15 April 2017

A Pécsi Székesegyházban nagypénteken este hat órakor emlékeztek meg Urunk szenvedéséről Udvardy György megyéspüspök vezetésével. A nagypénteki liturgia a hagyományokat követve csendes bevonulással kezdődött, majd a főpásztor, a koncelebráló papok és papnövendékek leborulva imádkoztak az oltár előtt, amelyen sem terítő, sem gyertya, sem kereszt nem volt.

15 April 2017

Leszálltál a magasságból irgalmas Urunk, s elfogadtad a háromnapi síri nyugalmat; hogy minket is megszabadíts a szenvedésektől, ki feltámadásunk s életünk vagy, Uram dicsőség néked! (8. hangú tropár)

14 April 2017

Nagycsütörtökön délelőtt 10.00 órakor a Pécsi Székesegyházban papi fogadalomújítás és olajszentelési szentmise volt. Este 18.00 órakor nagycsütörtöki szertartás, majd szentmise volt az utolsó vacsora emlékére, amelyet Udvardy György megyéspüspök celebrált.

14 April 2017

Virágvasárnap a pécsi Tettyén, Máriagyűdön és Bátaszéken is élő passiót láthattak az érdeklődők.

13 April 2017

Évek óta hagyomány, hogy a Pécs-kertvárosi plébánia közösségei az utcán járják végig Jézus nyomán a keresztutat. Idén április 7-én volt a szabadtéri keresztút kertvárosban. Minden stációt egy plébániai közösség vállalt, az utolsó állomáson pedig Udvardy György megyéspüspök vette vállára a kétméteres keresztet.

13 April 2017

A Pécsi Egyházmegye minden évben április 12-én emlékezik elhunyt püspökeire. Idén ezen a napon 18.00 órakor mutatott be szentmisét Udvardy György megyéspüspök a székesegyház altemplomában.

12 April 2017

Április 9-én a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája (PécsiKatifi) szervezésében valósult meg az élőszereplős passió a Tettyén. Az egyórás, több állomásos misztériumjátékra idén rekord számú néző látogatott ki.

12 April 2017

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 márciusából.

12 April 2017

Sokakban a veszteségek hatására nem csak a cél, hanem a lelkesedés és a remény is megkopik, eltűnik. A nagypéntek ünnepe megállítja ezt a gondolatot, hiszen Isten mellénk áll, együtt éli át velünk a veszteség kudarcát. A kereszten függő Jézus helyreállítja a bizalmat köztünk és az Atya között. Aki szeret, mindent odaad, erre emlékeztet a kereszt.

11 April 2017

Dombóvár plébánosa, a közösségek szervezője és lelki vezetője Kutas Attila. Örömmel és nyitottan tekint a pillanatra, Szent Ignác-i szemlélődéssel próbál minél többször találkozni Istennel. „A papi jelmondatom, hogy ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába. Ezt a mondatot forgatom igen intenzíven a szívemben és az agyamban is."

11 April 2017

Április 6-án az egyházmegye minden köznevelési intézményének vezetője képzésen vett részt, amelynek célja a közös gondolkodás megerősítése volt.

10 April 2017

Szent László lovagkirály életéről, munkásságáról, korának forradalmi újításairól hallhattak előadást az érdeklődők Szekszárdon, a Vármegyeháza Dísztermében április 5-én.

10 April 2017

A Pécsi Székesegyház zenei igazgatójának, Kovács Szilárd orgonaművésznek zenei elmélkedését adjuk közre a húsvéti szent három napról.

08 April 2017

„Nagy dolgokat tett velem a Mindenható" (Lk 1,49)

07 April 2017

A Pécsi Egyházmegye minden évben április 12-én emlékezik elhunyt püspökeire. Idén ezen a napon 18.00 órakor szentmisét mutat be Udvardy György megyéspüspök a székesegyház altemplomában, a Pécsi Püspökség turisztikai munkatársai pedig különleges idegenvezetéssel készülnek: az év többi napján nem látogatható püspöki kriptába is lemehetnek az érdeklődők.

07 April 2017

A Pécsi Egyházmegye referatúráinak vezetői Mohácson tartottak értekezletet, amelyen a tervezett eseményekhez kapcsolódó tennivalókat és a pasztorális terv négy területét érintő tevékenységeket foglalták össze.

07 April 2017

A keresztúti ájtatosság egyéni vagy közösségi végzése során egyszerre szembesülünk Jézus életének és rajta keresztül valamennyi emberi életnek a drámájával. Minden egyes stáció, állomás egy megállás: Jézus megáll egy-egy pillanatra, akár azért, hogy valakire rátekintsen, valakihez szóljon, akár azért, mert úgy tűnik, nem bírja tovább, és végül azért, mert elérkezett az útja végállomásához.

06 April 2017

A nagyböjtben idén is tartós élelmiszereket gyűjtöttek a rászorulóknak a templomokban a Katolikus Karitász kezdeményezésére. Országosan 190 tonna élelmiszer gyűlt össze, így 25.000 család részesülhetett adományban.

06 April 2017

„Maradjatok itt és virrasszatok velem!" (Mt 26,38) 
Április 13-án, nagycsütörtökön este 9 órakor fáklyás zarándoklat indul a székesegyháztól a Mindenszentek templomának érintésével a Havi-hegyre.

06 April 2017

Ferenc pápa idén is 24 órás szentségimádásra hívta a híveket a nagyböjt negyedik vasárnapja előtti pénteken és szombaton. A felhíváshoz a világon minden katolikus templomban lehetett csatlakozni közös imákkal, énekekkel és csendes elmélyüléssel. Sok helyen szentgyónásra is lehetőség volt.

04 April 2017

Április első hétvégéjén Pécsett, a Lyceum templomban és a máriagyűdi kegytemplomban hallhatta először a közönség Metastasio Passióját magyar nyelven, újonnan megzenésített formában. A bemutatókon mintegy hetvenen vettek részt.

04 April 2017

Ökumenikus imádságot szervez a pécsi Szent Egyed Közösség április 10-én korunk vértanúinak emlékére a Lyceum templomban.

03 April 2017

Húsvéti múzeumpedagógiai foglalkozás lesz április 8-án délelőtt 10 órától a Püspöki KincsTárban 7-11 éves gyerekeknek. A foglalkozáson a résztvevők játékos feladatlap segítségével kereshetik meg a húsvéti ünnepkör jellemző tárgyait, képzőművészeti alkotások kapcsán beszélgetnek a nagyhét eseményeiről, és lesz kézműveskedés is.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség