Január 15-én koordinátori találkozót rendezett a Pécsi Egyházmegye a Baranya és Tolna megye területén dolgozó azon hitoktatók számára, akik szervezési feladatok ellátásával támogatják katekéta kollégáikat és a plébánosokat. Az esemény alkalmával a résztvevők személyesen bemutatkozhattak Felföldi László pécsi megyéspüspök előtt.

A 2021-es évben első alakommal szervezett koordinátori találkozón, a Magtár Látogatóközpontban Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs üdvözölte Felföldi László püspök atyát, akit egy, a Pécsi Egyházmegye területén folytatott hitoktatói módszereket összegző videóval lepett meg katekéta kollégái együttműködésében. Ezt követően a koordinátorok megosztották a főpásztorral jókívánságaikat.

„A házszentelést különleges módon történt, azaz az embert, mint a Szentlélek házát, templomát szentelték fel püspökké. Ez különleges egybeesés, mint a bolygók együttállása. Ahogy a bölcsek a csillagot követve eljutottak Jézushoz, úgy püspökként áldja és vezesse főpásztori útját a Jó Pásztor, adjon erőt, bölcsességet és alázatot a szolgálathoz! Terelgesse a Szűzanya a bűnbánat és az irgalom útján, hogy az egyházmegye papjait és híveit még jobban megismerhesse szeretettel.”

A délelőtti órákban megrendezett találkozó kiemelt célja volt, hogy László püspök személyesen köszöntse az egyházmegye területén szolgálatot teljesítő hitoktatási koordinátorokat és megismerje munkamódszerüket. Ennek érdekében a jelenlévő katekéták örömmel osztották meg az általuk koordinált területek jellemzőit, sajátosságait, beszámoltak a plébánosok és a hitoktatók gördülékeny együttműködéséről, a gyermekek aktivitásáról, illetve azokról a plébániai eseményekről, amelyekhez a növendékekkel együtt kapcsolódnak. Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs elmondta, a Hitoktatási Iroda arra törekszik, hogy a nyolc boldogság szerint támogassa a hitoktatókat, akik ugyancsak eszerint végzik hivatásukat.

Az évente négy alakalommal szervezett koordinátori találkozó idei első alkalmával központi kérdésként felmerült a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés, az elkövetkező hónapokban szervezett programok, óravázlatok, nyári táborok, valamint a pályázatok tárgyköre is. A negyedévente tartott megbeszélésekkel a Pécsi Egyházmegye Hitoktatási Irodája a szervezett együttműködésre predesztinálja azt a tizenhárom katekétát, akik Baranya és Tolna megye területén arra vállalkoztak, hogy koordinátori feladatok elvégzésével szolgálják és segítik kollégáik és a plébánosok munkáját.

Fotó: VN

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség