Magyarországi körutat szerveztek Marie-Eugène atya, kármelita szerzetes ereklyéje számára, amelynek egyik állomása a kármelita nővérek magyarszéki kolostora lesz.

161125 Pere Marie Eugene 1December 5-én érkezik Magyarszékre, a kármelita kolostorba Boldog Marie-Eugène ereklyéje. Az 1894-ben Henri Grialou néven született szerzetest egy évvel ezelőtt, 2016. november 19-én avatták boldoggá. A Kármelita Rend 20. századi történetének kiemelkedő alakja átérezte a kor emberének éhségét az isteni tanításra, életét arra áldozta, hogy minél többeket vezessen el Istenhez. Magyar nyelven is megjelent, A lélek lendületével című könyvében így vall életfeladatáról: „Korunk szomjazik és éhezik Istenre. Ezt az Isten utáni éhséget nemcsak a lelkekből és a szemekből érezzük, de érzékelhető magukon a hallgatókon is, amikor Istenről szólunk hozzájuk. Mit várnak tőlünk? Azt, hogy beszéljünk Istenről.”

A kétnapos rendezvény Magyarszéken december 5-én 16.30 órakor Marie-Eugène atya életéről szóló vetítéssel kezdődik. Ezt követően 18 órától vesperáson, majd 20 órától szentségimádáson, virrasztáson vehetnek részt az érdeklődők, amelyen részleteket hallhatnak a Boldog írásaiból. A napot a 21 órakor kezdődő kompletórium zárja. Másnap, december 6-án délelőtt 11 órától Marie-Therese Rouxel, az Institut Notre Dame de Vie (Életadó Boldogasszony Intézet) tagja tart előadást Boldog Marie-Eugène atya és Lisieux-i Szent Teréz címmel. Az Életadó Boldogasszony Intézet egy pápai jogú világi intézmény, amelyet Marie-Eugène atya 1932-ben alapított. Tagjai papok, megszentelt életű nők és férfiak, újabban családok is, akik korunk emberének tesznek tanúságot az élő Istenről. Az ereklye a 16.30 órakor kezdődő búcsúztatást követően indul tovább magyarországi körútja következő állomására.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 September
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:
Pécs, Báta -
2023. 09. 24. - 2023. 09. 24.
Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség