Mohács

Április 23-án vasárnap ünnepi szentmise keretében elsőáldozást tartottak Mohácson. A szertartáson a Boldog Gizella Katolikus Iskola 4. osztályos tanulói is részt vettek.

Lelkigyakorlaton vettek részt a mohácsi katolikus oktatási intézmények pedagógusai április 6-án. Bacsmai László püspöki biztos rövid bemutatkozása után szentségimádás következett.

A mohácsi csata évfordulójának 491. évében az év második engesztelő imanapját tartotta a mohácsi plébánia.

Folytatódik Mohácson a katolikus nevelési intézmények és a Veled Tartok Egyesület szervezésében a Szülők szombatja. Március 4-én 9.00 órától negyedik alkalommal várják az érdeklődő szülőket a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola épületében. A részvétel ingyenes, gyermekfelügyeletet is biztosítanak.

A Házasság Hete alkalmából ünnepi szentmisére hívta a szentségi házasságban élőket a mohácsi plébánia 2017. február 19-én. A szentmisén elhangzott, hogy a házasság szentsége is a kereszt jegyében szerveződik. A benne kapott áldás mindvégig megmarad a párokon: segít a másikért küzdeni, szenvedni, érte harcolni, miközben ami közös, az összekapcsolja a házasokat.

Élet-kóstoló címmel tartottak játékkal fűszerezett vacsorát ifjú házasoknak Szekszárdon. A férj és feleség közötti kommunikációs csapdákról, férfi és női különbözőségekről pedig Nagy Péter és felesége Judit tartott előadást a szekszárdi plébánia közösségi házában.

A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája Dunaföldváron, Szekszárdon, Szigetváron, Dombóváron, Máriagyűdön és Mohácson szervez programokat a házasság hetében. A családreferatúra munkatársai fontosnak tartják, hogy a házaspárok megértsék: a házasság az ember természetén nyugvó szentség, amely Isten szívének legmélyébe vezet bennünket.

Az idei évben minden hónap első szombatján a mohácsi plébániához tartozó közösségek számára tartanak szentmisét a Zárdatemplomban, amelyhez közös szentségimádás, katekézis és beszélgetés is kapcsolódik majd.

Vízkereszt ünnepén szentmisén vettek részt a mohácsi katolikus iskolák tanulói és tanárai a Fogadalmi templomban.

Az idei év utolsó engesztelő napját tartotta a mohácsi plébánia december 29-én a Fogadalmi templomban. Az engesztelő nap célja, hogy hazánkért, népünkért együtt imádkozva, a hívek megemlékezzenek a mohácsi csatában elesettekről. Az egész napos szentségimádás során lehetőség volt egyéni imádságra és a különböző imacsoportok imaóráin való részvételre is.

Jézus születésének ünnepére felkészítő adventi lelkigyakorlatra hívta a híveket a mohácsi plébánia. A három nap alatt lehetőség volt a gyónás elvégzésére, a szentmiséken elhangzott lelkigyakorlatos beszédek pedig az egyéni lelki készületet segítették.

Az 1526. évi, nemzetünk életében sorsfordítónak számító mohácsi csata emlékére Király József pécsi püspök alapítványt hozott létre 1817-ben: szándéka szerint a csata évfordulóján, augusztus 29-én emlékmisét és három nyelven –magyarul, németül és horvátul – prédikációt kell tartani.

Névadó szentjük ünnepéhez kapcsolódóan ünnepi szentmisén vettek részt a mohácsi Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoportjának tagjai 2016. november 20-án a Fogadalmi templomban.

Az elsőáldozók után november 13-án a bérmálkozókat mutatták be a közösségnek Mohácson, a Fogadalmi templomban. A mintegy hatvan bérmálásra készülő fiatalt Bognár Attila András plébános így bátorította: „Legyetek nyitottak a Szentlélek befogadására! Ahogyan a Lélek átalakította az apostolok életét, úgy képes a ti életeteket is megújítani, erővel eltölteni, teljessé tenni bennetek azt a jót, ami már elkezdődött a ti lelketekben is! Figyeljetek rá és bátran fedezzétek fel magatokban mindazt, amire a Szentlélek indít benneteket!"

A két mohácsi katolikus iskola és a Veled Tartok Egyesület november 19-én tartja a Szülők szombatja nevet viselő programsorozatának harmadik rendezvényét, a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola épületében. A részvétel ingyenes, gyermekfelügyeletet is biztosítanak.

Szentmise keretében mutatták be Mohácson az elsőáldozásra készülő gyermekeket, akik a város különböző iskoláiban és katolikus oktatási intézményeiben tanulnak.

A mohácsi Park utcai Katolikus Általános Iskola már hosszú évek óta viseli az Ökoiskola címet, néhány éve pedig az Örökös Ökoiskola címet is elnyerte. Ennek megfelelően az intézmény kiemelten foglalkozik a környezet megóvásával, valamint a szemléletformálással.

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeztek meg, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezett a Szent Jobb.

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik Magyarország nemzeti ereklyéje, Szent István király mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb. Az esemény kapcsán Bognár Attila András mohácsi plébános a mohácsi csata évfordulójának mai üzenetéről, Görföl Tibor teológus pedig az ereklyetiszteletről fejtette ki gondolatait.

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a Püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét.

A Boldog Gizella Katolikus Iskola fennállásának 20 éves évfordulójához kapcsolódva vasárnap, május 8-án ünnepi szentmisét tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök a mohácsi Fogadalmi templomban.

Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte április 22-én a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Ferenc Katolikus Óvodája.

Katekéták, lelkipásztorok és befogadó csoportok vettek részt a XVI. katekumenátus konferencián Mohácson. A háromnapos konzultáción szó volt a beavató szentségekre való felkészülés szertartásainak történelmi változásairól, az európai helyzetképről, valamint a magyarországi katekumenátus fejlődési irányairól is.

A két mohácsi katolikus iskola és a Veled Tartok egyesület közös szervezésében került sor a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában április 16-án az első Szülők Szombatjára.

Április 10-én, vasárnap délelőtt Mohácson, a fél tizenegy órakor kezdődő szentmise keretében bérmálást tartottak a Fogadalmi templomban. A város katolikus iskoláinak tanulói is részesülhettek a szentségben, amelyet Ferenc pápa Isten ajándékának nevezett.

Mohácson a Szent Ferenc Katolikus Óvodába és a Park Utcai Katolikus Óvodába várják azokat a szülőket, akik már előzetesen jelezték felvételi szándékukat, valamint azokat a kisgyermekeket, akik 2016 decemberéig betöltik harmadik életévüket.

A mohácsi katolikus iskolákban a napi feladatok között a tehetséggondozás is szerepel. A közelmúltban tanulóik számos versenyen értek el szép eredményeket.

2016. február 19-én német nemzetiségi projektnapot szervezett tanulóinak a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola német munkaközössége.

Évtizedekre visszanyúló hagyomány a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában a Német Nemzetiségi hét. A kulturális programsorozatot háromévente rendezi meg az intézmény.

Február 12-én tartotta a Pécsi Egyházmegye soros igazgatói értekezletét Mohácson a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában. Az intézményvezetői szekcióban a résztvevők áttekintették az aktuális kérdéseket és elkezdték a stratégia feladatainak megbeszélését.

Az egyházmegye fenntartásában működő mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola egyik fő profilja a német nemzetiségi oktatás. A német kultúrával való ismerkedésre németországi cserediák-kapcsolat révén is van lehetőség.

Erős család, erős nemzet – Ez volt az egyik mottója az országos családreferens találkozónak, amelyet a hétvégén rendeztek Mohácson. A találkozóra szinte minden egyházmegyéből érkeztek házaspárok, lelki vezetők, a cél a tapasztalatszerzés és eszmecsere mellett a feltöltődés volt.

23. alkalommal rendezi meg január 30-án szombaton 17 órától a műsoros gyermek svábbált a mohácsi Park utcai Katolikus Általános Iskola német munkaközössége és nyolcadik osztálya. A sok nézőt vonzó műsorban több mint 100 gyerek szerepel néptánccal, verssel, dallal, színdarabbal, zenével.

Január 20-án a Pécsi Egyházmegye mohácsi köznevelési intézményeiben ismertették az új egyházmegyei köznevelési stratégiát. Az általános iskolát és két óvodát is magában foglaló központot öt éve vette át a Pécsi Egyházmegye.

Az Irgalmasság Szent Évére készülve dr. Kajtár Edvárd, a Központi Szeminárium spirituálisa, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet vezetője tartotta az elmélkedéseket a Pécsi Egyházmegye papjainak november 9-10-én, Mohácson.

A liturgikus év ünnepeihez kapcsoltan őszi hálaadó nyílt napra hívták a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvoda munkatársai a gyermekeket, szüleiket és nagyszüleiket az óvodába.

Dr. Török Csaba római katolikus pap, teológus, főiskolai docens tartott előadást a Pécsi Egyházmegye papjainak képzésén, Mohácson. A téma kultúrtörténeti megközelítése a kereszténység és a kultúra viszonyát elemezte a kezdetektől napjainkig.

A mohácsi katolikus köznevelési intézményeknek tartott lelkigyakorlatot Udvardy György pécsi megyéspüspök, Sümegi József egyházmegyei tanfelügyelő és Bognár Attila András plébános Mohácson.

A katolikus egyház augusztus 29-én Keresztelő Szent János vártanúságára emlékezik, de ezen a napon zajlott 1526-ban a mohácsi csata is. A csata 489. évfordulójára szentmisével emlékeztek a mohácsiak és a környékbeli falvak lakói.

Felnőtt Floorball Magyar Kupadöntőt és amatőr I. Csele Kupát rendeztek a Mohácsi Katolikus Nevelési Központban. Udvardy György pécsi megyéspüspök a díjak átadásakor méltatta a sportolók teljesítményét és örömét fejezte ki, hogy a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő nevelési központ egy jelentős esemény nívós megszervezésére vállalkozott.

 A Pécsi Egyházmegyei Ministránsbizottság minden év tavaszán – ezen belül is általában nagyböjtben – és őszén megszervezi ministránsvezető-képző összejöveteleit, amely során egyaránt helyet kap a ministráláshoz és a vezetéshez kapcsolódó gyakorlati és elméleti képzés, valamint a lelki megerősödés, közös imádság, elmélkedés, liturgia.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működik Mohácson a Szent Ferenc Katolikus Óvoda, ahol néhány éve egyedülálló módon kimondottan óvodásoknak tartanak szentmiséket. Az „ovis misékről” Báráczné Szántó Mariann, az intézmény vezetője beszélt.

A Pécsi Egyházmegyében szolgáló papok és diakónusok rekollekcióját tartották március 9-10-én Mohácson. A soros papi találkozót és képzést Dr. Török Csaba atya, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatója vezette. Az előadásokon az új evangelizáció modern eszközeit tárgyalták.

A Pécsi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének horvát ajkú hívekért felelős referatúrája Ronta László atya vezetésével december 6-7-én Mohácson és Kökényben karácsonyváró adventi áhítatot szervez horvátországi közreműködőkkel.

LD honlap logó