Jézus az utolsó vacsora alkalmával sok mindent mondott a Szentlélekkel kapcsolatban, és ezek közül néhányat megtalálunk a mostanság esedékes olvasmányok között, mint például a következőt: „én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad…” (Jn. 14, 16-17).

Egy másik pillanatban, az utolsó vacsorán elmondott beszédében pedig Jézus ezt mondja: „De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm” (Jn. 16,7).  Az, hogy a Szentlélek évszázadokon keresztül jelen volt először az apostolok, a tanítványok, majd az egész egyház életében, azt a célt szolgálta, hogy Jézus barátainak folyamatosan legyen vigasztalójuk, vezetőjük.  

Ha visszagondolunk az utolsó vacsorára, teljesen helyénvaló, hogy Jézus abban a pillanatban tett ilyen ígéretet, amikor közelgő távozása már nagyon aggasztotta barátait. Nem tudták, hogy mi fog történni, és sok mindent nem értettek abból, amit Jézus mondott. Mindabból, amit Jézus mondott, úgy tűnt, hogy csupán annyit fogtak fel, hogy Jézus elmegy – ez a kijelentés pedig lesújtotta őket, sötétségben maradtak.

Jézus tudta ezt, ezért az utolsó vacsora alkalmával nem csupán bevezette az eucharisztia intézményét, ami által ő mindig jelen lesz barátai között, hanem megígérte a Vigasztalót, a Szentlelket is. Azt mondta nekik, hogy a Szentlélek közöttük fog lakni, és velük lesz. A Szentlélek jelenléte a tanítványokban és a tanítványok között lehetővé fogja tenni számukra, hogy Jézusnak éljenek, amint ezt ő kérte is tőlük. Jézusnak élni többet jelent az egyszerű eszünkbe juttatásnál; valójában ez azt jelenti, hogy Krisztus életét élem, saját egzisztenciám keretein belül. Ahogy Szent Pál mondja: „Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” (Fil. 1,21) A Szentlélek az, aki igazzá teszi ezt a mondatot Szent Pálra és ránk.

A Szentlélek valóságossá teszi számunkra Isten tervét, és mi arról ismerjük fel a Szent Lelket, amit ő tesz minden egyes ember életben. A katekizmus ezt egy helyütt így fejezi ki: „…a fogadott fiuság Lelkének küldetése lesz, hogy Krisztussal összekösse és Őbenne éltesse őket [Isten gyermekeit] ...” (KEK, No. 690).

Más szóval a küldetés az, hogy kinyilatkoztassa Jézust, az Isten igéjét, és élővé tegye Jézus képmását minden emberben. A Szentlélek megtanítja nekünk, hogy ki Jézus, és miképp válhatunk egyre inkább olyanná, mint ő. Előkészít bennünk arra is, hogy Jézust hittel fogadjuk. Egy megkeresztelt ember élete növekedés az Istennel való egységben a hit, a remény és a szeretet által. A Szentlélek a szerzője ennek az egységnek; ő az, aki megtanítja, hogyan ismerjük meg Istent jobban, és hogyan szeressük őt teljesebben.  

A Szentlélek ezt sok úton-módon el tudja érni, de két igen fontos útja ennek a szentíráson és a szentségeken keresztül zajlik. A szentírásban ugyanaz a Szentlélek inspirálta a szent szerzőket írásra, aki ott lakik minden egyes ember szívében, amikor olvassa a Szentírást. Ahogy a lélek inspirálta az írást, úgy a Lélek inspirálja az olvasást – hogy Jézus szíve és értelme kialakulhasson bennünk. 

A szentségekben kegyelemhez jutunk. A kegyelem hasonlatossá tesz Istenhez, de ehhez az kell, hogy fel legyünk rá készülve, és hogy együttműködjünk vele. Mit jelent olyannak lenni, mint az Isten? Mit tesz Isten? Mindenekelőtt Isten ismeri és szereti magát, ismer és szeret mindent önmagában. Jézus Urunk ezért tanította, hogy a legfontosabb parancs Istent szeretni: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt. 22, 37-39). A Szentlélek tanít minket és alakít minket, hogy azt tegyük, amire Jézus tanított minket.

A Szentlélek tesz képessé bennünket arra, hogy ezt megtegyük, mert „A Szentlélek, akit Krisztus, a Fő áraszt ki a tagjaiba, építi, élteti és megszenteli az Egyházat. Az Egyház a Szentháromság és az emberek közösségének szentsége. (KEK, No. 747)

Ha nincs aktív és növekvő kapcsolatod a Szentlélekkel, bármikor kérheted a vele való barátságot. Hívhatod a Szentlelket, hogy mostantól fogva valós, dinamikus szerepet játsszon életedben. Miközben pünkösd felé irányítjuk elménket és szívünket, meg tudjuk hívni a Szentlelket arra, hogy megújítsa a pünkösdöt életünkben.

Forrás: ANNA MARIE MCGUAN NŐVÉR; simplycatholic.com
(Anna Marie McGuan nővér (RSM), a Knoxville-i (USA) egyházmegye keresztény képzésének igazgatója.)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség