Nyolcvanhárom év után ismét Magyarország rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Az eredeti tervek szerint 2020 szeptemberében tartották volna meg a világeseményt. A járvány miatt Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény magyar szervezőivel egyeztetve tavaly úgy döntött, hogy 2021 őszére halasztják az eseményt.

A kongresszusok 1881 óta íródó történetében kényszerű szünet csak az első- és a második világháború miatt volt. Most először fordult elő, hogy világjárvány akadályozta meg a rendezést.

„Mit jelent és mi a feladata ma eucharisztikus kongresszust tartani a modern és multikulturális városban, ahol az evangélium és a vallási hovatartozás formái peremre szorultak?” – tette fel a kérdést Ferenc pápa, amikor fogadta az eucharisztikus világkongresszusok szervezőit. A Szentatya úgy fogalmazott: „Kívánom, hogy a budapesti eucharisztikus esemény elő tudja segíteni a megújulás folyamatait a keresztény közösségekben, hogy az üdvösség, melynek az Eucharisztia a forrása, olyan eucharisztikus kultúrában jelenjen meg, amely képes inspirálni a jó szándékú embereket a tevékeny szeretet, a szolidaritás, a béke, a család, a természetvédelem területén.”

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményei:

Teológiai Szimpózium, Esztergom

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megelőző szakmai, tudományos tanácskozást, a Teológiai Szimpóziumot 2021. szeptember 2-4. között Esztergomban tartják. A rendezvényen az Eucharisztiáról, a szentségimádásról hangzanak el előadások magyar és külföldi – köztük európai- és tengerentúli - teológusoktól. Az esemény regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött.

Közös koncert a zsinagógában

A zsidó-keresztény párbeszéd jegyében közös koncertet ad a Solti Kamarazenekar, a Budapesti Énekes Iskola Albertfalvi Tagozata, az ETUNAM Vegyeskar, Virágh András Gábor valamint Fekete László, Dobszay Péter és Rudas Dániel szeptember 4-én a Dohány utcai Zsinagógában.

Hármas ünnep a Hősök terén

Nagyszabású zenés, táncos nyitóünnepséggel kezdődik 2021. szeptember 5-én a Hősök terén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A művészeti programot Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója rendezi.

Az ünnepségen fellép többek között a Weiner Leó Iskola zenekara és egy közel ezerfős kórus, amely az Énekes Iskolák egyesített karából, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Énekkaraiból és egy gyermekkarból áll.

Május végéig még várják azok jelentkezését, akik elsőáldozóként szeretnének részt venni a világesemény nyitó szentmiséjén. Legutóbb ilyen lehetőség 83 éve, az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson volt.

Az esemény a főegyházmegye iskoláinak tanévnyitó ünnepsége.

Szeptember 6-10. Hungexpo

Előadások, tanúságtételek

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fő helyszíne hétköznap reggeltől-délutánig a Hungexpo. Öt napon keresztül előadásokat, tanúságtételeket és fakultációkat hallhatunk a világ minden tájáról érkező előadóktól.

„Kölyök”, a golyóálló bíboros és Böjte Csaba

Szeptember 6-án Josif Bozanic bíboros celebrálja a reggeli imát. A golyóálló bíborosként is emlegetett brazil Joao Tempesta bíborost is meghallgathatjuk. Rio érseke két utcai lövöldözést és egy fegyveres rablást élt már át. Sokat tesz azért, hogy segítsen a társadalom perifériájára szorult embereknek a felemelkedésben.

Szabó Konstantin Kárpátaljáról érkezik a NEK-re. Kosztyu atya, ahogy sokan szólítják őt, titokban végezte el a papképzést és így is szentelték fel. 1945-ben Sztálin rendelete nyomán a görögkatolikus papokat az ortodox egyházba való beolvadásra kényszerítették. Sokan azonban ellenálltak, őket kivégezték, vagy gulágra küldték. Szabó Konstantin pap dinasztiába született. Miután eldöntötte, hogy folytatja a családi hagyományokat a legnagyobb óvatossággal kellett eljárnia, miközben Ortutay Elemérhez járt teológiai képzésre. Így emlékezett vissza arra az időszakra: „Titokban jártam hozzá magánoktatásra, de nem tudtam, hányunkat, kiket oktat még rajtam kívül. Amikor sűrűsödtek a vegzálások, a jegyzetek helyett bonbonnal, virággal mentem, mintha csak vendégségbe igyekeznék, és mindenféle kerülőutakat találtam ki, hogy kicselezzem a minket figyelő titkosrendőrt.”
Óriási kockázatot vállalt az egész család. A papcsaládokat a diktatúra évtizedeiben az állambiztonsági szervek szoros megfigyelés alatt tartották.

“Volt egy pillanat, egy törés, amikor azt mondtam, hogy nem megy, abbahagyom. Elemér bácsi ekkor küldött egy cédulát: //Kölyök - ez volt a fedőnevem -, vigyázz, ne csapd be az ajtót, mert néha nagyon nehéz kinyitni.// Ez a gondolat örökké megmaradt bennem” - idézte fel a tanulás négy, kemény évét később Szabó Konstantin. Első önálló liturgiájára egészen 1989-ig kellett várnia.

A hétfői szentmisét Piero Marini érsek celebrálja, aki Szent II. János Pál közeli munkatársa volt évtizedeken át. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke több alkalommal járt már hazánkban. Marini érsek méltatta a budapesti világesemény előkészületeit. Úgy fogalmazott: “Részt vettem már néhány eucharisztikus kongresszuson, de még sosem tapasztaltam ilyen széleskörű érdeklődést egy eucharisztikus kongresszus iránt és ilyen nagyszámú jelentkezőt, mint a budapesti esetében."

Ugyancsak a hétfői programban találkozhatunk Böjte Csaba ferences szerzetessel. Előadást tart az Eucharisztiáról kameruni Joseph-Marie Ndi-Okalla püspök, valamint Mary Healy teológus az USA-ból és Damian Stayne, a Cor et Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség alapítója, akinek szolgálata által sok ezer ember gyógyult meg.

Szolgálat szamárháton, lázadó hippiből közösségalapító

A Hungexpon találkozhatunk szeptember 7-én Ternyák Csaba érsekkel, valamint Gérald Lacroix bíborossal, aki Kolumbiában a drogháborúk sújtotta vidéken a plébániák között sokszor szamárháton közlekedve szolgált éveken át.

Louis Raphael Sako pátriárka Irakból érkezik. Az Iszlám Állam pusztítása idején és napjainkban is bátran szót emelt az üldözött keresztény közösség védelme érdekében.

A keddi szentmisét az előző NEK-nek otthont adó Fülöp-szigetekről érkező Jose Palma, Cebu érseke celebrálja. Az előadók között köszönthetjük ezen a napon Jean-Luc Moens matematikust, hétgyermekes családapát, a CHARIS a katolikus karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának korábbi moderátorát és Johannes Hartl-t, aki lázadó hippiből vált közösségalapítóvá, ők az Eucharisztiáról osztják meg gondolataikat. Hallhatjuk Barbara Heil-t is, az egykori protestáns prédikátor egy hosszú missziós szolgálat után találta meg a helyét a Katolikus Egyházban. Dabóczi Kálmán a magyar katolikus mozgalmak hálózatáról beszél majd.Megmaradni és megújulni

Szeptember 8-án együtt imádkozhatunk a rendkívül szókimondó lengyel érsekkel, Stanisław Gądeckival. Majd meghallgathatjuk Mianmar első bíborosának, Charles Maung Bonak a gondolatait. Az ázsiai országból érkezett egyházi méltóság egy üldözött keresztény közösséget képvisel, amely képes volt fejlődni, gyarapodni az 1962 óta tartó katonai elnyomás ellenére is.

A brazil Moyses Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója szintén részt vesz a NEK-en. Társaival indirekt missziót folytatnak: kellemes kávézókat, szendvicsezőket, amelyeket a fiatalok megkedvelnek. A különlegesen elnevezett ételek kapcsán beszélgetések kezdődnek a hely misszionárius alkalmazottai és a vendégek között.

Moyses Azevedo 13 évesen kijelentette, nem akar többet templomba menni. Néhány évvel később egy lelkigyakorlat megváltoztatta az életét. 1980-ban egy Nemzeti Eucharisztikus Kongresszuson őt kérték fel, hogy köszöntse II. János Pál pápát és találjon ki számára egy ajándékot is. Azevedo úgy döntött, felajánlja, hogy egész életét a fiatalok evangelizációjának szenteli. Két évvel később nyílt az első kávézója. Ma már a világ számos országában jelen van a közössége, Budapesten is.

Az előadók között meghallgathatjuk Székely János püspököt a teremtésvédelemről, valamint Michael White-t, aki receptet mutatott a plébániai élet újjászervezéséhez. Justo Lofeudo a közösségek megújulásáról beszél majd, míg David Maria Jaeger A Szentföld, az Eucharisztia földje címmel tart előadást.

Hit, hűség, szeretet

Szeptember 9-én Stanislav Zvolenský érsekkel és a nigériai John Onaiyekan bíborossal is találkozhatunk a Hungexpon. Massimo Camisasca püspök Az olasz papok vértanúsága a 2. világháború után címmel tart előadást. Székely János témája pedig az Eucharisztia és a cigánypasztoráció. A szír-malabár egyház helyzetébe Joseph Pamplany püspök által nyerhetünk betekintést. Jean-Claude Hollerich bíboros és Angelo Bagnasco bíboros: Eucharisztia, evangelizáció és társadalmi elkötelezettség Európában címmel osztja meg gondolatait.   

