2014. december 16. – Advent III. hét kedd
„Közel van az Úr a megtört szívűekhez” (Zsolt 34,19)
Isten és népének története jelenik meg mindkét mai szentírási részletünkben. Az első részlet felvillant egy epizódot a választott nép történetéből: „Nem hallgatott a szóra, nem fogadott el figyelmeztetést, nem bízott az Úrban, nem közeledett Istenéhez”. A másodikban pedig Jézus állapítja meg hallgatóiról: „A vámszedők és utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti”.
A két olvasmány meglehetősen borúlátó; nem igazán illik ahhoz az örömteli várakozáshoz, amely az adventi időt olyan kedvessé teszi számunkra. Mindkét olvasmány szerint voltaképp kudarcot vall a jó Isten, mert az emberek nem hallgatnak se a prófétai szóra, se Jézus tanítására. Saját magunkra tekintve ugyanígy sokszor megállapíthatjuk, hogy nem jutunk előbbre a lelki életben, és még mindig ugyanazok a gyengeségeink, mint évekkel vagy akár évtizedekkel ezelőtt. Vajon a jó Isten kudarcot vall velünk is?
A zsoltárok sokszor beszélnek Isten jóságáról, irgalmáról, hűségéről. És ezen tulajdonságok sorában megjelenik még valami: Isten hosszan tűrő. Isten hosszan tűrő, mert nem fárad bele, hogy újból és újból felénk forduljon, eljöjjön hozzánk. Éppen ezért készülhetünk minden évben örömmel karácsony ünnepére; mert az adventi várakozás öröme nem a mi teljesítményünkből és érdemeinkből fakad, hanem a hosszan tűrő Isten emberszeretetéből.
A ma énekelt zsoltár hozzátesz ehhez egy nagyon mély gondolatot: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez”. Az ember szíve sok minden miatt lehet megtört; nem utolsó sorban éppen saját gyengeségeinek megtapasztalása miatt. De Isten kegyelme átragyog mindezen; akármilyen gyengének is érzem magam, bízhatok a jó Istenben. Mert ő hosszan tűrő Isten, aki közel van a megtört szívűekhez.
