szentmise

Felföldi László megyéspüspök az alábbi időpontokban és helyszíneken mutat be szentmisét, illetve vezet szertartást virágvasárnap és a nagyhéten a Pécsi Egyházmegyében:

Február 27-én Pécsett, a ferencesek templomában bemutatott horvát nyelvű szentmise engesztelő szentmise is volt egyben: két olyan személyiségre emlékezett és lelki üdvükért imádkozott a hívek közössége, akik életük során sokat tettek a hit anyanyelven való ápolásáért. Egyikük Báthory László plébános, aki az Ágoston téri templomban misézett horvátul éveken keresztül. Matusek László kántor-tanító pedig alapította és vezette a pécsi August Šenoa-kórust, amelynek tagjai ma is ellátják a pécsi miséken a horvát nyelvű énekszolgálatot.

Felföldi László megyéspüspök 2022. február 19-én állandó diakónussá szentelte Asztalos Gábor Tamás akolitust a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. A székesegyházban bemutatott szentmisén részt vettek az egyházmegye papjai, a szentelendő családja, barátai és egyházmegyénk híveinek közössége. A szentelést követően Asztalos Gábor Tamás lakóhelyén, Nagynyárádon látja el a diakónusi szolgálatot.

2021. december 24-én délután megtelt a Kisboldogasszony-templom Kisbudmérban, ahol több év szünet után idén újra szentmisére gyülekezhettek a hívek. A településen, ahol éveken át igeliturgián ünnepelhették Krisztus születését, idén az ünnep előestéjén vigília szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök.

A karácsony mindig egy áldott alkalom, egy utolsó alkalom lehet arra, hogy ráébredjünk Isten mélységes igazságára, és a hangulatból valóságot, a külsőségből lelkiséget teremtsünk. Isten ebben szólít meg bennünket. Ebben kér és ebben hív minket – fogalmazott Felföldi László megyéspüspök december 25-én, karácsony első napján a Pécsi Székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén.

Karácsony szent éjszakájának és üzenetének leggazdagabb gondolatának nevezte Felföldi László megyéspüspök Lukács evangélista szavait, amely megszólítja az embert, megérinti a szívünket és kimozdít a megszokottságból, a hétköznapokból. A Pécsi Egyházmegye főpásztora mutatott be ünnepi szentmisét szenteste éjszakáján a székesegyházban.

Pünkösd vasárnapján, 2021. 05. 23-án a pécsi Ferencesek templomában hálaadó szentmisével ünnepelte Baranya és Bács-Kiskun megye horvát nemzetiségű lakossága a Horvát Államiság Napját.

Május 25-én főpásztorunk a Pécsi Egyházmegye papjaival közösen celebrált szentmisét a Máriagyűdi Bazilikában a papi zarándoklat alkalmával. A Mária-kegyhelyen összegyűlt papság a hivatásokért imádkozott.

A Fatimai Boldogságos Szűz Máriára emlékezve, május 13-án engesztelő imanappal ünnepelt hívő közösségünk a Pécsi Egyházmegye kiemelkedően impozáns hegyén. 

Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon lakói, ápolói és munkatársai előtt, majd átadta az év gondozóinak járó kitüntetéseket.

Kezdetét vette az idei Máriagyűdi (online) zarándoklat. Egymás és magunk védelme érdekében ezennel is az interneten és az EWTN Katolikus Televízió csatornáján keresztül kapcsolódhatnak be a hívek a lelki napba, melynek során virtuálisan járulhatnak a Mária-kegyhely elé.

Szeretettel hirdetjük, hogy a Pécsi Egyházmegye 2021. május 8-án, Máriagyűdön lelki (online) napot rendez, amiért a jelenlegi bizonytalan járványügyi helyzet okán, a főpásztori döntés értelmében a szokásos gyalogos zarándoklat nem tartható meg.

Május hónapban a Pálos templomban az alábbi liturgikus eseményekre várják a híveket. Továbbá elérhetőek a Lyceum templom átmeneti zárva tartásával kapcsolatos információk is.

Elhunyt főpásztorokért ajánlottak fel szentmisét a Pécsi Székesegyházban, melyet első alkalommal mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök. Laude to episcopus!

Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának főünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagycsütörtökön, a húsvéti szent három nap első állomásán, Jézus elárultatásának és elfogatásának napján, az Oltáriszentség alapításának ünnepén, Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét az utolsó vacsora emlékére a Székesegyházban.

Olajszentelési misét tartottak a Pécsi Székesegyházban, ahol a papság liturgikus keretek közt megújította Istennek tett fogadalmát, valamint sor került a keresztelendők és a betegek olajának megáldására, illetve a krizmaszentelésre.

Az Egyház korai időszakának különleges nagyheti szertartása, a sötétzsolozsma hagyomány a Pécsi Egyházmegyében. A hívek nagyszerdán az esti órákban, nagypénteken és nagyszombaton reggel gyűlnek egybe, hogy ezáltal közelebb kerüljenek Jézus szenvedéstörténetéhez.

Április hónapban a Pálos templomban az alábbi liturgikus eseményekre várják a híveket. Egyúttal elérhetőek a Lyceum templom átmeneti zárva tartásával kapcsolatos információk is.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleménye iránymutatásul szolgál a hívő közösség, illetve az intézmények számára a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokkal kapcsolatban. 

Március hónapban a Pálos templomban az alábbi liturgikus eseményekre várják a híveket. Egyúttal elérhetőek a Lyceum templom átmeneti zárva tartásával kapcsolatos információk is.

Február 14-én, vasárnap ért véget a Házasság hete országos programsorozat, mely a Pécsi Egyházmegyében szentmisével és a házaspárok megáldásával zárult.

Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét február első csütörtökén a Belvárosi templomban, ahol a szokásokhoz híven ezen napon a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak.

2021. január 7-től újból látogatható a Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Temploma, mely az alábbiak szerint tart nyitva.

Övéi voltunk mindig! 2020-ban és 2021-ben is az Övéi leszünk. Az év még el sem kezdődött, de ezt az igazságot már ismerjük! - hangzott el az idei esztendőben utolsó alkalommal bemutatott hálaadó szentmisén, amelyet Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált a Pécsi Bazilikában.

Advent negyedik hetének szerdáján Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent negyedik hetének keddjén Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent negyedik hetének hétfőjén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének péntekén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének szerdáján Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Közös ünneplésre hívta a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája, a Pécsi Horvát Klub, illetve a Baranya Megyei Horvát Önkormányzat a nemzetiségi híveket.

Advent harmadik hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének szerdáján Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetén, december hónap első csütörtökén a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a Szent Erzsébet Plébánián.

Advent első hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének szerdáján Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének keddjén Dr. Kajtár Edvárd atya, a pécsi Székesegyház plébánosa mutatta be a hajnali szentmisét.

Advent első hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd atya, a Pécsi Székesegyház plébánosa mutatta be hajnali szentmisét.

2020. október 25-én ünnepi szentmise keretében diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban.

Március 22-e óta a Pécsi Egyházmegye a Covid-19 járvány miatt bevezetett egyházi óvintézkedésekre való tekintettel napi szinten szentmisét közvetített köznapokon reggel 7 órakor, valamint vasárnap 10 órakor. A járvány enyhülését követően, július 1-től a szentmise-közvetítések ilyen formában megszűnnek.

LD honlap logó