2014. december 18.
„Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj...” (Mt 1, 20)
Csodálatos mondat, adventi mondat. Rengetegen várják a Megszületettet és Édesanyját. Ha nem is tudják, nem is mondják, de szívükben vágyódnak Jézus és Mária békéje, nyugalma és szeretete iránt. A Jóisten rajtunk keresztül akar szólni mindazokhoz akik „várják” az Üdvözítőt. Mi az ő adventjükben élünk, ide kaptunk meghívást.
„Kelj fel, fogd a gyermeket ...” Ezt kell tennünk, fogni a gyermeket és menni a várakozókhoz. Hogyan? A gyakori szentáldozás, a találkozás Jézussal Krisztus-hordozóvá tesz bennünket, hisz’ míg ő nem él bennünk, addig nem tudjuk tovább adni. Tudjuk nagyon jól, áldozni csak tiszta szívvel lehet, s így egész lényünk kell, hogy a békét árassza. Fogom, őrzőm és viszem a gyermeket.
Nagy ajándék számunkra mennyei Édesanyánk, akit szintén szeretnénk elvinni, megmutatni az embereknek. A jó kapcsolat a Szűzanyával jó gyermekekké varázsol bennünket, s egy jó gyermek szereti a testvéreit.
A rózsafüzér ima szintén óriási ajándék, amely nemcsak az öregeké, hanem mindenkié. Két dolgot tapasztaltam meg vele kapcsolatban. Az első tapasztalat, hogy ha háborog a szívem, akkor a rózsafüzér, mint csendes szellő elfújja a gondokat, és meghozza a békét. A másik pedig amiért örömmel mondom, ez a mondat „imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján”. Halálom óráján imádkozni fog értem, nem leszek egyedül, bármikor is kell távoznom. Máriát mint a Béke Királynéját vigyük másokhoz.
Így tehetünk eleget a kérésnek: „kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj…”
