A Pécsi Egyházmegyében szolgáló áldoztatók és igeliturgia-vezetők részére szerveztek továbbképzést szeptember 23-án. Félévente szervez rendszeres továbbképzést a pasztorális iroda az áldoztatóknak és az igeliturgia vezetőinek.

aldoztatok kepzese 900

A képzések középpontjában az Eucharisztia áll, amely a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készít fel. Minden alkalom egy előadással kezdődik, amelyet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói tartanak. A szeptemberi, első találkozón 131 fő vett részt. Görföl Tibor, a főiskola Alkalmazott Teológia Tanszékének vezetője előadásában azt vizsgálta, mit üzen az ókeresztény egyház teológiai és gyakorlati szempontból a mai kor emberének, mit jelentett az Eucharisztia a kezdetek idején. Az előadást követően kis létszámú csoportokban dolgozták fel a témát a résztvevők, akik három kérdésre keresték a választ: milyen szerepe van saját életükben az Eucharisztiának, mit jelent az, hogy benne a valóságosan jelenlévő Jézussal találkozunk, illetve, hogy hogyan alakítja a személyiséget az Eucharisztiával való kapcsolat. A következő félévek témái között szerepel a szentmise története és mai formája; az Eucharisztia az egyházban mint a közös élet forrása; az Eucharisztia a szenteknél és az egyháztörténelem nagyjainál; valamint az Eucharisztia a keresztény egyházakban.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 14. - 2024. 04. 14.
Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség