A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata első alkalommal rendezett a kórházlelkészi szolgálatok munkatársai és önkéntesei számára szakmai napot június 5-én, Debrecenben, a Megtestesülés Plébánián.

A felhívásra az ország több pontjáról érkeztek nagy létszámban segítő szakmában szolgáló atyák, lelkigondozók, beteglátogatók, önkéntesek, és részt vettek olyan betegek is, akiknek alkalmuk volt a kórházi tartózkodásuk során találkozni a kórházlelkészség valamelyik munkatársával. Ezen a programon a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség beteglátogató munkatársai és önkéntesei nyolc fő képviseletében részt vettek, Henry Nnaemeka Ugokwe atya (Nigéria) is elkísérte a csoportot.

A szakmai napot Palánki Ferenc megyéspüspök nyitotta meg. Gondolataiban azon önkéntes beteglátogató munkatársaknak mondott köszönetet, akik önként szeretnének jót tenni és ezért részt vettek az öt alkalomból álló – a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálata, és a Debreceni Megtestesülés Plébánia Kamilliánus Családcsoportja által szervezett – online önkéntes beteglátogató képzésben. A püspök atya nagy tisztelettel, és örömmel tekint azokra az emberekre, akik önzetlenül teszik a jót, így képviselik Isten szeretetét, jelen vannak a betegek mellett, és rajtuk keresztül megtapasztaljuk, hogy az Isten vigasztal, szól és érezteti a szeretetét.

Ezt követően hálaadó szentmisén vettünk részt, ahol Tóth László atya arról elmélkedett, érdemes-e jónak lenni, segíteni, köszönet nélkül tenni és tenni? Kinek, és minek teszed? – folytatja elmélkedését Laci atya. A kételyekre a válasz Isten szavában van. Mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

A szakmai nap során tartalmas, előadások részesei voltak a hallgatók. Az első interaktív előadást György Alfréd szerzetes atya, az osztrák és magyar kamilliánus rendtartomány provinciálisa tartotta: „A reziliencia és lelki egészség. Életforrás, egzisztenciális krízisek idején” címmel. A reziliencia, lelki állóképesség fejleszthető.

„Szívem mélyéből áldalak, Uram,(...) Amely napon hozzád kiáltottam, meghallgattál, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél” (Zsolt 138,1-3).

7M7A0874 Egyedi

A második előadó Gál Judit református kórházlelkész volt, aki a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Kórházban szolgál. A megfáradásról, és a töltődésről tartotta építő beszámolóját. „..az úttól elfáradva, leült a forrásnál..." (Jn 4,6).

Feltette a kérdést, a beteglátogatás során hogyan tudunk erősíteni, emelni, önbizalmat adni? Másokban való bizalmat, Istenben való bizalmat, csak akkor tudunk adni, ha mi magunk nem vagyunk erőtlenek.

Dr. Baráthné Szalánczi Tímea református kórházlelkész, mentálhigiénés (Debreceni Klinikák) „A lelkigondozók, beteglátogatók lelkigondozása lelkészi és mentálhigiénikus szemmel” című előadásában a segítő hivatásúak feltöltődésének lehetséges alternatíváiról számolt be.

Felhívta a figyelmet hogyan védekezhetünk a kiégés ellen: egyéni lelkigondozói beszélgetést folytathatunk szakemberrel, sportolhatunk. Futással, aktív tevékenységgel, minőségi időtöltéssel, egészséges élelmiszerek bevitelével, „én” idő beiktatásával, zenehallgatással, imádkozással, kulturális programokon való részvétellel, és a megérdemelt pihenés beiktatásával előzhetjük meg az elfáradást.

A kiscsoportos műhelymunka az előadók, és Jakus Ottó atya vezetésével zajlott, amely alkalmával elhangzottak személyes történetek. Értékes tapasztalatok megosztásra kerültek, és megbizonyosodtunk, hogy a feltöltődési lehetőségek különbözőek, mindenkinek mást-és mást jelent a pihenés.

A frissen végzett önkéntes beteglátogatókat Berényi András, – a debreceni Megtestesülés Plébánia Kamilliánus Családcsoporjának vezetője – és felesége, Márti szeretettel bocsájtotta útjukra. Ez idő alatt a vendég résztvevőknek lehetőségük volt megismerkedni a várossal, ellátogathattak a Szent Anna-székesegyházba, a Református Nagytemplomba, a református Kollégiumba, vagy alkalmuk volt kötetlen beszélgetésre, gitáros éneklésre.

„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítelek titeket.” (Mt. 11,28)

(Forrás: dnyem.hu)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség