2014. december 24.
„Nekünk váltja be, amit ígért!” (Lk 1,73)
Szüleink nagyon szerettek bennünket. Nem is vettük észre, hogy kialakult bennünk az alapvető bizalom: amit mondanak, az úgy van, úgy lesz. Amit ígérnek azt megteszik, meg is valósul.
Máig fájdalmasan hat az a néhány ígéret, amit megígértek, de valamiért – szűkös anyagi lehetőségeik, fáradságuk, saját vágyott vágyaik okán – megvalósítani nem tudtak. Ez a fájdalom nem csak a miénk, nem is csak szüleink fájdalma maradt és közösen nem is csupán így emlékeztünk ezekre, hanem mint az „ember” fájdalmára: hűséges, igaz szeretne lenni, de nem tud minden vágyott vagy kimondott ígéretének eleget tenni.
„Nekünk váltja be, amit ígért!” (Lk 1,73) Istenünk minden nekünk kimondott szavát, emberrel kapcsolatos elgondolását, de a mi kimondott és ki nem mondott vágyainkat is megvalósítja, betölti. Mert szeret, mint a szüleink, de nem szegény, nem fáradt, benne nem válik ketté a vágy és a cselekvés.
Érkező Fiában betölti ígéretét. Megteremtve ezzel a bizalom légkörét: Isten és ember, ember és ember közötti, de az önmagamtól önmagam felé szükséges bizalmat is.
A szeretet bizalmat szül, ahol az ember beváltja ígéretét.
