Keresztes Szent Jánost (1542—1594) a Todo y Nada doktorának is nevezik. Tanítása ugyanis két kulcsszón alapszik: semmi és minden. Ahhoz, hogy az emberi lélek elérje Isten közelségét, a mindent, semmivé, azaz szabaddá kell válnia mindentől, ami ebben gátolja. Vezessen minket János szentsége és példája áthaladni „sötétségeinken” a lángoló szeretetsegítségével.
Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én, boldog, messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
Biztosan a homályban,
a titkos létrán át utamra térve,
én, boldog, messze jártam!
Arcot, ruhát cserélve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
Sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.
Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesítettél
Vőlegényt kedvesével,
lányt egyformává téve Vőlegénnyel!
Neki őriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre simogattam,
cédruslomb hűsítette lankadatlan.
Csipkés oromra surrant
a szél és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak őrá figyeltem,
aléltan már a sebre sem ügyeltem.
Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszűnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.
(Keresztes Szent János: A Kármelhegyére vezető út, Takács Zsuzsa fordítása)
A spanyolországi Fontiverosban született 1542 körül De Yepes takácsmester családjában. Erényei: sziklaszilárd hit, szűzi tisztaság, imádságos lelkület, szegénység, valamint a szegények meg a betegek iránti gyöngéd szeretet, az értük való fáradozás és az engesztelés szelleme már gyermek- és ifjúkorában megmutatkoztak.
21 évesen, 1563. február 24.-én belépett a kármeliták medinai Szent Anna kolostorába. Itt akarta megvalósítani gyermekkori vágyát, hogy elhagyva a világot magát egészen Istennek ajándékozhassa. Beöltözésekor a „Szent Mátyásról nevezett János” nevet kapta. 1564-ben fogadalmat tett, majd bölcseleti s teológiai tanulmányokat folytatott a salamancai egyetemen 1568 nyaráig.
1567-ben részesült a papság szentségében. Szentelésekor két kegyelmet kért: hogy Istent halálos bűnnel soha meg ne bántsa, s hogy földi életében viselhesse a bűnökért járó összes szenvedést, anélkül, hogy ő maga bűnt követne el.
Miközben azt latolgatta magában, hogy az elmélyültebb imához szükséges nagyobb magányért átlép a Karthauziak Rendjébe, találkozott Jézusról nevezett Teréziával, a későbbi Nagy Szent Terézzel, aki éppen elkezdte a Kármel megreformálását. Terézia megérttette Jánossal, hogy a kármelita ősök életmódja, amelynek felélesztésén ő fáradozik, lehetőséget kínálna számára, hogy megvalósíthassa eszményeit. A férfi rend alapítására vonatkozó engedélyben, melyet nemrég kapott kézhez, ez állt: „Azt óhajtanók, hogy ezen Rendnek összes szerzetesei olyanok legyenek, mint megannyi fényes tükör, égő lámpa, lobogó fáklya és ragyogó csillag, s szolgáljanak világosságul és vezessék azokat, akik utasok ezen a világ térségein. Azért is a leghőbb kívánságunk, hogy a szerzetesek gyakorolják az Istennel való állandó és belső érintkezést az elmélkedésben és a szemlélődésben, s igyekezzenek vele annyira egyesülni, hogy lelkük, bár még a testben van, máris az égben éljen, s csakis kényszerűségből szolgáljon a testnek.” Erre János, a férfi szerzetesek közül elsőként, csatlakozott a Kármel reformjához. Miután Terézia bevezette a reformált kármelita élet részleteibe, 1568 szeptemberében elküldte Durveloba, hogy a férfi kolostor céljára kapott épületet lakhatóvá tegye. Szeptember végén vagy október első napjaiban, a Szent Teréziától kapott miseruhában mutatta be János Durveloban az első szentmisét. Ezzel, bár a hivatalos alapítás november 28-án történt, kezdetét vette az élet az első férfi kolostorban, amely az Eredeti Szabályt Szent Terézia szellemében követte. Az alapítást megörökítő kéziratos krónika Szent Mátyásról nevezett János helyett már Keresztről nevezett Jánosról beszél…
A novíciusok nevelőjeként és a nővérek gyóntatójaként sokat fáradozott és dolgozott a reform hiteles megvalósulásáért. Különféle rendi hivatalokat viselt. Kolostorokat alapított, nevelte a fiatalokat, több női kolostorban is oktatta, valamint lelki vezetésben részesítette a nővéreket és számtalan hozzá forduló világit. Rendkívüli bölcsesség és józanság jellemezte. A Szentírást tökéletesen ismerte és értette.
Élete külső és belső rendi ellentétek miatt rengeteg testi és lelki szenvedés és üldöztetés között telt. Mindezt hősies alázattal, türelemmel, nagy lelkierővel és az engesztelés szándékával viselte.
Ubedában halt meg 1591. december 14-én, életszentség hírében.
Imatapasztalatait írásba foglalta. Művei a katolikus misztikus irodalom remekei. Verseit a spanyol költészet gyöngyszemei között tartják számon. Ő a spanyol költők védőszentje.
1675. január 25-én X. Kelemen pápa boldoggá, XIII. Benedek pápa pedig 1726. december 26-án szentté avatta. XI. Pius pápa 1926. augusztus 24-én a „Doctor Coelestis et Divinis” címmel az egyháztanítók sorába iktatta.
Fennmaradt írásai:
A Kármelhegy útja
A lélek sötét éjszakája
A szellemi páros ének
Az élő szeretetláng
Néhány kisebb műve: tanácsok, költemények, levelek és levéltöredékek. Ezek mind csak másolatban maradtak ránk. Legalább négy értekezéséről és tekintélyes számú leveléről tudjuk, hogy elvesztek, megsemmisültek.
Négy nagy műve magában foglalja egész lelki életről szóló tanítását. Általuk útmutatást kíván adni – elsősorban rendtársainak – arról, hogyan viselkedjék a lélek, akit a jó Isten a misztikus egyesülés útján akar vezetni; mit kell tennie, hogy ne gördítsen akadályt az isteni Vezető elé. Hiszen az embernek legnagyobb tökéletessége az Istennel való egyesülés, mely már itt a földön elkezdődhet. Írásai – saját szavai szerint – nem gyermekeknek való édesség, hanem felnőtteknek szánt egészséges, erős táplálék. Csak azok képesek megemészteni, magukévá tenni, akik Isten hívó szavát követve erős elhatározással lépnek arra a szűk és meredek ösvényre, amely a szemlélődés ormaira vezet.
Hogy mindent ízlelhess,
ne keress ízt semmiben,
hogy mindent tudhass,
ne keress tudást semmiben,
hogy mindent birtokolhass,
ne kívánj birtokolni semmit,
hogy minden lehess,
ne akarj semmiben
semmi lenni.
Hogy elérd, amit nem ízlelsz,
járj arra, ahol nem ízlelsz,
hogy elérd, amit nem tudsz,
járj arra, ahol nem tudsz,
hogy elérd, ami nem a tiéd,
járj arra, ahol semmid sincs,
hogy elérd, ami nem vagy,
járj arra, ahol te nem vagy.
Amint valaminél elidőzöl,
már nem mész a Mindenhez;
hogy mindenben a Mindenhez
eljuss, a Mindenben mindent
el kell engedni.
és ha eljutsz odáig,
hogy Minden a tiéd,
legyen a tiéd,
anélkül, hogy bármit is
kívánnál.
Ebben a kiüresedésben
találja meg a lélek
a nyugalmát,
mert – mivel semmihez
nem kötik szenvedélyei –
semmi nem fárasztja őt
felfelé, és semmi nem
nyomja lefelé, mert
ő alázatának központjában van.
(Keresztes Szent János: Kármelhegy)
Keresztes Szent Jánost a Todo y Nada doktorának is nevezik. Tanítása ugyanis két kulcsszón alapszik: semmi és minden. Ahhoz, hogy az emberi lélek elérje Isten közelségét, a mindent, semmivé, azaz szabaddá kell válnia mindentől, ami ebben gátolja. Nem csak a bűnökről és bűnre vezető alkalmakról van itt szó, hiszen feltételezi, hogy a lélek az ilyen „durva természetű iszaptól” már régen megtisztult. Ahhoz azonban, hogy valaki elérje az Istennel való egyesülést, lelki tehetségeiben (emlékezet, értelem, akarat) további tisztulásra van szüksége. Istennek ugyanis az egész ember kell. Ezt a tisztulást szolgálja az érzéki rész aktív és passzív éjjele, majd az értelem sötét éjszakája. Az élő szeretetláng c. művében, melyet a szakértők az egyházi misztikus irodalom legkiválóbb remekének tartanak, Keresztes Szent János azokat a csodálatos hatásokat is bemutatja, amelyeket az Istennel való benső egyesülés hoz létre a lélekben.
Keresztes Szent János nevét is, életét is a kereszt fémjelzi, a szenvedés misztériuma. Az általa gyakorolt hősies önmegtagadás azonban nem mazohizmus, hanem szeretetből fakadó belső sürgetés. Az aszkézis nem cél, csupán eszköz ahhoz, hogy aki a csúcs felé igyekszik, megtarthassa az egyenes irányt, ne térjen le se jobbra, se balra. Aki a Mindent el akarja érni, annak semmihez sem szabad ragaszkodnia, sem anyagi, sem szellemi, sem lelki javakhoz. A szabadságnak pedig nagy ára van: a lemondás szenvedéssel jár. Azonban annak, aki Istent szereti, a szeretet erőt ad, hogy a legnagyobb szenvedést is készéggel, sőt örömmel elviselje.
„Istenem, Te nem veszed el tőlem többé azt, amit egyszer nekem ajándékoztál egyetlen Fiadban, Jézus Krisztusban, akiben megadtál mindent, amit csak kívánhatok. Ezért örvendezem, amikor arra gondolok, hogy nem késel, ha én várakozom.
Miért késlekedsz oly sokáig, amikor szívedben most azonnal szeretetheted Istent?
Enyém az ég, és enyém a föld, enyémek az emberek, enyémek az igazak, enyémek a bűnösök. Az angyalok enyémek, az Istenanya enyém, minden az enyém. Maga Isten is az enyém és értem van.
Mit kérsz tehát még és mit keresel, lelkem?
Minden a tiéd és minden érted van. Ne állj meg kevésbé fontos dolgoknál, ne elégedj meg Atyád asztaláról lehulló morzsákkal.
Lépj ki önmagadból, légy büszke dicsőségedre. Rejtőzz el abban, élvezd, és elnyersz mindent, amit csak szíved kér.”
(Keresztes Szent János: Az Istenbe szerelmes lélek imája)
Forrás: karmelitakolostor.hu
