Megkezdődött az Irgalmasság éve a katolikus világegyházban. A rendkívüli szentévet Ferenc pápa nyitotta meg december 8-án, a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján. Pécsett ugyanezen a napon, a szeplőtelen fogantatás főünnepével egybekötve Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg a bazilika szentévi kapuját, az altemplomi kaput a püspöki szentmise keretében.

Az Irgalmasság rendkívüli szentéve kezdődött december 8-án, a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján, amelyet az egész világon ünnepel az anyaszentegyház. A szentév megnyitása a szeplőtelen fogantatás ünnepével kapcsolódott össze – erre bűnbánati liturgiával, katekézissel és rózsafüzér-imádsággal emlékeztek a pécsi székesegyházban.

Udvardy György pécsi főpásztor ünnepi szentmise keretében nyitotta meg az Irgalmasság évét és ennek jelképét, a bazilika szentévi kapuját, az altemplomi kaput. A szent kapun belépve teljes búcsút lehet nyerni; a pécsi altemplomban egy-egy égő mécsest is elhelyeztek a hívők.

A megyéspüspök elmondta: Isten a megbocsátás teljességével válaszol a bűnre. Irgalma teremtő erővel bír, ez tette lehetővé a szeplőtelen fogantatás csodáját, s ezt ünnepeljük az irgalmasság évével és a szentkapu megnyitásával is.

Udvardy György megyéspüspök hozzátette:

„Életünkben sok kapuval találkozhatunk. Sok ajtón léphettünk már be, amelyek közül talán nem mindegyik a jó útra vitt. Talán éppen elhibáztuk. Most együtt, mégis a legszemélyesebben lépünk be a szentkapu által az életre, mert tudjuk, hogy Krisztus számunkra az a kapu, amely az életre hív."

A kapunyitás 1500 óta élő hagyomány. A szentévi kapun csak belépni lehet, kimenni egyedül a szentév utolsó napján. Az Irgalmasság évére sokszínű programmal készül a Pécsi Egyházmegye is.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség