Mi is szeretnénk kifejezni hálánkat az iránt a baszk fiatalember iránt, kinek életében csak egy dolog számított: vinni szét, szerteszét Jézus szent nevét az egész világon. Bárcsak az ő szívének tüze átforrósítaná a miénket is.
Xavéri Ferenc 1506. április 7-én született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású baszk volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt. Párizsban tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rossz szándékú tanára hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik tanára keze alá került, aki nagyon nagy tudású és jámbor életű volt, az ő vezetésével egyetemi tanár lett.
Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja. A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török–velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: ”Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!” Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek.
Bartolomé Esteban Murillo (1618-1672) festménye (3. kép)
1622-ben avatták szentté Xavéri Szent Ferencet (1506–1552), aki a jezsuita rend egyik alapítója volt, és többek között Indiában és Japánban teljesített missziós szolgálatot. A baszk származású áldozópap a Távol-Kelet pápai legátusaként mindenütt szeretettel és a meggyőzés erejével térített, elítélte az erőszakot. Hittérítő munkája mellett betegápoló tevékenységet is folytatott.
Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kollégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.
A legenda szerint olyan isteni erő áradt ki belőle, hogy még a halottakat is feltámasztotta. Élete nagy vágya, hogy Kína földjére léphessen, nem teljesülhetett. Kína partjai közelében, San-csao szigetén tört rá a halálos láz, 1552. december 3-án hunyt el magányosan egy viskóban, utolsó útjára csak keresztény kínai szolgája kísérte el. Az indiai Goa városában temették el. Az itt dühöngő pestis elmúlását az ő közbenjárásának tulajdonították.
Andrea Pozzo: Xavéri Szent Ferenc oltárkép
Nápoly városa az 1656-ban dühöngő pestis idején már patrónusként tisztelte Ferencet, 1709-ben pedig – szintén a mirigyhalál pusztítása alatt – Buda városa is védőszentjének választotta. Az 1740-es pestisjárvány után a hívek a budavári Szentháromság-szobornál tartottak hálaadást, körmenetükben Ferenc szobrát hordozták a betegségből felgyógyultak kíséretében.
Winckler, Johann Christoph (1720–1797 k.): Xavéri Szt. Ferenc pestises betegeket gyógyít. Rézmetszet, 1761.(MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 82.55.1. Fotó: Blahák Eszter)
1748-ban XIV. Benedek pápa India és az egész Távol-Kelet védőszentjévé tette. A missziók védőszentje 1927-óta (XI. Piusz pápa).
Xavéri Szent Ferenc bronzérem hátlapja. Itália, 18. század (MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 66.1.2931. Fotó: Blahák Eszter)
A szent közép-európai, így magyarországi ábrázolásainak jelentős része Ferenc halálának jelenetét örökítette meg, ezek főképp rézmetszetes képecskéken terjedtek, de nyakban hordozható amuletteken is feltűntek. Főképp a haldoklók, járványos betegségben szenvedők találtak megnyugvást szemléletében. De közkedvelt volt a patrónus betegápoló tevékenységének bemutatása is. Fohászkodjunk mi is jó szívvel Szent Ferenc közbenjárásáért betegségeinkben, szenvedéseinkben!
Forrás: Semmelweismuseum.hu, Romkat.ro
XAVÉRI SZENT FERENC IMÁJA
Istenem szeretlek forrón, mélyen,
Nem mert a kárhozatos szörnyű éjen
Gyötrő tűzbe vetsz, ha elhagytalak,
S nem mert egednek édes fényességét,
Szent örömben úszó angyali zenéjét
Ígérted nekem szárnyaid alatt.
De mert a kereszten karjaid kitártad,
Emberi szívemet Szívedre vártad,
Rútul kiszögezve, jaj, felém hajoltál,
Vér-futotta arcod édes, tüzes oltár,
Bűnömért viseltél szörnyű ékességet…
Meg nem állottál a gyötrelmek mezsgyéjén,
Átmentél az éjek szörnyűséges éjén,
Borzalmas kísértet, gyalázat és szitok,
Lélek-hóhérok, gyűlölet-kárpitok
Födtek, jaj, követtek az utolsó szóig…
Rettentő mértékkel mérted szeretésed.
Ó legyek, hadd legyek könnyező vetésed;
Hadd legyek, én legyek a te aratásod,
Míg gyötrelmeiddel lelkem földjét ásod.
Szeretlek, szeretlek,
Nem mert megmentettél,
Hanem mert a vérig, halálig szerettél.
S amint te szerettél, szeretlek most téged,
Életem és lelkem elkínálom néked.
Szeretlek, szeretlek, te vagy a királyom,
Istenem, mindenem, örök mennyországom!
