Az Egyház Február 2-án ünnepli Urunk bemutatását a templomban. 1997-ben Szent II. János Pál pápa Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepet a megszentelt élet napjává nyilvánította. A mai napon ünnepi szentmisét közvetítünk a kozármislenyi Flüe-i Szent Miklós templomból.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a mi Urunk Jézus Krisztus bemutatását ünnepeljük. A Szűzanya a gyermek Jézust, a világ Világosságát a karjában vitte a jeruzsálemi templomba, és ott átadta a Messiásra váró öreg Simeon kezébe. Ennek emlékére hordozzuk kezünkben a szentelt gyertya lángját.

Ezen a napon emellett az egyház kifejezi megbecsülését azok iránt, akik Krisztus szorosabb követését választották, és szerzetesként tesznek tanúságot az evangélium mellett.

Szent II. János Pál pápa az emléknap céljával kapcsolatban három gondolatot fogalmazott meg akkori üzenetében. A hívek elsősorban hálát adnak a megszentelt élet ajándékáért, de az ünnep célja az is, hogy a katolikusok jobban megismerjék és megbecsüljék a szerzetesi életformát.

A megszentelt élet évenkénti megünneplése magukat a szerzeteseket is arra hívja, hogy e napon megerősítsék elköteleződésüket, a mindennapok feladataiból kilépve visszataláljanak hivatásuk forrásához, és örömmel tegyenek tanúságot. Hiszen, ahogy az ünnepre hívó levelében Szent II. János Pál elődjét, IV. Pált idézi: „a mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is”.

18 órakor ünnepi szentmisét közvetítünk az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Rend kozármislenyi Flüe-i Szent Miklós templomából, melyet Cziglányi Zsolt plébános atya celebrál.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség