Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának főünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

A délelőtti szentmisén, Jézus feltámadásának ünnepén a világosság fényében gyűltek egybe a hívek az egyházmegye főtemplomában, hogy a történelem legnagyobb eseményére emlékezzenek, amely nemcsak az emberi méltóság alapját adja, de minden keresztény ember cselekvésének irányát is meghatározza, és amely hitünk alapja. Utóbbi örömhírrel kapcsolatban kezdte homíliáját Felföldi László pécsi megyéspüspök, hangsúlyozva, hogy a hit nem egy külső látásmód, hanem maga a természetesség.

Húsvétvasárnap 11

„Sokszor úgy gondoljuk, a hit valami fergeteges erő vagy egy nagy tudás. De ettől nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő, miként alakul sorsunk. Fogalmunk sincs róla, viszont hisszük, hogy Isten kezében minden rendben van. Hinni egyenlő azzal, hogy rábízzuk magunkat. Ha van bennünk zavar, akkor azt most el kell engedni!” – mondta a főpásztor, majd hozzátette, számtalan bizonytalan helyzettel találkoztunk és találkozunk most, illetve a jövőben: mit fogunk tanulni, mi lesz a foglakozásunk, milyen lesz a családunk? Mint kiemelte, egyik kérdésre sem tudjuk előre a pontos választ, de hiszünk. „Amikor két fiatal szív igent mond egymásra, nem tudják, milyen jövőre vállalkoznak, milyen lesz a családjuk, viszont hisznek benne, hogy jó lesz. Amikor egy pap úgy dönt, Istennek adja életét, nem láthatja előre, milyen lesz, de rábízza magát az Urra. Ez a változás titka, mert az élet mindig más lesz, mint amilyen eddig volt. Ahogy Jézus mondta Nikodémusnak: igenis újjá lehet születni. (vö Jn 3,4) Meg kell találnunk azt, ami többé tesz. Ehhez kell a hit, miszerint: Isten vezetni fog!”

Püspök atya kiemelte azt is, hogy a szenvedéstörténet minden ember életében megjelenik, amelyet, ha tisztességgel és magasztossággal viselünk, szeretettörténetté válik.  

Az ünnepi szentmise homíliájában elhangzott II. János Pál pápa híres mondata is: Ne féljetek! Végül a főpásztor talán minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színészének soraival zárta gondolatait. Jávor Pál gyászmiséjében egy olyan felismerés, igazság hangzott el, mely mindenki számára megerősítés lehet. „Halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, közönségeimnek, minden testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni, más érték nincs, mint ami odaát az örökkévalóságban Isten színe előtt is. Mert van örökkévalóság, örök élet, lélek, feltámadás.”

Húsvétvasárnap 49

Fotó: VN

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség