főpásztor

Az időjárás idén nem volt kegyes az úrnapi hagyományos körmenet megtartásához. Június 11-én este az eső miatt elmaradt a hagyományos körmenet Pécs belvárosában, a pécsi székesegyházban Felföldi László megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmisét követően szentségimádással ünnepelték a hívek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztust. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa.

A hivatalban levő pécsi megyéspüspök azon főpásztorok egyike, akinek kinevezése Őszentsége Ferenc pápa személyéhez fűződik, a Szentatya 2020. november 18-án nevezte ki püspökké Felföldi Lászlót. A 266. pápa személyes kapcsolat nélkül is meghatározó kapcsolódási pontot jelent a pécsi megyéspüspök számára a főpásztori szolgálatban. Felföldi László püspököt a pápalátogatás üzenetéről kérdeztük.

Felföldi László pécsi megyéspüspök húsvéti írása az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.

Április 6-án, nagycsütörtök délelőtt olajszentelési szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök Mayer Mihály nyugalmazott püspökkel, Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel és az egyházmegye papságával Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hagyományok szerint a lelkipásztorok megújították szenteléskor tett ígéreteiket, valamint az egyházmegye két papnövendékének ünnepélyes befogadása is megtörtént a papi rend felvételére készülő jelöltek közé.

„Az emberi élet, emberi méltóságunk megélése azon múlik, hogyan hordozzuk életünk keresztjét, hogyan éljük meg keresztutunkat. Minden ember élete egy keresztúti sor. Ha végignézzük Krisztus keresztútjának 14 állomását, felfedezzük, hogy rólunk szól, a mi életutunk állomásairól, találkozásainkról, eleséseinkről. Ezeket pedig nem elkerülni kell hanem jól megélni, mert így tudjuk gazdagítani a lelki életünket" -  Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjtről, lelkigyakorlatról, keresztútról, életünk keresztútjáról.

Barka- és pálmaágak megáldásával kezdődött az ünnepi főpásztori szentmise virágvasárnap este a pécsi bazilikában. A Jézus jeruzsálemi bevonulásának emléket állító liturgiát Felföldi László megyéspüspök celebrálta. A szentmisében elhangzott a passió.

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott Collegium Seraphicum egyetemista közössége meghívására látogatott el Felföldi László pécsi megyéspüspök a pécsi egyetemi kollégiumba március 1-jén, ahol 90 percen át válaszolt az egyetemisták által szabadon feltett kérdésekre.

„Szóljon ez a nagyböjt az imáról, a felebaráti szeretetről és a megélt keresztútról, melyre most van kellő idő, hogy megújuljon és megszépüljön életünk szeretete, szenvedése és szeretetszolgálata" – szólt Felföldi László megyéspük üzenete február 22-én, hamvazószerdán, a nagyböjt első napján celebrált ünnepi szentmisében. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Kovács József püspöki titkár, valamint a Pécsi Tudományegyetemen tanulmányokat folytató, jelenleg a Pécsi Egyházmegyében szolgáló nigériai lelkipásztorok: Henry Nnaemeka Ugokwe és Mark-Kingsley Okafor.

Püspöki szolgálata során első alkalommal látogatott a Pakshoz tartozó Dunakömlődre a Pécsi Egyházmegye főpásztora. Felföldi László megáldotta az egyházközség megújult kültéri közösségi terét, valamint szentmisét celebrált a zsúfolásig megtelt Szent Imre-templomban, ahol a környező településekről is érkeztek hívek, hogy főpásztori áldásban részesüljenek. A szentmisén koncelebrált Kürtösi Krisztián plébános és Erb József nyugalmazott lelkipásztor. 

A szeretet dallamával találjátok meg az élet dallamát, hogy megerősödjetek abban az élethelyzetben és hivatásban, amelyre Isten küldött titeket – fordult a hívekhez Felföldi László megyéspüspök, aki a Pakshoz közeli, alig 2000 lelket számláló Németkéren celebrált hálaadó ünnepi szentmisét február 19-én. A főpásztor a házasság hete zárónapján Isten áldását kérte a házaspárokra és a családokra a Szent Kereszt templomban.

Az egyházak jelenléte Magyarország művelődési, kulturális, közösségi életében címmel rögzített stúdióbeszélgetést 2023 januárjában a Nemzeti Művelődési Intézet. A jogyakorlatOn.hu portálon megtekinthető beszélgetés vendége volt Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke, Csizmadia Zsuzsa, Herceghalom polgármestere és Vojtko Ferenc televíziós szerkesztő.

Siklósra látogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök január 22-én, Szent Vince vértanú, a vincellérek védőszentje ünnepnapján, amikor a szőlősgazdák a Villányi borvidéken hagyományos termésjósló ünnepet tartották. A rendezvényen jelen volt Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke, Riegl Gábor, Siklós város polgármestere, valamint a Szent György Lovagrend és a Siklósi Borbarátnők Borrendi Egyesülete tagjai.

Idén 20. alkalommal adták át január 21-én a Polgári Kör Pécs Egyesület által alapított Tüke Alapítvány díját az arra érdemeseknek. A Tüke-díj átadását szentmisén ünnepelték a pécsi székesegyházban, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált. A díjakat Habsburg-Lothringen Eilika oldenburgi hercegnő, valamint Kerényi János, a Tüke Alapítvány elnöke adta át. 

Remete Szent Pál ünnepnapja a Magyar Pálos Rend legnagyobb ünnepe, mely alkalomból a pécsi rendház közösségének tagjai ünnepi szentmisén újították meg szerzetesi fogadalmukat január 15-én a rend tulajdonában és lelkipásztori ellátásában álló Urunk Színeváltozása, köznapi nevén a Lyceum templomban. A liturgiát celebrálta Felföldi László pécsi megyéspüspök, koncelebrált Bíró László nyugalmazott tábori püspök, Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök és a pécsi rendházban szolgáló pálos atyák.

Egyházunk hagyománya, hogy minden évben a vízkereszti liturgiában megszentelt vízzel házszentelést tartunk az otthonokban, munkahelyeken. Felföldi László megyéspüspök január 12-én Isten áldását kérte a Pécsi Egyházmegyei Hivatal épületeire és annak minden dolgozójára, hogy szolgálatukat a krisztusi szeretet lelkületével végezzék.

Január 6-án, Urunk megjelenésének ünnepén, hagyományos nevén vízkeresztkor, Felföldi László megyéspüspök celebrált szentmisét a pécsi székesegyházban, aki szentbeszédében a napkeleti bölcsek példája nyomán buzdított személyes életünkben is a betlehemi csillag, a világ világossága fényének keresésére. A liturgiában a főpásztor megáldotta a vizet és a szentelt vízzel meghintette a híveket.

Felföldi Lászlót, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökét 2021. január 6-án, Urunk megjelenésének főünnepén szentelték püspökké és iktatták be főpásztori hivatalába ünnepi szentmise keretében a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. 

A Megváltó Jézus születésének ünnepén bemutatott éjféli szentmisén a Pécsi Egyházmegye főpásztora együttgondolkodást sürgetett, hogy ne csak az év egy napja és annak is az estéje szóljon a szeretetről. Felföldi László hangsúlyozta, nem egy éjszaka a kereszténységünk, hanem egy út, amelyen el kell indulni és jelen kell lenni, hogy megtaláljuk önmagunkat és személyes életünket.

A Megváltó születésének ünnepe alkalmából Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke videóüzenetben fordult a hívekhez. A főpásztor Istentől áldott karácsonyt kívánt.

Az Advent Pécs 2022 programsorozat részeként az adventi vasárnapok előtti estéken a történelmi egyházak képviselői gyújtották meg a város koszorújának gyertyáját. Felföldi László pécsi megyéspüspök a szeretetet jelképező negyedik gyertyát december 17-én, advent negyedik vasárnapjának előestéjén a betlehemi lánggal gyújtotta meg Pécsett, a Széchenyi téren.

Felföldi László pécsi megyéspüspök volt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) XXIII. János Szakkollégiuma által szervezett Lélekrajzok című szabadegyetemi sorozat 5. részének meghívott vendége december 7-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A főpásztorral Tiringer Aranka, a PPHF tanszékvezető főiskolai docense beszélgetett a 2019-ben bemutatott, A két pápa című film kapcsán.

Mária, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének reggelén, december 8-án Felföldi László megyéspüspök celebrálta a roráté szentmisét a pécsi székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében az ünnep mindnyájunkhoz szóló üzenetéről elmélkedett.

A Szekszárdhoz közeli Szálka község Szent József-templomában celebrált szentmisét december 3-án, advent első hetének szombatján Felföldi László pécsi megyéspüspök, Petkó Tamás szekszárdi plébános és a plébánián szolgáló káplánok, Lábár Tamás és Molnár Erik. A főpásztor megáldotta az egyházközség közelmúltban teljesen felújított, ma közösségi térként és ifjúsági szálláshelyként is működő egykori plébániaépületét is.

Szenteltessék meg a te neved... Az Úr imádságának ez a gondolata az ember Istenhez való fordulásának, istenkapcsolatának a legnagyobb mélységét mutatja. Isten szent nevéről Felföldi László pécsi megyéspüspök adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

„A Jóisten ugyanazt akarja ajándékozni idősnek és fiatalnak, életre indulónak és a földi életből kifelé tekintőnek: az élet, az emberség, örömét" – mondta Felföldi László megyéspüspök a vásárosdombói Skóciai Szent Margit Gondozóotthon védőszentjének ünnepe alkalmából november 23-án, az intézmény kápolnájában bemutatott szentmisén. A liturgián, melyen az otthonban lelkipásztori szolgálatot ellátó papok koncelebráltak, a lakók, dolgozók és meghívott vendégek vettek részt.

A közelmúltban megújult a Mohácsi járásban található Udvar község Szűz Mária bemutatása tiszteletére felszentelt temploma, melynek méltó ünneplését a templom búcsújának előestéjén tartották november 20-án, ami éppen Krisztus Király ünnepére esett. Az alkalomból megáldotta a templomot és ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök, akivel együtt misézett Bacsmai László kerületi esperes, plébános.

A 24 éves korában meghalt és rövid földi életének bejezése után már három évvel szentté avatott Árpád-házi királylányra, Erzsébetre, a szolgáló szeretet szentjére emlékeztek a szászvári és a kárászi hívek november 20-án a kárászi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom búcsúján. Az ünnep alkalmából Felföldi László megyéspüspök mutatott be szentmisét, a liturgián koncelebrált Kovács József püspöki titkár, Vida Zsolt plébános  és Gyurosovics Mihály tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános.

Éppen két évvel ezelőtt, 2020. november 18-án jelentették be, hogy Őszentsége Ferenc pápa pécsi megyéspüspökké nevezte ki Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet vezetőjét, nyíregyházi plébánost.

A nagy érdeklődés miatt Pécsen továbbra is két estén át lehetett bekapcsolódni a Felföldi László megyéspüspök által életre hívott férfitalálkozók idei évadának második nagy témakörébe. A Magtár Látogatóközpontban november 10-én és 11-én megtartott rendezvény ezúttal a férfi félelmeinek és reményeinek nagy sorskérdéseit helyezte a középpontba. A folytatásban az előadók a Pécsi Egyházmegye további hat településére: Mohácsra, Szekszárdra, Paksra, Tamásiba, Dombóvárra és Szigetvárra viszik el a tematikus programot.

Átadták november 11-én Bonyhádon a 198 millió forintos kormánytámogatással felújított Ermel-Vojnits mauzóleumot és a mellette található Perczel-sírkertet. A mauzóleum megszépült épületét Felföldi László megyéspüspök áldotta meg.

Mindenszentek estéjén, november 1-jén ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, emlékezve a hétköznapok csendes szentjeire, akik nem tökéletesek voltak, hanem elfogadták Istentől kapott küldetésüket és igaz szeretettel élték meg áldozatvállalásukat és szenvedéseiket.

Megújult és megszépült az 1937-ben épült és Szent Borbála, a bányászok védőszentje tiszteletére felszentelt templom homlokzata a rajta látható Krisztus-ábrázolással, az épület árkádsora és az azokhoz felvezető lépcsősor. A templomot és a hívek közösségét Felföldi László megyéspüspök áldotta meg szentmise keretében október 30-án. A liturgián koncelebrált Kovács József püspöki titkár és Dallos Tamás plébános.

A források szerint 24 évesen vadászbalesetben elhunyt Árpád-házi herceg életét megelevenítő, megrendítő módon dramatizált diákelőadással, majd pedig ifjúsági szentmisével emlékeztek az intézmény névadó szentjére a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola tanulói és munkatársai október 28-án a Szentháromság-templomban. A szentmisét Felföldi László megyéspüspök celebrálta.

Átadták október 27-én Pécs új tűzoltólaktanyáját, melyet Felföldi László megyéspüspök, Zajácz Gábor görögkatolikus parókus és Nagy Zoltán Csaba református lelkész áldott meg.

Emlékezni gyűlt össze a Pécsi Egyházmegye papsága és a hívek közössége október 25-én este a bazilikában, hogy a legszentebb áldozat bemutatása mellett együtt ünnepeljék liturgikus emléknapján Szent Mórt, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjét, 1000 évvel ezelőtt élt második püspökét.

Hagyományteremtő kezdeményezést valósított meg a Pécsi Egyházmegye főpásztora, amikor édesapák és fiaik, valamint nagypapák részvételével szervezett gyalogos zarándoklatot Pécsről Máriagyűdre. Az október 22-én megrendezett programon mintegy 130 fiatal és idősebb korú zarándok, köztük több tucatnyi gyermek tette meg a több mint 20 km-es távolságot Felföldi László pécsi megyéspüspök, Máger Róbert, az Egyházmegyei Hivatal irodaigazgatója és Kovács József püspöki titkár társaságában.

Idén szeptemberben tartották Rómában azt a továbbképzést, melyen több mint háromszáz, az elmúlt három évben kinevezett és felszentelt püspök vett rész a világ minden tájáról. A Legio Christi (Krisztus Légiója) Regina Apostolorum Kollégiumában megtartott továbbképzés alkalmain hat magyar püspök is részt vett, köztük Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye főpásztora. A püspököket a Szentatya, Ferenc pápa személyes találkozón fogadta a Vatikánban, az Apostoli Palota Kelemen-termében.

Istenkapcsolatot, valamint személyes és közösségi köteléket ápoló gyalogos zarándoklatra invitálja kortól függetlenül az édesapákat és fiaikat Felföldi László. A megyéspüspök által személyesen vezetett, Pécsről Máriagyűdre tartó zarándoklatot október 22-én rendezik meg.

Hálaadó szentmisén ünnepelte alapításának és fennállásának 30. évfordulóját a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra szeptember 22-én a pécsi székesegyházban. A liturgiát Felföldi László megyéspüspök celebrálta. A szentmisét, melyen a részt vettek a manufaktúra vezetése, munkatársai, családtagok - Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika orgonaművész-zeneigazgatójának rövid orgonakoncertje zárta.

Szeptember 12-től 19-ig tartották Rómában az új püspökök képzésének második fordulóját, melyen190 új, az utóbbi három év során kinevezett püspök vett rész a világ minden tájáról. A képzés helyén, a Legio Christi „Regina Apostolorum” kollégiumában kereste fel a résztvevő három magyar püspököt még a kurzus elején, szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén a Vatikáni Rádió munkatársa. Felföldi László pécsi megyéspüspökkel P. Vértesaljai László SJ készített interjút, melyet az alábbiakban közlünk.

A Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeinek közös tanévnyitóját tartották augusztus 31-én Tolnán, a Nagyboldogasszony-templomban, ahol Veni Sancte szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök. Az ünnep apropóján a teol.hu munkatársa kérdezte a főpásztort napjaink aktuális nevelési kérdéseiről,

Már hagyomány, hogy a Londonban élő katolikus magyarok közössége minden évben szeptember első vasárnapján ünnepli Szent István királyt. Ebben az évben szeptember 4-én bérmálással egybekötve ünnepelt a közösség a nyugat-londoni Brentfordban, a Szent János evangélista nevét viselő templomban, ahol az ünnepi szentmise meghívott főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt. A liturgiában nyolc magyar fiatal részesült a bérmálás szentségében, valamint az ünnep alkalmából átadták a Szent István-díjat is.

Látva a házaspárokat, családokat érintő napi problémákat, nehézségeket, örömöket és bánatokat, podcast-sorozat indítására vállalkozott a katolikus.ma portál. A Találjuk meg egymást! címmel indult sorozat első részének vendégei Felföldi László pécsi megyéspüspök, aki a családok védelmében folytatott több évtizedes pasztorális múlttal rendelkezik, Pécsi Rita neveléskutató, pedagógus, édesanya, nagymama és Meszéna Tamás, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium pedagógusa, nagycsaládos édesapa, nagyapa.

A Kisdorogért Egyesület - fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából - egyháztörténeti kiállítást rendezett a kisdorogi plébánián, melynek ünnepélyes megnyitóját augusztus 28-án tartották. A Tolnai Népújság beszámolóját közöljük.

A jeles évforduló alkalmából 2022. augusztus 23-án ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László, az egyházmegye főpásztora Mayer Mihály nyugalmazott püspök és Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint az egyházmegyei papjainak koncelebrálásával a Pécsi Egyházmegye székesegyházában. Hosszú évekre visszatekintő hagyomány, hogy ezen az ünnepen köszöntik a pappá szentelésük 25., 50. és 60. évfordulóját ünneplő lelkipásztorokat is.

Szent István királyunk, Magyarország fővédőszentje,a Pécsi Egyházmegye alapítójának ünnepén, augusztus 20-án Felföldi László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a pécsi bazilikában, melynek szentélye előtt az új lisztből sütött, nemzeti színű szalaggal átkötött, a főpásztor által a városi ünnepségen előzetesen megáldott vekni kenyeret helyezték el. Koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, a bazilika plébánosa és Máger Róbert püspöki irodaigazgató.

Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter augusztus 19-én Budapesten, a Pesti Vigadóban. Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozatát vehette át.

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2022. szeptember 21-ével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - az alábbi személyi változásokat rendelte el:

A pécsi központú VI. Dél-dunántúli Cserkészkerület július 6–15. között Szigetvár közelében, Szentegát-Bürücs-Dencsháza járásban, csodálatosan szép természeti környezetben, erdő közepén tartotta Kerületi Nagytáborát (KNT), amelyen mintegy 900 fiatal vett részt. A résztvevőkkel, köztük Felföldi László pécsi megyéspüspökkel, akivel a Magyar Kurír munkatársa beszélgetett.

Jeles évfordulót ünnepelt a Pécsi járásban található Abaliget község katolikus közössége 2022. július 10-én: 265 évvel ezelőtt, 1757-ben alapították újra plébániájukat. Az ünnep alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök Mátyás Imre plébános koncelebrálásával a település Bűnbánó Szent Mária Magdolna-templomában.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség