óta Kárpátalján szolgál, és 26 évig volt főpásztora a Munkácsi Egyházmegyének. Majnek Antal 2022 januárjában történt nyugdíjba vonulása óta is aktívan lát el lelkipásztori feladatokat, a háborús helyzetben pedig folyamatosan segíti a bajbajutottakat.

Élete, szolgálata folyamatos tanúságtétel Jézus evangéliumáról, egy hiteles ember, akinek a jelenléte nagyon nagy megtiszteltetés a számunkra – nyilatkozta Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója.

A program 9 órakor püspöki szentmisével kezdődik a pécsi székesegyházban, majd 10-12 óra között lelkigyakorlaton vesznek részt az önkéntesek és az érdeklődők. A szentmise és a lelkigyakorlatos előadás látogatása minden érdeklődő számára nyilvános!

Fotó: Magyar Kurír

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 October
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 02. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -
Mindenszentek - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 11. 01. -

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség