Január 18-án, Árpád-házi Szent Margit liturgikus ünnepén 1979 óta szabadtéri szentmisét tartanak a margitszigeti egykori domonkos kolostor romjainál, ahol a Szent élt és ahol 1270-ben eltemették.
Az ünnepi alkalomra közszemlére teszik ki Szent Margit vezeklő övét (cilicium), mely a tőle megmaradt kevés emléktárgy egyike és amit meg tudtak őrizni Magyarország viszontagságos története során. Árpád-házi Margitot XII. Piusz pápa avatta szentté 1943-ban.
Szentekben bővelkedő Árpád-házi királyi családból származik
Margit abból az Árpád-házi királyi családból származott, amely csupán a 13. században egymaga még négy, az életszentségben kiemelkedő nőt adott Isten Egyházának, nevezetesen Szent Erzsébetet, Boldog Ágnest és IV. Béla királynak két leányát, Kingát és Jolánt, akiknek tiszteletét az Apostoli Szentszék megerősítette. Margit 1242 körül született, amikor a tatárok Magyarországot tűzzel-vassal pusztították. Szülei, IV. Béla és Laszkarisz Mária, a megfogant magzatot, ha leány lesz, Istennek szándékoztak szentelni engesztelő áldozatként az ország felszabadulásáért és saját megmenekülésükért. Imádságuk és fogadalmuk meghallgatásra talált. Édesanyja, megemlékezve ígéretéről és a kapott jótéteményekről, már négyéves kora előtt a veszprémi apácák kolostorába vitte. Itt Margit tanulékony, készséges és nemes lelkületével és nyíltszívűségével tűnt ki. Amikor pedig királyi atyja a Duna szigetén, amely ma Szent Margit nevét viseli, kolostort emelt, abba nemcsak szüzeket telepített, hogy magukat égő áldozatként egyedül Istennek szenteljék, hanem odavitte Margit lányát is, akit a többi gyermekei közül annál gyengédebb érzéssel szeretett, minél inkább felismerte benne az Istennek szentelt jámbor élet ígéretes csíráit.
Alázatos szolgálattal Krisztus követésében
Eközben Margit egyre jobban magáévá tette az Apostol szavát; Uramnak, Krisztus Jézusnak fölséges ismeretéhez mérten mindent akadálynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam (Fil 3, 8-9). Mindig a legsilányabb ruhákba öltözött, az alacsonyrendű szolgálatokra áhítozott. A söprésben, szennyes helyek takarításában, konyhai munkában, nehéz terhek cipelésében lelte örömét. A beteg nővéreket, sőt szolgálókat, akiknek betegsége miatt mások fertőzéstől tartottak, szeretettel és a megalázkodásnak nagy vágyával szolgálta ki, és a körülöttük kínálkozó összes nehéz és alantas szolgálatot magának követelte. Az Úr szenvedésének titkairól zokogva elmélkedett, és a vértanúság forró vágya lobogott benne. Szívesen imádkozott az eucharisztikus színekben rejtőző Jézus Krisztus előtt vagy a feszület előtt naponta hosszú órákon át, szívét kiöntve. De imádkozott ő mindenütt megszakítás nélkül. Az előírt istentiszteletet nem ritkán az Atyaistenhez vagy a Vigasztaló Szentlélekhez intézett könyörgésekkel és a neki olyannyira kedves Szűz Istenanya dicséretével tetézte.
Népének engesztelő szentje
Margit tevékenységét nem korlátozta csupán az Istenhez intézett lángoló könyörgésekre és igen kemény vezeklésekre. Nem habozott éles szemrehányásokkal illetni a bűnt sem, akárki, még ha a legnagyobb tekintélyt vagy méltóságot képviselő személy követte is el. Amikor pedig látta az atyja családját marcangoló ellenségeskedéseket és meghasonlást, a nép elnyomását, az Anyaszentegyháznak zsarnoki lábbal tiprását, a kolostorok elnéptelenedését, Margit a mindenható Isten haragjának engesztelésére és népe számára a kegyelem kieszközlésére, még bőségesebb könnyhullatással imádkozott. Testét böjtökkel sanyargatta, vezeklőövet viselt, siratva azok bűneit, akik gonoszul Isten ellen cselekszenek, s egészen imádságba merülve járt közben népéért Istennél.
Közeli halálát előre tudva, az Egyház végső szentségeit angyali áhítattal vette fel, s harmincadik életévének betöltése előtt elszenderedett az Úrban.
