Az alábbiakban tájékozódhatnak a Szent Mór Iskolaközpont Gimnáziumának képzési területeiről és a felvételi követelményekről. 

Gimnáziumunk képzési sajátossága 4 évfolyamos gimnáziumi képzést kínálunk, kötelezően választandó 1-1 orientációs területtel bővítve, amely az adott területen emelt tantárgyi óraszámot jelent.

Orientációink keretében 9-10. évfolyamokon plusz 3 órában kínáljuk a lehetőséget diákjainknak az adott területen való ismeretek bővítésében és gyakorlati képességeik fejlesztésében.

Orientációs területeink és kódjaik

0001 Természettudományos orientáció (matematika és biológia, fizika, kémia, földrajz)
0002 Idegen nyelvi orientáció – angol nyelv
0003 Idegen nyelvi orientáció - német nyelv
0004 Digitális kultúra (Informatika – számítógépes grafika) orientáció
0005 Humán orientáció (magyar és történelem és latin nyelv)

Ennek értelmében:
- Természettudományos orientációnkon az alap tantárgyi órákon kívül:

o 9. évfolyamon:
heti óraszám +2 óra matematika: összesen 5 óra
heti óraszám +1 óra a természettudományos tantárgyakból - epochális rendszerben váltva egymást: biológia laborgyakorlat, fizikai laborgyakorlat és kísérletek, kémiai laborgyakorlat és kísérletek, földrajzi kísérletek.

o 10. évfolyamon:
heti óraszám +1 óra biológia
heti óraszám + 1 óra fizika
heti óraszám +0,5 óra földrajz
heti óraszám +0,5 óra kémia

- fentiek epochális rendszerben szervezve a 4 természettudományos laborunkban (biológia laborgyakorlat /fizikai laborgyakorlat és kísérletek / kémiai laborgyakorlat és kísérletek / földrajzi kísérletek).

- Idegen nyelvi orientációnkon az alap tantárgyi órákra épülve választható:

Angol nyelv: az alap tantárgyi órákkal (heti 4 óra) egymásra épülve heti +3 óra:
o 9. évfolyam: heti 7 óra idegen nyelvi haladás,
o 10. évfolyam: heti 7 óra idegen nyelvi haladás.

Német nyelv: az alap tantárgyi órákkal (heti 4 óra) egymásra épülve heti +3 óra:
o 9. évfolyam: heti 7 óra idegen nyelvi haladás,
o 10. évfolyam: heti 7 óra idegen nyelvi haladás.

- Digitális kultúra (Informatika – számítógépes grafika) az alap tantárgyi órákon kívül:

o 9. évfolyamon: heti óraszám +3 óra informatika, számítógépes grafika, programozási alapismeretek együttes elsajátítására: heti 5 óra informatika összesen.
o 10. évfolyamon: heti óraszám +3 óra informatika, számítógépes grafika, programozási alapismeretek együttes elsajátítására: heti 4 óra informatika összesen.

- Humán orientációnkon az alap tantárgyi órákon kívül:

o 9-10. évfolyamon: heti óraszám +1 óra magyar, +1 óra történelem, +1 óra latin nyelv

o 9. évfolyam:
heti 4 óra magyar
heti 3 óra történelem
heti 1 óra latin

o 10. évfolyam:
heti 5 óra magyar
heti 3 óra történelem
heti 1 óra latin.

Felvétel feltételei:
- hozott pontszámot a következő érdemjegyek átlagából számítjuk:

o magyar nyelv és irodalom,
o matematika,
o történelem,
o idegen nyelv,
o egy általa választott természettudományos tárgyak: 6. évvégi, 7. évvégi, 8. félévi osztályzatai alapján,

- központi írásbeli felvételi (magyar, matematika)
- szóbeli elbeszélgetés (szövegértés, hitéleti kérdések, érdeklődési terület)
- nyelvi bemeneti mérés az idegen nyelvi orientáción – angol, ill. német nyelvből (írásbeli és szóbeli).

Szóbeli felvételik időpontja:
2021. február 24-én 14 órától,
2021. február 25-én 14 órától.

Előzetes időpont egyeztetés szükséges az Iskola titkárságán! (Tel: 72/514-282)

Nyelvi bemeneti mérés a választott orientációktól függetlenül, minden diák számára kötelező az első idegen nyelv szintenkénti csoportba sorolásához!

Gimnáziumunkba történő felvételi kapcsán felmerülő kérdéseikkel a 72/514-280-as központi számon Lukács Zsuzsanna ill. Gyetvainé Szenczi Erika igazgató-helyetteseket kereshetik.

LETÖLTHETŐ PDF

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség