Lelkes, diákokból álló pécsi csapat zarándokolt el Veszprémbe, hogy meglátogassák Udvardy György veszprémi érseket, pécsi apostoli kormányzót, aki az érseki palotában fogadta vendégeik.

A Pécs-Gyárvárosi Munkás Szent József plébánia diákjai az immár hagyományos adventi zarándoklatukon idén Veszprém városát vették célba. A csoportot Nagy Norbert, Pécs-Gyárvárosi plébános, valamint a hitoktatók kísérték el az útra. Az érseki palotában Dr. Udvardy György, veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó fogadta a gyerekeket, akik ezt követően szakszerű körbevezetés alatt megismerték az érseki palotát és a csodás történelmi falak között nézelődtek. Emellett a diákok megcsodálhatták a régi királynék öltözetét is, illetve több mindent megtudtak a királyné-koronázások történeteiről. Ezt követően a főpásztor magán kápolnájába invitálta a csapatot, ahol a közös imádság kezdetén felhívta a gyerekek figyelmét, hogy az imában arra koncentráljanak, amiben szeretnének növekedni az adventi időszakban.

A látogatás második felében a diákok megtekintették azt a kiállítást, amely a Veszprémi Püspökség I. világháborúban testi-, és lelki gondozásban vállalt szerepét mutatta be. A szaléziumban érsek atya pogácsával, teával látta vendégül a csapatot, majd a megcsodálták a várból nyíló gyönyörű panorámát.

A program a Veszprémi Állatkertben folytatódott, ahol mindenki szabadon nézelődött, csodálkozhatott rá a teremtés sokszínűségére. Legvégül az adventi vásár fényeivel búcsúztak a kis zarándokok Veszprémtől.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 May
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Papszülők találkozója:
Dóm Kőtár, Pécs -
2023. 05. 31. - 2023. 05. 31.
Pedagógusnap:
Szent Mór Iskolaközpont -
2023. 06. 02. - 2023. 06. 02.
Szentháromság búcsú:
Sellye -
2023. 06. 04. - 2023. 06. 04.
Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség