Kásler Béláné Irma a dombóvári plébániai karitász önkénteseként nyolc éve pártfogója a helyi és környéken élő rászoruló családoknak. Keresztény életfeladatának tekinti a nélkülözők támogatását és a kitartó, szűnni nem akaró segítségnyújtást. A Caritas Hungarica díjban részesült önkéntes adott riportot.
„A kezdetektől aktív tagja a dombóvári önkéntes csoportnak. Támogatóan, nagy alázattal vesz részt az összes akcióban, tevékenységben; szolgálva nem csak a rászorulókat, de önkéntes társait is. Példaértékű személyiség” – hangzott el a Caritas Hungarica díjátadó alkalmával, amikor Kásler Béláné Irma vette át a neki járó elismerést. A dombóvári hölgy 2012 óta aktív tagja a helyi plébániai önkéntes közösségnek, nagy szeretettel, embert tisztelő, őszinte gondoskodással végzi a családok, a mély szegénységben élők, a hajléktalanok támogatását. Kitartó, szeretetteljes hozzáállással vesz részt minden olyan akcióban, amely hozzájárul a nehéz sorsú emberek mindennapjainak elviselhetőbbé tételéhez. „Keresztény életünk része, feladata, hogy észrevegyük szenvedő társainkat és szeretettel, valamint segítőszándékkal forduljunk feléjük!” – ezt már Irma jelenti ki, akit a járványhelyzet okán telefonon kerestünk fel, hogy egyszerre gratuláljunk és kérdezzünk. Az önkéntes november 7-én vette át a Caritas Hungarica díjat.
„Nagyon meglepődtem, amikor értesültem az elismerésről. Az első gondolatom az volt: biztosan megérdemlem? Hiszen olyan sokan vannak rajtam kívül, akik szintén szeretettel és odaadással fordulnak elesett testvéreinkhez. Ugyanakkor rendkívül boldog voltam, mert ez a díj nem egyszerű visszajelzés a munkámmal kapcsolatban, hanem sokkal több. Erőt ad és arra bátorít, hogy mindenkor tegyem meg a tőlem telhető legtöbbet.”
A dombóvári önkéntes nyugdíjasként csatlakozott a plébániai karitászhoz, és mint mondja, már másképp nem tudná elképzelni ezeket az éveket. „Amikor elértem a nyugdíjkorhatárt, úgy éreztem, hogy még tennem kell valamit, nem akartam pusztán sorozatnézéssel kitölteni a hirtelen jött szabadidőt, ezért megkerestem a helyi szeretetszolgálatot és jelentkeztem önkéntesnek” – meséli Irma, majd hozzáteszi, ekkor már régóta foglalkoztatta a segítőmunka és annak szépségei, hiszen bármennyire nehéz olykor a nélkülözők szolgálata, az egyik legszebb feladat, amit embertársainkért tehetünk. Ezt pontosan tudja a díjazott hölgy is, aki a beszélgetés során megosztotta; nem titkolja, előfordul, hogy olykor maga is elfárad, hogy elfogy az ereje, de ilyenkor sem hagy alább a lelkesedése. „A tizenhat fővel működő karitász csoportunk egyszerre több lábon áll. Vannak, akik a betegeknek nyújtanak lelki segítséget, mások tartós élelmiszert és ruhákat gyűjtenek vagy az ezekhez tartozó raktárakban dolgoznak. Én is jellemzően az utóbbi tevékenységeket végzem, míg mellette a plébániai fogadóórát működtetem.
Amikor pedig kezd elfogyni az energiám, belegondolok, hogy mekkora szükség van a segítő munkára és ez mindig megerősít!”
Irma különösen érzékeny a nélkülöző családokkal kapcsolatban, ezért igyekszik a legtöbb módon támogatni a hozzá forduló szülőket és gyermekeiket. „Egyszerre elszomorító és bátorító látvány is lehet egy nehéz sorsú család. Elszomorít, mert nagyon rossz körülmények között kell élniük és ettől nekem mindig összeszorul a szívem. De mégis bátorít, mert cselekvésre sarkall, hogy keresztényként mindig legyünk készek a segítségnyújtásra és támogassuk embertársainkat!”
