Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján megújították szerzetesi fogadalmaikat az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Rend szerzetesnővérei. A megerősítő szertartással egybekötött szentmisét Cziglányi Zsolt plébános celebrálta.

Kedden 18.00 órakor a kozármislenyi Flüe-i Szent Miklós templom első soraiban ülő szerzetesnővérek imádsága töltötte be a szent épületet. Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Rend tagjai ez alkalommal újították meg fogadalmukat rendtársnőik, a jelenlévő közösség és a szertartást online követő hívek előtt. Az Egyházban huszonnégy éve hagyomány, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe egyúttal a megszentelt élet napja is, amikor a gyertyaszentelés szép rítusa mellett arra emlékezünk, hogy a szerzetesi életet választó testvéreink Isten akaratából felajánlották önmagukat másokért.

gyb2

Az ünnepi alkalommal Cziglányi Zsolt atya mutatta be a szentmisét, amelynek kezdetekor elvégezte a gyertyaszentelést annak emlékére, hogy mikor Jézust felvitték Jeruzsálembe és bemutatták a templomban, mindenki előtt megjelent a világ Világossága. Plébános atya homíliájában kiemelte az őrző feladatot ellátó bibliai személyek feladatának fontosságát (vö. Lk 2,22-40). „A mai evangélium, Lukács második fejezetéből egy olyan történetet mutat be, amelynek öt szereplője van: Jézus, Mária, József és két idős ember, akik prófétai hivatást végezve egész életükben Isten akaratát keresték. Ők őrzőivé váltak annak a várakozásnak, amely szerint eljön a szabadító, akire Izrael évezredek óta vár. Ezeknek az embereknek a várakozása idős korukra teljesedett be, és már nem önmaguk számára, hanem mindenki előtt hirdették az örömhírt: megérkezett Jézus!” – mondta Zsolt atya, majd példaként említette azokat a társainkat, akik a világháború után bár tudták, hogy munkájuk gyümölcsét nem élvezhetik majd, mégis dolgoztak, mert azzal gyermekeik, unokáik jövőjét támogatták, akárcsak azok a szerzetesek, akik nem önmagukért élnek, hanem másokért. „Nekünk jó életünk van, hiszen az elődeink sokat tettek érte. Éppen ezért eltűnt az a kérdés, hogy mi mit hagyunk majd a következő nemzedékre. Ugyanakkor sokakban él a lelkiismeret furdalás a Föld kizsigerelése miatt. Fontos tehát, hogy nagyszüleink példáját szem előtt tartva, mi is egy jó életet akarjunk továbbadni az utánunk következő nemzedéknek.

gyb3

Ez minden megszentelt élet alapja! Az ember a házasság szentségében megszentelődik azáltal, hogy nem magának, hanem a párjának és a gyermekeinek él. A szerzetességben pedig megszentelődik azáltal, hogy felajánlja életét Istennek, aki megmutatja azt az utat, azt a szolgálatot, amelyet másokért, az emberek üdvösségéért tenni kell. Isten a szerzeteseket és minden embert arra kér, hogy ne csupán önmaguknak éljenek, hanem az igazságnak, a szeret szolgálatának, a gyerekeknek, a szegényeknek, az utána jövő nemzedéknek.

gyb4

A mi hitünknek is ez a lányege! Sok ajándékot kaptunk Istentől, azokon keresztül, akik nem magukra gondoltak, hanem értünk éltek” – hangsúlyozta homíliája zárásakor a plébános, majd záró gondolatként hozzátette: a szerzetesek és a szerzetesnővérek örömmel és szeretettel szolgálnak másokat, hordozzuk az ő példájukat! A szentmise az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Rend szerzetesnővéreinek fogadalommegújításával folytatódott.

Az Egyház Február 2-án ünnepli Urunk bemutatását a templomban. 1997-ben Szent II. János Pál pápa Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepet a megszentelt élet napjává nyilvánította.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség