Szeptember 13-án, Bátán is bemutatták a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós szimbólumát. Kürtösi Krisztián, Bátaszék plébánosa a szentmisében kiemelte: történelmi pillanatot él meg a község.

A NEK kereszt másfél éves vándorútja során a Pécsi Egyházmegyéhez tartozó településeket is bejárja, hogy a helyiek közösségben vegyenek részt a katolikus világeseményre való készületben. Mondanunk sem kell, Bátán, ahol az ország egyetlen eucharisztikus kegyhelye található, milyen szép ünnepé vált a missziós jelkép fogadása szeptember 13–15. között. A Szent Vér Kegytemplomban Kürtösi Krisztián tartott szentmisét, aki a prédikáció során kihangsúlyozta, nem valami, hanem valaki miatt égnek a gyertyák. „Amikor a nem hívő eljön a templomhoz, egy üres épületet lát, de a hívő már messziről tudja, érzi, hogy ez a templom nem üres, mert itt van Jézus az eucharisztiában, itt van a Szent Vér-ereklye, amelyet őrzünk, és hittel hajolunk meg előtt.” –mondta az atya, majd egy idős plébános szavait idézte. „Néha úgy vagyunk a templomokkal, mint az árvaházakkal. Megvan ott minden a gyermeknek, mégis akárkivel találkoznak, aki bemegy hozzájuk, azonnal odafutnak, a nyakába ugranak és könyörögve mondják: ugye te vagy az anyukám, ugye te vagy az apukám! Nem így van ez a templommal, Jézus Krisztussal? Hányszor könyörög, hogy vigyük magunkkal? Hányszor tudna a nyakunkba ugrani, hogy kifejezze előttünk szeretetét és hűségét? De mi sokszor tudomást sem veszünk róla. Eltelnek órák, napok, hetek, úgy, hogy talán nem is gondoltunk rá. […] Az Úr nem azt kéri tőlünk, hogy a nap 24 órájában itt legyünk a templomban, hanem azt, hogy gondoljunk rá, és a szívünkben vigyük el testvéreinkhez Jézust. Legyünk Krisztusnak kinyújtott keze, kinyújtott lába, ajka, füle, hogy az emberekhez eljusson, és megérezzék újra a jelenlétét. Mert, ha a társaink megérzik Jézus közelségét rajtunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy vágyódni fognak rá, gondolni fognak arra, aki érted és értem meghalt a kereszten.”

Végül a prédikáció egy emlék felidézésével folytatódott –  egy nem kevésbé mély gondolattal, akár a fentiek. „Amikor a gyerekkoromra visszaemlékszem, eszembe jutnak azok az idős bácsik, akik ha kerékpárral mentek el a templom előtt, egyik kezükkel megemelték a kalapjukat vagy a fejükkel biccentettek. Ebben benne volt a hit, a szeretet, a hűség. Ezt vissza tudjuk lopni az életünkbe és vissza is kell. Érezzük mindannyian, hogy fontos ez a hely, ezért jöjjünk el, tárjuk ki a szívünket, és hozzuk el azokat is, akik nem tudnak eljönni, hogy a Pécsi Egyházmegye egyik kegyhelye által megújuljunk.”

Kürtösi Krisztián plébános révén celebrált szentmise méltóképpen fogadta a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbólumát. A kereszt két napig volt látható Bátán, majd a Pécsi Egyházmegyéből távozva a Hajdúdorogi Főegyházmegyébe vándorolt. A missziós keresztet Ozsvári Csaba ötvösművész készítette. Igényes, szépen kidolgozott díszei között számos ereklye látható, mint a középpontban elhelyezett Szent Kereszt egyik darabja, valamint huszonkilenc magyar, és magyar vonatkozású szent ereklyéje.

A Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottója:
„Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87, 7).

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség