szerzetesek

Idén április 19-én ünnepeljük az Isteni Irgalmasság vasárnapját, amelyhez kapcsolódóan Szent II. János Pál pápára emlékezve, Szent Fausztina nővér (teljes nevén Maria Faustyna Helena Kowalska) életútja és naplója segítségével idézzük fel az ünnep történetét.

Nem is annyira a távolság, mint a járvány miatt telefonon hívtuk fel Böjte Csaba testvért, aki mesélt pápai áldásról, az internet adta lehetőségekről, gyerekekről és egy vackorfáról is. 

Nagyböjt ötödik hetének keddi napján Csóka Péter János OSPPE, pálos tartományfőnök mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise visszanézhető az alábbi cikkben.

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozatának következő vendége Böjte Csaba OFM, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.

A Megszentelt Élet napján, délelőtt szerzetes testvérek tartottak előadást a komlói és a paksi diákok számára, míg Pécsett az esti órákban Barics Gábriel bicsérdi plébániai kormányzó celebrált szentmisét a pécsi Belvárosi templomban.

Film, előadás és beszélgetés a teremtésvédelem kérdéseiről. 

A Pécsi Egyházmegye és a Pécs-Székesegyházi Plébánia által, január 8-án 49 szerzetesnővér újratemetésére került sor a Belvárosi templomban. 

Január 8-án 11:00 órai kezdettel püspöki szentmisével egybekötött gyászszertartás keretében, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom altemplomában 49 szerzetesnővér földi maradványait helyezi örök nyugalomra.

Hogy Máriával bensőséges kapcsolatba kerülhessünk, nem látványos és érezhető kegyelmek szükségesek. A Kármelben a Szent Szűz szerepe nem szentjeink látványos misztikus kegyelmeiben érthető meg, hanem inkább Mária erényeinek követésében.

Reggel nyolc órakor zenés ébresztővel indult a tábori élet a máriagyűdi kegyhelyen. Egyre több álmos, de azért lelkes résztvevő jelent meg a gyóntatóudvaron, ahol a „Morning-zumba”-tól már az is frissnek érezhette magát, akinek nehezebben nyíltak ki szemei. Egy ilyen vérpezsdítő reggeli tornát követően mindenki kellően megéhezett.

A Máriagyűdi Bazilikában szombat esténként 18:30-kor szentségimádást, 19:00 órakor előesti szentmisét tartanak.

Az úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe.

Június 17-én a Magtár Látogatóközpontban került megrendezésre a koordinátorok évzáró találkozója. A találkozó témája a tanév értékelése mellett a konfliktusok kezelése, a nehéz helyzetek más nézőpontból való megközelítése. Hogyan lehet előnyt kovácsolni a kényelmetlen szituációkból? A közös gondolkodást a Jézus Szíve Nővérek Társaságának nővér Horváth Ágnes vezette.

A bátai Szent Vér templomban a felújítási munkálatok miatt tavaly nyár óta nem volt szentmise. A munkálatok most is zajlanak és a templom, s környezetének teljes megújítása augusztus végére fejeződik be.

Vakációkezdő koncerttel és lelki programmal várták a gyermekeket Miskolcon a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében. A rendezvényen 2400 meghívott közép- és kisiskolás gyermek vett részt a Generali Arénában, hogy egy rendhagyó alkalommal is megünnepeljék a tanév lezárását. A „Jézus a mi királyunk” mottót elmélkedésekkel, énekekkel, versekkel hozták közelebb hozzájuk a délelőtt során.

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon. Az alábbiakban közöljük Ferenc pápa a Hivatások 56. Világnapjára írt üzenetét, „Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk" címmel.

1938 májusában Budapesten rendezték a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ahogy a 2020-as magyarországi rendezvényt, a ’38-as kongresszust is tartalmas felkészülési időszak előzte meg. Bognár Jenőné, gránitdiplomás szekszárdi pedagógus diákként vett részt a felkészülésben, majd a kongresszuson. Az alábbiakban az ő visszaemlékezését adjuk közre.

2019. március 15-16-án a „Jöjj, kövess engem!” elnevezésű hitoktatási módszerről tartottak továbbképzést Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban, ahová az ország több egyházmegyéjéből érkeztek katekéták, összesen mintegy 120 fő.

2020 november
M T W T F S S
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

A Bazilika felszentelésének évfordulója:
Máriagyűd -
2020. 11. 29. - 2020. 11. 29.
Tematikus roráté-szentmisék a Pécsi Székesegyházban:
Pécsi Székesegyház -
2020. 11. 30. - 2020. 12. 05.
A Békéért Bebörtönzöttek Nemzetközi Napja:
-
2020. 12. 01. - 2020. 12. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 03. -
Tematikus roráté-szentmisék a Pécsi Székesegyházban:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 07. - 2020. 12. 13.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi