Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk. A harmadik vasárnapon Molnár Péter olaszi plébániai kormányzó tanítását közöljük.
Közel 40 évvel ezelőtt Budapesten történt, hogy az alsó rakpartról egy autó becsúszott a Dunába. Tél volt. Az autóban egy fiatal pár ült. Utánuk éppen egy taxi ment, amint meglátta a taxisofőr, hogy mi történik azonnal megállt és a fiatal sofőr segítségükre sietett. Beugrott a jeges vízbe, sikerült kinyitnia az autó ajtaját, kiszabadította a bajbajutottakat, ő azonban elmerült a vízben. Ki volt ez az ember? – tehetjük fel a kérdést. És különböző válaszok kerülnek felszínre: Ki volt ő a kollégái számára? Ő volt a büszkeség! – „Igen, mi erre is képesek vagyunk…!” Az édesanyja számára ő volt az egyetlen fiú. Az újságírók számára kitűnő téma, hiszen szalagcímek jelenhettek meg róla: „a hős taxisofőr, az életmentő...” De feltehetjük a kérdést, ki volt ez a fiatalember ennek az élet és halál mezsgyéjén küzdő és az életet végülis megnyerő fiatal pár számára? Ő volt az élet! Nem szalagcím, nem szomorúság, nem büszkeség, hanem maga az élet. Az áldozat és az önfeláldozás, a mindent átölelő és felemelni kívánó életet adó szeretet emberi logikával nem érthető meg, hiszen az élet látszólag odaveszett, elpusztult, megsemmisült.
Kedves Testvérek! Nagyböjt 3. vasárnapján egy különleges evangéliumi szakaszt olvasunk fel Szent János könyvéből, a jeruzsálemi templom megtisztításáról. A nyugalommal teli, a mindig szeretetet sugárzó Jézus most feszült és feldúlt, korbáccsal a kezében látjuk Őt. Idegenszerű bemutatkozás ez. Még inkább elcsodálkozunk, ha meggondoljuk, hogy mi váltotta ki ezt a haragos érzést Jézusból. Tagadhatatlan, hogy hasznos és jó dolog volt, hogy a fáradságos és hosszú útról megérkező zarándokok az áldozatra szánt állataikat és tárgyaikat nem kellett, hogy magukkal hurcolják. A magukkal hozott pénzt is egyben, nagyobb címletekben őrizték. Az árusok és a pénzváltók tulajdonképpen a templommal is és a zarándokokkal is jót tettek. Ezért is kaphattak lehetőséget a papoktól a pénzváltásra és az árusításra a templom-udvarban. Ám Jézus mégiscsak kihajtja őket a templomból. Mert Ő tudta, ahogyan az evangélista is megjegyzi, hogy mi lakik az ember szívében. Tudta jól, hogy a megtűrt jó látszata alatt mennyi, de mennyi kapzsiság, önzés, nagyravágyás, gonoszság tapadt meg az árusítók lelkében a pénz bűvöletéből. Jézus ezt ostorozza, a jóság ruhájába öltöztetett gonoszságot! Az önkényes vallási gyakorlatokkal, az alázatoskodással és az önsanyargatással a bölcsesség látszatát keltik, de a szívük távol van Istentől. Sajnos gyakran mi magunk is megelégszünk a látszattal, és nem vesszük, vagy nem akarjuk már észrevenni, hogy eladtuk magunkat. Az önmagunkban dédelgetett harag, az irgalmatlanság, egy-egy meg nem engedett kapcsolat már rég testies, de még mindig tudunk rá találni valamilyen megnyugtató magyarázatot. Nagyböjt az elcsendesedésnek, a böjtnek, a megtérésnek, a szeretet forrásához való visszatalálásnak az ideje. Az ember nagy dogokra vágyik! Vágyunk mindannyian őszinte, mély emberi kapcsolatokra, igazi tiszta szeretetre, mély őszinte barátságokra, melyek az idők változandóságai közepette és a próbatételek hatására inkább megerősödnek, mintsem megszakadnának.
Ebben a nagyböjti szent időszakban, különösen is kérnünk kell Jézust, hogy borítsa fel asztalainkat, szakítsa szét kapcsolatainkat, megszokottságainkat és világosítsa meg értelmünket, ha a magunk által tapasztalt jóságunkban észreveszi a bűn és az önzés jeleit. Magunk is legyünk szigorú bírái önmagunknak, hogy mi is észrevegyük, mi lakik bennünk, az emberben!
Molnár Péter
olaszi plébániai kormányzó
Nyitókép: Shutterstock
