Istenes versek a magyar irodalomban a szekszárdi Szent József Iskolaközpont diákjainak előadásában. 

Az alábbiakban az Iskolaközpont levelét közöljük:vmv3

"A szekszárdi Szent József Iskolaközpont 2012-ben indította útjára adventi szavalóversenyét. A versenyre általában hetven-nyolcvan szekszárdi, Szekszárd környéki, illetve a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő távolabbi iskolából érkező versenyző méri össze tehetségét. Zsűrielnöknek igyekszünk egy országosan is ismert, kiemelkedő életutat bejárt színművészt meghívni a megkérdőjelezhetetlen szakmaiság és pártatlanság biztosítása érdekében. Pár éve emlékplakettet készíttettünk, melyet az adott év legígéretesebb szavalói vehetnek át. Egy alkalommal a tavaszi időszakra került versenyünk, kissé módosított tartalommal (Út a keresztfára címmel), illetve éppen most zárult az idei megmérettetés a Szentatya által meghirdetett Szent József-év jegyében, online formában. Ennek mottójául Reményik Sándor verscímét választottuk: József, az ács az Istennel beszél. Ezen a versenyen tovább bővült a jelentkezők köre: immár a határon túlról is kaptunk produkciókat.

Reményeink szerint 2021 adventjében ismét a hagyományos időszakban, s immár újra személyesen várhatjuk a szavalópalántákat."

Fotó: Szent József Iskolaközpont

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 September
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Papi zarándoklat Csíksomlyóra:
-
2023. 10. 09. - 2023. 10. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség