Advent harmadik hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.
A roráté szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:
„Kedves Testvérek!
Folytatjuk annak a témáját, amit az advent hordoz; mit jelent egymás testvéreinek lenni? Ebben vezet Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelének részlete, amely így hangzik: áldjátok üldözőiteket és ne átkozzátok. (vö. Róm 12,14)
Ez a mondat Pál apostol esetében megegyezik azzal a ténnyel, valósággal, amit ellenségszeretet néven szoktunk emlegetni. Jézus ezzel – s itt kitágíthatjuk az >ellenség< képét –, illetve a nehezen szerethető emberekkel kapcsolatban alapvetően három igazságot fogalmaz meg: imádkozzunk értük, köszönjünk nekik (vagyis vegyük emberszámba őket, mert Isten őket is saját képére és hasonlóságára teremtette) és ha bajba kerülnek, akkor ne tagadjuk meg tőlük a segítségnyújtást. Ennek a Jézusi evangéliumnak a Pál általi kidolgozása az, amit az apostol így fogalmaz: áldjátok üldözőiteket és ne átkozzátok. (vö. Róm 12,14)
Röviden járjuk közbe a két fogalmat, majd nézzük egységenként, hogy mit jelent az átok valósága és mit az áldásé. Egyszerűen definiálva az áldás annyi, mint jót kívánni, jót akarni valakinek; míg az átok azt jelenti, rosszat kívánni, rosszat akarni valakinek.
Kicsit bővebben az áldás Istenhez tartozik, amikor megáldok valakit, akkor jót kívánok valakinek, ez pedig azt az embert, akinek jót kívánok, megmeríti Isten szívében. A Biblia tanítása szerint áldott az, aki minden áldásnak forrása, márpedig minden áldás a Jó Istenről szól, még az is, amikor azt mondjuk: legyen szép a napod! Vagyis az áldás megmeríti az embert Isten szívében, mert tőle jön akkor is, amikor én mondom, és keresztényként mondhatok ilyet.
Az átok azonban a bűnből fakad, abból, hogy az ember kiszakadt a paradicsomból, szenved és emiatt elárad rajta a sötétség. Az átok az áteredő bűnből és a halálból fakad, megragadja az embert, akit megátkozunk és rászegezi Krisztus keresztjére. Pál apostol azt írja a Galateaiaknak írt levélben, hogy átkozott az, aki a fán függ (vö. Gal 3,13) – ószövetségi részletet idéz, de Krisztusra alkalmazza. Minden átkozás Krisztust átkozza. Amikor átkozunk valakit, akkor Krisztus szenvedéséhez teszünk hozzá, ezért iszonyatosan súlyos és rendkívül gonosz dolog még a legkisebb ilyen cselekedet is.
Három egészen konkrét dolgot imádkoztam össze az átokkal kapcsolatban. Majd nézzünk négy dolgot az áldásról – azért többet, mert az áldás a lényeg és nem az átkozás!
Átkozni súlyos betegség. Aki átkoz, beteg lelkű ember. Nagyon oda kell figyelni, mert a társadalmunkon eláradt ez a szokás: amikor lekéssük a buszt és az első gondolatunk az, hogy bárcsak kidurranna a gumija. Ez is átkozás, ami nem tűnik ártalmasnak, azonban, ha mégis bekövetkezik, akkor sok ember elkésik a munkából és az iskolából, hívni kell a szerelőket, közúti dugó keletkezik, vagyis sok rossz dolog. Márpedig szoktunk ilyeneket mondani. Civilizációnknak habitusává vált a spontán átkozás, ami ugyanúgy Krisztus keresztjére száll. Ezért ez egy súlyos betegség, egy beteg szívből fakadó beteg sóhaj, mérges szívből fakadó méreg. Az átok igazi borzalma abban áll, hogy azokkal a szavakkal alkothatjuk meg, amelyeket szeretünk, de ezekkel a szavakkal egy család egész élete megváltozhat. Ezeket a szavakat a közösség teremtésére kaptuk, mégis rosszra használjuk, visszaélünk a szó hatalmával, ölünk vele. Tudjuk jól, hogy sokszor a verbális erőszak rosszabb, mint a fizikai, az átok pedig ehhez tartozik. Amikor a házasságkötéskor a férfi azt mondja a nőnek, hogy >feleségül veszlek<, és a nő azt válaszolja >feleségül megyek hozzád< – kimondott szavukra létrejön a házasság, összeköti őket. Ráteszik egymás szavára egész életüket. Ha a szónak ekkora hatalma van, akkor nem lehet vele játszani, csúnyákat mondani, pláne nem átkozni! A szeretésre, közösségalkotásra, teremtésre kapott isteni hatalmat nem használhatjuk gyilkolásra, márpedig az átkozás az.
Harmadik gondolat: mit tegyünk, ha megátkozott valaki? Olyan ez mint, amikor megmar egy mérges kígyó. Ha minket megátkoz valaki, akkor azonnal áldjuk meg őt, kezdjünk érte imádkozni, vagyis adjuk be neki az ellenmérget, mert beteg a szíve. S, hogy ez a betegség ne tegye tönkre az átkozót, azonnal imádkozni kell érte – jobban, mint azért, akit megátkoztak. Ha megátkoznak, kérjük Szűz Mária kegyelmét, hogy oltalmazzon meg ettől. Az Ószövetség első könyvében, a Teremtés könyvében nagyon szemléletes kép ezzel kapcsolatban, amikor Mária széttiporja a kígyó fejét. A mérges kígyó fejét a Szűzanya el tudja tiporni, ezért kell hozzá menekülni és ő megvéd az átoktól. Annál is inkább, mert az átok sajnos néha tud fogni, különösen az olyan embereknél, akik nincsenek kapcsolatban Istennel vagy nincsenek a kegyelem állapotában. Az ilyen emberekre hatással tud lenni az, ha megáldozzák őket. Kerüljük az ilyesmit és legyünk tiszták szívünkben.
Négy gondolat az áldásról:
A bevezető gondolatok között említettem, hogy Isten az áldott, és amikor megáldunk valakit, akkor megmerítjük Isten szívében. Valójában, amikor megáldunk valakit, akkor azt kívánjuk, hogy legyen olyan, mint Isten. Amikor a szentmise végén az atya áldást ad, akkor azt kívánja: legyetek olyanok, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A válasz a következő: ámen!
Második gondolat, a keresztény embernek az áldás kötelessége. Nem olyan spirituális opció, hogy most szentségimádást végzek, vagy rózsafüzért imádkozom… az áldás kötelező dolog! Péter apostol azt mondja: az áldás a mi kötelességünk. A keresztényeknek kötelességük áldani! Sokszor sokat áldani, sokszor sokat szeretni, mindezt verbálisan. Szavakkal szeretni, ölelni kötelező. Nem csak a papok áldanak meg, hanem minden kereszténynek van erre hatalma, ugyan a pap áldása más.
Harmadik gondolat: Latin-Amerikában járva megdöbbenve tapasztaltam, hogy az emberek megállítottak az utcán, amikor látták rajtam, hogy pap vagyok. Kérték, hogy áldjam meg őket, én ezt megtettem és ők mentek tovább a dolgukra. Kérjetek gyakran áldást a papoktól és diakónusoktól! Ez egy olyan hatalmunk, amit nem nagyon szoktak tőlünk igényelni, pedig van. Ez egy mélyebb merítés Isten szívében. (A szentmise végén mindenkit meg fogok áldani, azokat is, akik a televízió vagy az internet segítségével követik a szentmisét, vagyis nem kell mindenkinek ide jönni áldásért.)
Éljünk ezzel a valósággal, kérjünk sokszor áldást! Az áldás olyan, mint egy ellenszer, egy vakcina a méreggel szemben. rőt, fényt, derűt ad, megtart minket keresztény hitünkben, a reményben. Az áldás gyógyszer ebben a beteg világban! Sokat kell áldani Istent és sokat kell áldást adni, mondani, küldeni akár sms-ben, messengeren, papíron, képeslapon, élőben. Kötelességünk, hogy áldjunk, éljünk ezzel a hatalmunkkal! Mint látjuk, valóban méregteleníti a világot, és ez nem csupán a papok hatalma, hanem minden keresztényé!”