A hit ereje

A Hungexpon zajló események zárónapját Veres András püspök imája nyitja, majd a - paptársai által - remek humorú és kiváló problémamegoldóként jellemzett Oswald Gracias-t hallhatjuk, aki Indiából érkezik a magyar fővárosba. Áder János államfő, a NEK fővédnöke tanúságtevőként lép a közönség elé.

Rendkívül változatos témákat ölelnek fel az előadások. Etienne Vetö a zsidóság, Izrael és az Eucharisztia témakörét járja körül, Baltazar Porras venezuelai bíboros Szentek Isten népében és a világban, a laikus hívek hivatása a szentségre címmel tart előadást.

Andrew Yeom Soo-jung bíboros első római katolikus vezetőként, 2014 májusában átlépte a diktatórikus Észak-Korea határát. Szöul érseke hosszú ideje küzd a két ország közötti megbékélésért. A bíboros médiabirodalmat épített fel, a rászorulók számára konyhát nyitott, ahol gyakran ő maga is ételt oszt a betérőknek. A koreai keresztények helyzetéről beszél majd a kongresszuson.

Georg Schwartz és Andrea Dellatore a Cenacolo Közösség munkáját mutatják be. Georg önmaga is a közösség támogatásával építette fel újra az életét. „Egy bizonyos ponton elhagytam mindent, amire a családom és a hitem tanított. Az alkohol rabjává váltam” - idézte fel múltját Georg. A Cenacolo keresztény értékekre épül, nem terápiás intézmény, hanem önsegítő „életiskolának” tekinti magát. A gyógyír maga a közösség. Orvosok, szociális munkások és pszichológusok nélkül térnek jó útra a fiatalok. A munka és az igaz barátság mellett az ima kap központi szerepet a támogatottak életében. A Cenacolo közösségnek jelenleg több mint hatvan háza van, tizennyolc országban. Georg Schwarz egykori támogatottból támogatóvá vált, ma már ő maga is a fiatalok gyógyulását, újrakezdését segíti. 

Koncertek, zenei programok

A hétköznap estéi sem maradnak program nélkül. A NEK mindig egy óriási lehetőség a rendező ország számára, hogy megmutassa katolikus közösségének életét és ízelítőt adjon kultúrájából, hagyományaiból.

A kongresszus hetében a Csík Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, a 100 Tagú Cigányzenekar is koncertet ad. Óriási zenei élménynek ígérkezik a világhírű Moszkvai Patriarchátus Kórus fellépése a Zeneakadémián.

A NEK egyik különleges eseménye a lovári nyelvű mise a Szent István-bazilikában. Itt hallható majd először a lovári nyelvű miseordinárium, amely egy rendkívül fiatal zeneszerző, Oláh Patrik Gergő műve.

Ugyancsak a kongresszus hetében mutatják be a Budapest misét a Rózsák terén álló Árpádházi-Szent Erzsébet templomban.

Az Ifjúsági Est – ForrásPont ezúttal Ákos koncertjével várja az érdeklődőket a Papp László Sportarénába.

Kiállítások, pódiumbeszélgetések

Szeptember 6., Szent István-bazilika – Misszió Afrikában

Fodor Réka és Csókay András missziós orvosok révén különleges és mély kapcsolat alakult ki az onitshai és a magyar katolikus közösség között. Több szolidaritási akcióban segítettek a hívek, szerzetesközösségek a nigériai testvéreknek. Valerian Okeke érsek számos módon és alkalommal mondott ezért köszönetet. A közössége boldogulásáért fáradhatatlanul dolgozó érsek is Budapestre látogat.  

Kiállítás és pódiumbeszélgetés a keresztényüldözésről 

Kereszt-tűzben címmel a keresztényüldözés témáját feldolgozó kiállítás nyílik a Hungary Helps és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésével. A tárlat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Közel-Keleten és Nigériában zajló folyamatokra, az ottani keresztény közösségek elnyomására, helyzetük tarthatatlanságára.

A témához kapcsolódik egy pódiumbeszélgetés is szeptember 7-én szintén a Nemzeti Múzeumban, amelyen Böjte Csabán kívül részt vesznek az Övék a mennyek országa című film készítői: Siklósi Beatrix és Sajgó Szabolcs. A dokumentumfilm az egyik legrégebbi keresztény közösség, az iraki káldok történetét, szenvedéseit mutatja be. Louis Raphael Sako iraki káld katolikus pátriárka egyébként részt vesz a NEK-en.

Kiállítás a görögkatolikus egyház történetéről

A görögkatolikus egyház közel négy évszázados történetét fogja át az a tárlat, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan, augusztustól lesz látható a Pesti Vigadóban az Orcád világossága címmel.  

Liturgikus programok

Tíz különböző nyelven tartanak szentmisét a NEK jegyében Budapest 12 templomában szeptember 8-án. A Szent István-bazilikában keleti rítusú szertartáson vehetnek részt a hívek. Szeptember 9-én 17 órától kezdődik a Szent István-bazilikában a közösségek szentségimádása.

Családi nap: Játék és muzsika

A NEK szervezői valamennyi korosztályt hívnak és várnak a programokra. Szeptember 11-én 10-15 óra között a Családok Jézusban Közösség szervez családi napot a Margitszigeten. Az esemény a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által életre hívott Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvénysorozatának egyik programja. Két színpadon beszélgetésekkel, zenével, ismert előadókkal várják a családokat. A nap folyamán hallhatjuk és láthatjuk többek között: Szalóki Ágit, Berecz Andrást, a Debreceni Hajdú Táncegyüttest, a Misztrál együttest, Csókay András idegsebészt és Pindroch Csaba színművészt.

A színpad körüli sátrakban valamennyi korosztály talál őt érintő és érdeklő témát legyen szó önismeretről, párkapcsolati vagy éppen környezetvédelmi kérdésekről. A gyermekeket kézműves foglalkozásokkal, kincskereséssel, geocachinggel, falmászással és egyéb sporttevékenységekkel várják a szerzetesrendek és közösségek.

A várakozás

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik legjobban várt eseménye, a szeptember 11-i Kossuth téri szentmise, - amelyet előreláthatóan Erdő Péter bíboros, prímás celebrál - és az azt követő gyertyás körmenet. Ekkor tartják az országos ministránstalálkozót is.

A világesemény záró ünnepsége a Hősök terén lesz. A Statio Orbis, a városért és a világért mondott szentmise szeptember 12-én 11 óra 30 perckor kezdődik. Reményienk szerint itt találkozhatunk Ferenc pápával. Az Operaház zenekarán és kórusán kívül, fellép egy több mint kétezer fős énekkar.

Egyéb érdekességek:

Városszerte infópontok nyújtanak majd segítséget az érdeklődőknek. A NEK hetében a bazilika előtti tér a Szent István Könyvhétnek és vásárnak ad otthont. A Széll Kálmán téren és az Örs Vezér terén felállított színpadokon az arra járókat igyekeznek majd a szervezők megszólítani.  

Készül a világ, készül a vidék 

Pünkösdhétfőtől tűzi műsorára a Kossuth Rádió az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusnak emléket állító 10 részes hangjátékot. A mű a múltidézésen túl hidat épít a ma embere felé. A főszerepekben: Molnár Piroskát, Papp Jánost, Pindroch Csabát és lányát, Mirát hallhatjuk.

Vidéken és külföldön is számos kiállítás, program, koncert szerveződik a NEK jegyében.

Ízelítőül: 

Székesfehérváron a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szervezésében szabadtéri kiállítás nyílik. A művészek a vizualitás, a korszerű képi hatás, a szimbolikus megjelenítés eszköztárát felhasználva, egyéni nyelvezeten szólnak az európai kultúrát alapvetően meghatározó keresztény vallási hagyomány erejéről és a XXI. századi, mai napig érvényes hatásáról.

Szegeden Építeni csakis szeretettel címmel az 1938-as hármas szentév eseményeit bemutató kiállítás nyílt a napokban a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Az 52. Eucharisztikus Kongresszusra felkészülve kezdték el kutatni az 1938-as év történéseit az egyházmegyében. Ez a munka nem várt gazdag eredménnyel járt, ezeket gyűjtötték össze és mutatják meg az érdeklődőknek egészen július 20-ig.

Rómában május 27-én kiállítás nyílik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére Ne féljetek! címmel a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében. A hazai alkotók műveit felsorakoztató tárlatot a tervek szerint Olaszország után, Budapesten a Vigadóban is látható lesz.

A NEK sikeres lebonyolításában rengeteg önkéntes is részt vesz. Május végéig még van lehetőség hozzájuk csatlakozni. Erre biztatnak az Önkéntesek hírnökei is: többek között Miklósa Erika operaénekes, Dani Gyöngyi paralimpikon világbajnok tőröző, Dánielfy Gergő színész, Kuzmányi István a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője.    

 Az eseményekre az iec2020.hu oldalon regisztrálhatnak. 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 November
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Pécsi Advent:
-
2021. 11. 29. - 2021. 12. 19.
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 29. -
Punya, egy falat kenyér c. kiállítás:
Pécs, Dóm Kőtár -
2021. 11. 29. - 2022. 01. 06.
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 30. -
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 12. 01. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség