„A hazának hű őre és oszlopa” Szepesy Ignác pécsi püspök emlékezete.

2019. december 11-én mutatta be a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, valamint a Pécsi Egyházmegye a tavalyi, közös szervezésű nemzetközi emlékkonferenciája tanulmánykötetét. 2018-ban báró Négyesi Szepesy Ignác püspök beiktatásának 190. és halálának 180. évfordulójára emlékeztünk, és ennek kapcsán rendezte meg a két intézmény 2018. október 4-én a Magtár Látogatóközpontban a „A hazának hű őre és oszlopa” Szepesy Ignác pécsi püspök emlékezete – V. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban címet viselő tudományos szimpóziumát.

A konferencián angol és magyar nyelven elhangzott előadásokat – egy híján – tartalmazó kötet a Pécsi Egyetemi Könyvtár kiadványai 17. darabja. Szerkesztői az egyetemi bibliotéka részéről Méreg Martin és Molnár Dávid, valamint az egyházmegye könyvgyűjteménye képviseletében Dr. Schmelczer-Pohánka Éva voltak, a tördelési és nyomtatási munkálatokat pedig a Virágmandula Kft. (tördelő-szerkesztő: Vértesi Lázár) végezte el. A tanulmánykötet tartalma két nagyobb tematikai egységet ölel fel: a Szepesy Ignác életét és munkásságát elemző öt magyar és egy angol nyelvű tanulmány mellett a Klimo Könyvtárban folyó kutatások eredményeit bemutató egy angol és hét magyar nyelvű tudományos írásművet foglal magába, mindegyik végén magyar és angol nyelvű tartalmi összefoglalóval.

A kötet adatai

„A hazának hű őre és oszlopa” Szepesy Ignác pécsi püspök emlékezete. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban – A 2018. október 4-én rendezett tudományos konferencia tanulmányai. Szerk. Méreg Martin – Molnár Dávid – Schmelczer-Pohánka Éva. Pécs, 2019. (A Pécsi Egyetemi Könyvtár kiadványa 17.) 237 p.

A kötet tartalomjegyzéke

tartalom

A kötet szerzői

Boda Miklós

irodalomtörténész, nyugalmazott könyvtárigazgató-helyettes, főkönyvtáros, Csorba Győző Könyvtár

Fejérdy András, Dr.

tudományos munkatárs, tudományos titkár, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet

Ferkov Jakab, Dr.

nyugalmazott múzeumigazgató, Kanizsai Dorottya Múzeum és Könyvtár

Formiga, Federica

egyetemi docens, Università di Verona

Hartvig Gabriella, Dr.

egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Méreg Martin

szakkönyvtáros, Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Történeti Gyűjtemények Osztálya

Møller, Morten Kock

PhD-hallgató, Charles University (Prague)

Molnár Dávid

könyvtáros, Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Történeti Gyűjtemények Osztálya

Nagy Imre, Prof., Dr.

professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Postma, Ferenc, Prof., Dr.

professor emeritus, Vrije Universiteit, (Amsterdam)

Roe, Joshua

PHD-hallgató, Universität Münster

Rosner Zsolt

PhD-hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem; plébános, Pécsi Egyházmegye

Schmelczer-Pohánka Éva, Dr.

könyvtárvezető, Pécsi Egyházmegyei Könyvtár

Tegzes Ferenc, Dr.

nyugalmazott főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Banya Megyei Levéltára

Vituska Virág

nyelvtanár, Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda

A kötet megvásárolható az alábbi helyszíneken és címeken

Pécsi Egyházmegye Magtár Látogatóközpont
Cím: 7621 Pécs, Dóm tér 8.
Ár: 3800 Ft
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Virágmandula Kft. – Mandulavirág Könyvesbolt
7624 Pécs, Kóczián Sándor u. 1.
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.">This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Ár: 3800 Ft
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.">This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.">https://www.mandulavirag.hu/termek/a-hazanak-hu-ore-es-oszlopa-szepesy-ignac-pecsi-puspok-emlekezete/

2020 February
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Közelgő események

Hamvazószerda-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 02. 26. -
Nagyböjti keresztút és szentmise a Szent Kereszt jelenlétében:
Máriagyűd
2020. 02. 28. - 2020. 02. 28.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 03. 05. -
Nagyböjti keresztút és szentmise a Szent Kereszt jelenlétében:
Máriagyűd
2020. 03. 06. - 2020. 03. 06.
Érettségizők találkozója-III.:
Máriagyűd
2020. 03. 06. - 2020. 03. 07.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi