Nagyszombaton 18.00 órakor tartották a feltámadás ünnepének virrasztását, húsvét vigíliáját a Pécsi Székesegyházban. A szertartást Felföldi László megyéspüspök vezette.
Az egyházi év legemelkedettebb liturgiája a Székesegyház főhajójának nyugati kapujában tartott tűzszenteléssel kezdődött. Az idei húsvéti gyertya megáldását követően a főpásztor erről a megszentelt tűzről gyújtotta meg a feltámadt Krisztust jelképező cereus paschalist (húsvéti gyertyát). A szépen ragyogó új tűz az Ószövetséget követő Újszövetséget szimbolizálja, amely Krisztusban következett be. A megrendítő szertartási szakasz után, a hét ószövetségi olvasmányt követően felcsendült a Glória, és ismét megszólaltak nagycsütörtökön elnémult harangok. Krisztus feltámadt!
A húsvét vigília homíliájában Felföldi László pécsi megyéspüspök hangsúlyozta, a nagyhét liturgiája az emberi lét legmélyebb, legvalóságosabb pontjára vezet el. Nagycsütörtökön együtt szenvedünk Jézussal a Getszemáni kertben, ahol szembesülünk saját félelmeinkkel. Nagypénteken keresztutat járunk, melynek végén a halál van, és nagyszombaton csendben várakozunk, hogy valami újjászülessen.
„Ahogy ma elhangzik: Krisztus világossága – érezzük, hogy erre még nagyobb szükség van, mint valaha. Különösen, ott, ahol egyedül vannak, ahova nem érkeznek látogatók, ahol a kórházi ágyban vannak, ahol az élettel küzdenek. Ebben a sötétségben ez ad erőt, ez a biztonságunk: Krisztus világossága!” – mondta a főpásztor, majd a feltámadt Jézus szavaira emlékeztetett: ne féljetek, győzni fog a fény a sötétség fölött, a szeretet a gonoszság fölött, az élet a halál fölött! A remény üzenetét püspök atya az orosz irodalom legjelentősebb szerzőjének szavaival szemléltette. Amikor szibériai fogsága után eljött a szabadulás pillanata, Dosztojevszkij nagy fájdalmat élt át és így írt: „Sokan megtapasztaljuk a rabságot, mely után maga a felszabadulás is fájdalmas, de attól még szabadulás!”
Végül a főpásztor szíveket megérintő homíliáját a Pálos nővérek kifejező imádságával zárta:
„Uram, oly sokszor nem talállak… Futok, hogy közeledben lehessek, hogy lássalak, érezzelek, de hiába… Mint Mária Magdolna sírok a megnyitott sír előtt: - elvitték az Urat, nem tudom hová tették… Kereslek; pedig ha lenne bátorságom ott maradni, bemenni az üres sírba, láthatnám az otthagyott lepleket…Talán szavaid is eszembe jutnának…: megölik, sírba teszik, de feltámad… Ó, Jézusom, adj nekem bátor, erős hitet, hogy bármilyen sötétség és reménytelenség vesz körül, merjek ott időzni az üres sírnál, tudván, hogy élsz, hogy találkozni akarsz velem. Nyisd fel szemem, hogy megláthassalak, hiszen ott vagy, nem takarnak a leplek, nem vagy mozdulatlan. Élő Isten vagy, aki rám vársz. Izzó szereteteddel égesd le szememről a reménytelenség, a kishitűség hályogát, és add, hogy lássak! Téged lássalak! Csak Téged! Ámen.”
A liturgia a keresztségi fogadalom megújításával folytatódott, ahol a jelenlévők és a közvetítés útján csatlakozó hívek újból megvallották: Krisztus mellé állnak. A húsvéti vigíliát követő hagyományos, ünnepélyes körmenet – a járványügyi rendelkezések betartása érdekében – nem kerülhetett megtartásra.
Fotó: VN
