Nagykedden, reggel 7.00 órakor Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

„Nagy titok, hogy miért árul el az ember, miért árulkodik a kisgyerek? Mit is akar? Ki, mit akar” – tette fel a kérdést Nagyatya a reggeli szentmisén, amelyet a Pécsi Egyházmegye stábja közvetített. Az evangéliumhoz (Jn 13,21-33;36-38) kapcsolódóan a plébános az árulás okára kereste a választ. „Jézus fel akarja tárni Isten világát, meg akar minket váltani, mert Isten ezt akarja. Mégis, mintha ennek lenne egy torz formája, amikor mi, emberek másképp teszünk azzal, hogy kiadjuk a titkot. Mert amikor a kisgyerek árulkodik a szülőknél vagy pedagógusoknál, akkor védi önmagát, a közösségét, védi a biztonságát, aztán ez valahol eltorzul.”

A homília második nagy kérdése így hangzott: „Miért árulja el Júdás Jézust? Miért árulja el, miért tagadja meg Péter, miért adja ki?” Majd az atya elmondta, érdemes elmélkedni az „árulás” és a „kiadás” szón. „Az ember kiad valamit, áruba bocsát egy olyan terméket, amely nem érdemli meg, ilyenkor megtörik a titok, pedig az árulkodó eredetileg csak védi önmagát, egy ügyet akar szolgálni. Júdás is ügybuzgó” – hangzott el a prédikáció során.

„Valamennyien szeretnénk valamit, a szívünk mélyén pedig a megváltást akarjuk. Várjuk, hogy valaki tegye helyre, amit elrontottunk, de ez nem sikerül, ezért árulói leszünk az igaznak, végső soron az Istennek. De van megbocsátás! Tudjuk a két áruló sorsát, az egyik végez önmagával, a másik bocsánatot kér és kap. Eközben Jézusnak megrendül a lelke, megdicsőül” – zárta a homíliát Norbert atya, majd legvégül hozzátette, az árulás Isten dicsőségébe torkollik. Ezt szemléljük az Ő halálában és feltámadásában!

Jn 13,21-33;36-38

21E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” 22Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. 23A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. 24Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” 25Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” 26Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. 27A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” 28De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki. 29Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.” Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. 30Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.

31Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. 32Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. 33Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 June
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 06. 04. -
Szentháromság Vasárnapja – Horvátok főbúcsúja:
Máriagyűd
2020. 06. 07. - 2020. 06. 07.
Szentháromság vasárnapi német búcsú:
Máriakéménd
2020. 06. 07. -
ELMARAD - VADFÜGE Filmklub:
Magtár Látogatóközpont
2020. 06. 09. -
ELMARAD - Te Deum katolikus iskolák részére:
Máriagyűd
2020. 06. 11. - 2020. 06. 11.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi