Az időjárás idén nem volt kegyes az úrnapi hagyományos körmenet megtartásához. Június 11-én este az eső miatt elmaradt a hagyományos körmenet Pécs belvárosában, a pécsi székesegyházban Felföldi László megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmisét követően szentségimádással ünnepelték a hívek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztust. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa.

Urnapja 2023 04

A szentmisén Felföldi László külön köszöntötte a körmenetre fehér ruhában érkezett, idén az elsőáldozás szentségéhez járult gyermekeket, valamint a cserkészeket. Köszöntőjében a főpásztor kiemelte, Úrnapja a legkülönlegesebb ünnep, az Egyház mélyét és lényegét tárja fel, az Eucharisztiát, melyhez vissza kell találjunk Krisztussal, általa pedig egymásra kell találnunk mindazokkal, akikkel ugyanazt a hitet valljuk, majd el kell elindulnunk azokhoz, akikhez az Úr készül.

Urnapja 2023 01

Szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az első Eucharisztiánál és később, az ősegyházban, majd végig az Egyház életében az a tűz, erő és szenvedély jelent meg, ami Jézus szívében is jelen volt és ezt a tüzet kell újra felszítani. Ha azt akarjuk, hogy az az erő hasson át minket, amit Jézus elindított az Oltáriszentséggel, akkor el kell indulnunk. Ez a megújulás titka, ebben tartottak ki és tartottak össze a tanítványok. Most ebből a tűzből a lelkesedés hiányzik. A fiatalokhoz szólva a püspök így fogalmazott:

Urnapja 2023 21

Bizonyára érzitek, hogy az Egyház ma csendesebb, elfáradt, bezárkózott, szomorú lett, nem mer mozdulni és ti pedig szeretnétek valami gazdagabbat, pezsgőbbet tapasztalni. Igazatok van. A magatok hitével, szeretetével és tüzével igenis képesek vagytok ezt ti megvalósítani. Ezzel nem szabad másokra várni, hanem ahol éltek és szolgáltok, akarjátok, hogy az a krisztusi erő és vágy, amit Jézus az Eucharisztiával átadott nekünk, az ott megvalósuljon.

Meghalljuk a hangotokat - ígérte a püspök, majd hozzátette - és bízzatok magatokban, mert mi is bízunk bennetek, ahogy Krisztus is bízott az apostolokban, az első tanítványokban, az első egyházközségekben. Most újra át kell vennünk ezt a bizalmat Krisztustól és elindulni a szeretetnek, az Eucharisztiának a titkával és gazdagságával, mert ahogy Krisztus mondja: „A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért” (Jn 6,51).

Urnapja 2023 42

Nekünk kell ezt megélni, ajándékozni és teljessé tenni a szeretet csodálatos gazdagságában. Összegyűlünk, találkozunk és küldetést kapunk a szentmisén. Majd mondjuk: Ite, missa est! azaz Menjetek, küldetésetek van! ahogy a szentmise zárásában fordul a pap a hívekhez. Mindnyájunk küldetése, hogy vigyük az Eucharisztiát a szívünkön keresztül az otthonunkba, a munkahelyre, a baráti körbe, mert küldetésünk van. Küldetésünk a béke, az Isten szeretetének és örömének gazdagsága, amit csak akkor tudunk átadni másoknak, ha életszabállyá válik a szívünkben. Csak akkor valósul meg a valóságos eucharisztikus körmenet és út az oltártól a családi asztalig, onnan pedig az iskoláig és a munkahelyig, ha vasárnapról vasárnapra a szentmise után visszük magunkkal az Eucharisztiát, hordozzuk Krisztus szeretetét.

Urnapja 2023 41

Meghívást kaptunk, hogy jelen legyünk Krisztussal és Krisztusnak, hogy jelen legyünk egymásnak megerősítve egymást, megéljük és megvalósítsuk a küldetést testvéreinkhez, akik békére és szeretetre vágynak, akikhez Krisztus készül, akik rajtunk keresztül kapják meg a meghívást – fordult az ünneplő közösséghez a főpásztor.

Urnapja 2023 53

A szentmise utáni az esős időjárás nem tette lehetővé a hagyományos belvárosi körmenet megtartását. Az ünnepi liturgia az oltárra kitett Oltáriszentség előtti szentségimádással folytatódott, melyben Felföldi László megyéspüspök arra buzdította a híveket, hogy kérjék az Úr segítségét, hogy mindnyájan megtalálják személyes életük teljességét és küldetésüket ebben a világban.

Urnapja 2023 08

Az ünnepi szentmise zenei szolgálatát a székesegyház Mozart Kórusa és Zenekara adta Stauróczky Balázs karnagy vezényletével. Felcsendültek Haydn F-dúr miséjének részletei, valamint Kovács Szilárd Ferenc, a székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója által feldolgozott Győzelemről énekeljen kezdetű himnusz-feldolgozás.

A szentmise a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján megtekinthető:

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 July
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

No events

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség