Szinte karnyújtásnyi közelségbe hozza a magasban vigyázó, monumentális freskókat, a kisebb kegytárgyakat pedig bámulatos nagyításban mutatja be az a kötet, amelyre fotográfusa több évtized távlatából is azt mondja: érdemes volt várni rá negyven évet.

Vadasz Istvan es felesegeVitéz ifjabb Vadász István 1962 és 1968 között számtalanszor kapaszkodott fel állványokra és töltött el egész éjszakákat fotografálással, világhírű restaurátorok társaságában. 1962 és 1973 között a pécsi székesegyház restaurálásáról, illetve a kincstárról összesen 3200 felvételt készített, ezekből állt össze A Pécsi Székesegyház freskói és kincsei című kötet, amelyet a Medicina adott ki, s amelyet 5 évvel megjelenése után is életpályája igazi ajándékának tekint.

A „medicinás" kapcsolat nem újkeletű: Ön 1962-től 43 éven át dolgozott a POTE Élettani Intézetében a Központi Kutatólaboratóriumban, évtizedeken át a Fotólaboratórium vezetőjeként, ahol legendás professzorokat és oktatókat s természetesen munkafolyamatokat örökített meg, azaz dokumentálta az intézmény életét. Hogyan jutott eszébe, hogy a pécsi székesegyházról is készítsen fotográfiákat? Mi adta az inspirációt?

Laikusként a püspöki asszisztencia tagja voltam 1951-től 1968-ig. Rendszeres „találkozásom" a freskókkal, kelyhekkel, pásztorbotokkal, süvegekkel már azokban az években áhítattal töltött el, s elgondolkodtatott, hogy milyen jó lenne mindezt lefényképezni. 1962-ben dr. Cserháti József – akkor még káptalani helynökként – azzal keresett meg, hogy indul a székesegyház belső restaurálása. Felkért, hogy készítsek dokumentumképeket a restaurálás folyamatáról, azaz készüljenek fotográfiák a nagyon rossz, a lemosott, és a kész, felújított állapotról. Azonnal tudtam, hogy többé soha az életben nem lesz ilyen alkalom ezeknek a képeknek az elkészítésére – még ha 22 méter magasban az állványzaton hanyatt fekve is.

zanati 2Saját bevallása szerint 40 évet kellett várnia arra, hogy a képek a nyilvánosság elé kerülhessenek. Mi volt ennek az oka?

Az 1989 előtt regnáló rendszer még csak vetíteni sem engedte ezeket a diaképeket, nemhogy könyvben megjelentetni... Sőt! A Mecseki Fotóklub 1968-ban ki is rúgott miattuk. De én kitartottam. A diák meg csak vártak, vártak a dobozokban, évtizedekig. Mert diafelvételek voltak: a freskókról készült képek ORWOCOLOR 14 DIN-es, a kincstári tárgyakról készült fotók pedig AGFACHROM 18 DIN-es filmre készültek. 

Olvastam, hogy az AGFACHROM fotókat Bécsben kellett előhívatni. Ez ma már – a fotózást segítő eszközök, programok garmadája mellett – szinte felfoghatatlan. De lássunk más részleteket! Sokan őrzünk 20-30-40 éves színes fotográfiákat, amelyek mára élvezhetetlen minőségűek lettek. Hogyan lehetett elérni, hogy ezekből a réges-régi felvételekből ilyen kiváló minőségű képanyag szülessen?

Először is: nagyon sokat kellett kísérleteznem, hogy azt a minőséget, ami a könyvben látható, elérjem. Ne feledjük: a képek 40 évvel ezelőtt készültek, s különösen az ORWO anyag volt nagy veszélyben, mert annak a színhelyessége nagyon rövid. A diapozitívek digitalizálásánál véges-végig ott ültem a színkorrekciót végző Szulák Szilvia informatikus mérnök mellett. Az ORWO filmekre jellemző volt, hogy egy bizonyos idő után a bíbor szín kezdett eluralkodni rajtuk. Ez annak az eredménye volt, hogy halványítóba kellett tenni a színes filmeket, a használati utasítás szerint 30 percre – én mindig csak 8 percig tartottam benne. És bár két órát mostam, még így is elváltozott a színe és bíbor lett. Ezt kellett redukálnunk és jó színre – hús-színre – beállítanunk a színkorrekcióval. Egyébként a leverkuseni AGFA filmmel semmi probléma nem akadt, 40 év múlva is ugyanolyan minőségű volt, mint amikor a felvételek készültek.

Említette, hogy időnként a 22 méter magas állványon fotografált. Egy viszonylag sötét, gyakran alig látható térben hogyan lehetett megvilágítani a képek témáit?

Az állványzat, amit a restaurátoroknak készítettek, valóban 22 méter magas volt, méterenként voltak benne a szintek, ez azt jelenti, hogy a figurák derékszinten el voltak vágva, viszont a felső részt – a fejet és a felsőtestet – gyönyörűen lehetett fényképezni. Az viszont félelmetes volt, amikor 22 méter magasan fekve a mennyezeti kazettákat fényképeztem. Ehhez a munkához 28 milliméteres nagylátószögű objektívet használtam, a fejek fényképezéséhez elég volt a normál objektív is. A megvilágításhoz 1000 wattos halogén izzókat használtam – hála Istennek csak a glória csillogott be, de azt is sikerült kivédenem úgy, hogy a halogén izzó elé egy méterre pauszpapírt lógattam, így megszűnt a csillogás.

zanati 5Gyakran dolgozott ún. surlófénnyel. Miért?

A por, a pókháló, a salétrom, ami tönkretette a freskókat, a surlófényben csodásan látszanak, ugyanakkor nem nyomják el a freskót.

A képek nagy részét éjszaka készítette. Mi volt ennek az oka?

Mert akkor csönd volt már és nyugalom, csak Halász Béla bácsi gyakorolt az orgonán éjfélig. Amikor elment, onnantól Bach-kantátákat hallgattunk: bevittünk egy kis lemezjátszót, és bár a pécsi székesegyház akusztikája nem éppen világhírű, de ez csodásan szólt. Nyugalmat sugárzott – olyannyira, hogy észre sem vettük, és már hajnali fél négy volt. Nyolcra jártam dolgozni, délután 5-kor bementem a székesegyházba, hajnali 4-re pedig haza – és így ment ez nap mint nap. A restaurátorokkal: Szentesi Rózával, Illés Jánossal és Tarai Teréz festőművésszel úgy éltünk és dolgoztunk, mintha családtagok lennénk. Ők magyarázták el, hogy milyen képeket kell csinálnom. A freskók írásos dokumentációját ugyanis ők írták meg, és ezt díszítették az én fotográfiáim. El lehet képzelni, mekkora munka lehetett: 16 ezer oldal lett a dokumentáció.

Mi volt a legkülönlegesebb feladata?

A legkülönlegesebb élmények a kápolnák restaurálása során értek, különösen Székely Bertalan freskóinál. Itt győződtem meg arról, hogy Székely Bertalan a freskóit úgy festette, mintha akvarellt készített volna. Ezt a jelenséget a közeli felvételeknél vettem észre, például azon a freskón, amely Szent Mór pécsi püspököt ábrázolja. Előfordult, hogy a mennyezetet a földről fényképeztem 28 mm-es nagylátószögű objektívvel: hanyatt feküdtem, a fejem alá tettem egy ruhadarabot, ami nyomot hagyott a padlón. Lefeküdtem, beállítottam az élességet, megmértem a fényt, beállítottam az expozíciós időt és a blendét. És most jön a lényeg: felálltam, megnéztem a nyomot, ahol a fejem volt, odatettem a gépet, elindítottam az önkioldót és elszaladtam onnan, hogy ne legyek benne a képben Ezt megcsináltam tízszer oda-vissza – a gépet kicsit előremozdítottam, kicsit felfelé és így tovább – és egy, azaz egy kép lett jó igazán – ami a könyvben benne van. De a restaurátorok sem kímélték magukat: amikor pl. Szent Pál freskóképét restaurálták, sokszor órákon át, napokon keresztül felfelé nézve, kinyújtott kézzel dolgoztak a magasban. Elképesztő volt.

Gyerekkora óta szoros kapcsolatban áll az egyházmegyével: ismerte dr. Cserháti József püspök urat, a Pécsi Egyházmegye alapításának 1000. évfordulója alkalmából rendezett kiállítását Mayer Mihály megyéspüspök nyitotta meg, részt vett a cserkészek mindennapjaiban, sok-sok barátja van a jezsuita rendben – és a sort hosszan folytathatnánk. Bizonyára számos spirituális élménnyel gazdagodott. Hogy érzi: közelebb került a Titokhoz?

Egész életemben a vallásomat gyakorló ember voltam. Már gyerekként is: az asszisztencia tagjaként ott voltam a székesegyházban a szentmiséken – sokszor onnan mentünk át a belvárosi templomba ministrálni az ifjúsági szentmisére, mert azt mindig az én lelki atyám, Csonka Ferenc mondta. A Pécsi Egyházmegye alapításának 1000. évfordulója alkalmából 2009-ben kiállítást szerveztek a képeimből, amelyekből a kötet született. A válogatásnál – amelyben nagyon sokat segített a feleségem, Nellykém – nagyon vigyáztam, hogy olyan képek kerüljenek bele, amelyek a lényeget mutatják: olyan részleteket, amelyeket a földről nem lehet látni. A kegytárgyak közül a kelyhek kosarát közelről, a süvegeken, az érseki kereszten a drágaköveket, vagy a színezüst nagycsütörtöki olajoskorsót, amelyeket nem, vagy nem mindennap láthatnak közelről az emberek. És köszönöm a kérdést: igen, feltétlenül közelebb kerültem úgy a Jóistenhez, mint a székesegyházhoz. Én édesapámtól tanultam meg a fényképezés csínját-bínját, tőle kaptam a muníciót. Máig emlékszem, milyen félelmetes és csodálatos pillanat volt, amikor legelőször megjelent előttem az előhívott kép. Úgy érzem, édesapám is, édesanyám is büszke lehet rám Odafent.

Zanati Zsófia

A beszélgetés a Szív folyóirat 2016 márciusi nyomtatott számában jelent meg. Köszönjük a szerkesztők hozzájárulását az újraközléshez!

2019 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2019. 10. 23. - 2019. 10. 30.
Közösségvezetők találkozója:
Pécs
2019. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2019. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont
2019. 10. 28. - 2019. 10. 28.
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár
2019. 10. 31. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi