A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának főünnepén, december 8-án a Pécsi Egyházmegye elindította a dedikált Lectio divina honlapot, mely a nagy múltú imádságos bibliaolvasási módszer mai körülmények közötti alkalmazásához nyújt gyakorlati segítséget.

A közreadott dokumentumok amellett, hogy a lectio divina sajátos módszerét, lépéseit követve feldolgozzák a vasárnapok és néhány kiemelt ünnep evangéliumi szakaszát, áttekintést nyújtanak a módszerrel kapcsolatos egyházi megnyilatkozásokról is.

Úgy tekintünk a Lectio divina honlapra mint evangelizációs eszközre, újszerű, folyamatosan bővülő tartalommal szolgáló közlésmódra. Az elmúlt négy évben már bevált, nyomtatásra optimalizált formátum mellett két e-könyv formátumban (EPUB, MOBI) is megjelentetjük mostantól az imádság vezérfonalául szolgáló segédanyagot. E két utóbbi forma a papírtakarékossági cél mellett a szövegek és képek megjelenítésében, kezelésében, tárolásában jelent gyakorlati előnyöket a Szentírás mélyebb megismerésére törekvőknek. A kifejezetten az ifjabbaknak szóló pedagógiai feladatok és játékok külön fájlban érhetőek el.

„Kívánjuk, hogy a Lectio divina honlap mindenkinek boldogságára szolgáljon, emlékeztetve Jézus Krisztus szavaira: »Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják! « (Lukács-evangélium 11,28)”

A Lectio divina honlap ITT érhető el.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 June
M T W T F S S
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 06. 15. - 2025. 06. 15.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség