2022.03.05.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2022.03.04.

Felföldi László megyéspüspök az állami rendelkezésekkel összhangban – tekintettel a javuló járványhelyzetre – 2022. március 7-étől a templomokban és más zárt terekben tartandó liturgikus cselekményekre és mindennemű közösségi eseményre vonatkozóan az alábbi módon rendelkezett.

2022.03.04.

A Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez Tartós szeretet címmel. Az ukrajnai háborús helyzet miatt sokan érkeznek menekültként Magyarországra, a kárpátaljai magyarság élelme is egyre fogy. Ezért ebben az évben a tartósélelmiszer-gyűjtést az otthon maradottak és a menekültek megsegítésére fordítja a Katolikus Karitász. A hívek felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban a március 20-ai vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 20-től 27-ig. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a Karitász segítő munkájába. A 1356-os telefonszám felhívásával hívásonként 500 forinttal tudnak segíteni a rászorulókon.

2022.03.03.

A szeretet, a béke és a jóság a hadviselésének nevezte Felföldi László pécsi püspök az idei nagyböjtöt, mely a gonosz erőkkel, a gyilkos fegyverekkel és szándékokkal szemben vívja harcát. Március 2-án, hamvazószerda este a pécsi bazilikában bemutatott főpásztori szentmisén koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, plébános.

2022.03.03.

Felföldi László pécsi megyéspüspök rendkívüli tanácskozásra hívta össze hivatalába 2022. március 2-án a Baranya és a Tolna Megyei Kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottakat, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola főtitkárát, a Katolikus Karitász egyházmegyei és a Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetőjét, a Sant’Egidio Közösség pécsi képviselőjét, továbbá a Pécsi Egyházmegye Püspöki Hivatalának turisztikai és pedagógiai főmunkatársait.

2022.03.02.

Február 27-én Pécsett, a ferencesek templomában bemutatott horvát nyelvű szentmise engesztelő szentmise is volt egyben: két olyan személyiségre emlékezett és lelki üdvükért imádkozott a hívek közössége, akik életük során sokat tettek a hit anyanyelven való ápolásáért. Egyikük Báthory László plébános, aki az Ágoston téri templomban misézett horvátul éveken keresztül. Matusek László kántor-tanító pedig alapította és vezette a pécsi August Šenoa-kórust, amelynek tagjai ma is ellátják a pécsi miséken a horvát nyelvű énekszolgálatot.

2022.03.02.

Bacsmai László esperes, plébános, a Pécsi Egyházmegye horvát nemzetiségi pasztorációs vezetője február közepére megbeszélést hívott össze világi szolgálattevők részvételével a Pécsi Püspökségre.

2022.03.02.

Nagyböjt, a húsvétra felkészítő negyvennapos előkészületi időszak, hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 2-ra esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban hitük elmélyítésével, kiengesztelődéssel és böjttel készülnek húsvét ünnepére, Jézus Krisztus halálára és feltámadására.

2022.03.02.

Az MKPK február 25-i felkérését követően a Pécsi Egyházmegyei Karitász is megkezdte a az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek megsegítését támogató feladatok koordinálását. Az alábbiakban Besenczi Zsolt pécsi egyházmegyei karitászigazgató levelét közöljük a legfrissebb információkkal és a segítségnyújtás lehetőségeiről az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.

2022.03.01.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Nagyböjt 1. vasárnapja, 2022. március 6.)

2022.03.01.

A nőnap alkalmából női szenteket bemutató sorozatunkban idén Szent Borbálával ismerkedhetnek meg olvasóink. A katolikus egyház december 4-én ünnepli Borbálát, akit nagy tisztelet övezett a középkortól kezdődően, és népszerűségéből az újkorban sem veszített. Szent Borbála a négy fő szűz egyike (Virgines Capitales) Szent Dorottya, Szent Margit és Szent Katalin mellett, aki 306 körül Nikomédiában (ma Kis-Ázsia, Törökország) halt vértanúhalált.

2022.03.01.

Idén, 2022. március 10-én (csütörtökön) és 2022. március 19-én (szombaton) 10 órai kezdettel történeti bemutatóval egybekötött idegenvezetést hirdet a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár.

2022.03.01.

Az idei esztendőben hamvazószerda március 2-re esik, amikor este 18.00 órakor szentmisét mutat be Felföldi László megyéspüspök a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban. A liturgiát egyházmegyénk YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.

2022.03.01.

A Pécsi Egyházmegye Ministráns Referatúrája hétvégi találkozót szervez az egyházmegye ministránsai részére 2022. április 2-án, szombaton, Szekszárdon, a Szent József Iskolaközpontban. A találkozó 9-től 16 óráig tart. A szervezők felhívását közöljük.

2022.02.28.

A Siklósi Önkormányzat képviselő-testülete Batthyány Kázmér Emlékérem Siklós Városáért kitüntető díjat adományoz Keresztes Andor plébánosnak Máriagyűd és Siklós közösségeiért tett kiemelkedő szolgálatának elismeréséért.

2022.02.28.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) február 28-án kiadott közleményében köszönetét fejezi ki minden eddigi segítségért és imára hívja a híveket. A közleményt az alábbiakban adjuk közre.

2022.02.28.

Hiánypótló szolgáltatással gazdagodott Máriagyűdön a kegyhely látogatóközpontja, ahol kegytárgybolt nyitotta meg kapuit február 26-án. A szolgáltatások köre hamarosan tovább gyarapszik, kávézóba is betérhetnek majd a kegyhelyre érkező zarándokok. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Felföldi László megyéspüspök, Riegl Gábor, Siklós polgármestere, valamint Keresztes Andor, a bazilika plébánosa, kerületi esperes.

2022.02.26.

A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 2-ára esik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjt kezdetén körlevélben fordul a hívekhez, amelyben kifejezi csatlakozását Ferenc pápa 2022. február 23-án, az általános kihallgatás végén elhangzott felhívásához, hogy hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért.

2022.02.26.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2022.02.25.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa felkéri és megbízza a Katolikus Karitászt, hogy különös figyelemmel és gonddal, a magyar állami szervekkel és más segélyszervezetekkel együttműködve legyenek az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek segítségére, és vegyenek részt az ellátásukban. Erre az MKPK azonnali intézkedéssel megfelelő összeget bocsát rendelkezésükre.

2022.02.25.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága. A második rész címe: Életszentségre kaptunk meghívást.

2022.02.25.

Gyorssegélyt indít és az ukrajnai válsághelyzetben különösen is azok mellé áll a Katolikus Karitász, akik a legkiszolgáltatottabbak. A segélyszervezet a menekültek ellátására készíti fel kelet-magyarországi logisztikai központját és önkéntes csoportjait – tették közzé a Karitász honlapján február 25-én.

2022.02.25.

Újra megnyit a Máriagyűdi Látogatóközpont, elsőként egy színvonalas kegytárgybolt kezdi meg működését a népszerű baranyai zarándokhelyen.

2022.02.24.

Harmadik fordulójához érkezett a Pécsi Egyházmegye által a 2021/22-es tanévben is meghirdetett internetes böngészős hittanverseny, melynek témája - a Püspöki Szinódushoz kapcsolódóan - a szeretetközösség, részvétel és küldetés. A harmadik forduló feladatainak megoldásait is online letölthető űrlapon küldhetik be a résztvevők 2022. március 25-ig.

Melléklet
Download this file (3._fordulo_5-6.evf..pdf)3. forduló 5-6. évfolyam[feladatsor]
Download this file (3._fordulo_7-8._evf..pdf)3. forduló 7-8. évfolyam[feladatsor]

2022.02.24.

Megjelent a Pécsi Egyházmegye Figyelj Rám! című pedagógiai folyóiratának legújabb, 19. száma. A lapban közzétett óravázlatokból a tanárok ötleteket meríthetnek, olvashatjuk mesterpedagógusok beszámolóját programjuk első időszakáról, illetve tájékozódhatunk az egyházmegyei fenntartásban működő oktatási-nevelési intézmények által szervezett programokról.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség