A 2020/21-es tanévben is megszervezésre került az internetes böngészős hittanverseny, melynek célja, hogy a diákok gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény dokumentumokkal, fontosabb internetes oldalakkal és szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódó ismereteiket.

Idén a Teremtésvédelem témakörét jártuk végig és adtuk hálát a Teremtő ajándékaiért sok játékos, kreatív feladattal:

  • az első fordulóban a víz,
  • a másodikban az ég és a föld,
  • a harmadikban a növények és az állatok,
  • végül a negyedik fordulóban az ember és a szolidaritás volt a feladatlapok központi témája.

A hosszú, négyfordulós verseny végéhez értünk, bár a vírushelyzet miatt immár második éve nem tudunk a versenyzőkkel és felkészítőikkel személyesen találkozni – így az ünnepélyes eredményhirdetésünk is online zajlik, egy digitális „dicsőségfalon” gyűjtöttük össze a legkitartóbb versenyzőket.

Két korcsoportban neveztek a versenyzők: az 5.-6. és 7.-8. évfolyam tanulói közül 257-en küldték vissza az első, 196-an a második, 163-an a harmadik, végül 141-en a negyedik feladatlapot.

Az ország minden részéről és a határon túlról is szép számban induló versenyzők odaadással és ügyesen dolgoztak, öröm volt olvasni az ötletes, olykor megható és meglepően érett soraikat, rácsodálkozni a szebbnél szebb alkotásokra!

Mindenképpen szerettük volna értékelni mindazok munkáját, akik a négy forduló alatt végig kitartottak, hiszen már önmagában ez is egy dicséretre méltó teljesítmény!

Ezért – a szerzett pontszámoktól függetlenül - minden versenyzőnek, aki 4 feladatlapot küldött be, elismerő oklevelet állítottunk ki.

Szívből gratulálunk mindenkinek, aki ennek a hosszú, sokszor nehéz kihívásokkal teli tanév során az iskolai feladatokon felül bevállalta ezt az online böngésző lelki túrát!

 

A verseny díjazottjai

 

5.-6. évfolyam

1. helyezést értek el:

- Berecz Jázmin Sára (Aba Sámuel Általános Iskola, Kazár; felkészítő tanár: Gecse Boglárka),
- Gombás Dávid (Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Szany; felk. tanár: Takács Annamária)
- Gubola Vivien (Aba Sámuel Általános Iskola, Kazár; felk. tanár: Gecse Boglárka),
- Lénárt Dorka (Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium; felk. tanár: Adaminé Mihályi Erzsébet)
- Schiberna Tamara Loretta (Apáczai Nevelési Központ 1. sz. ÁLt. Isk., Pécs; felk. tanár: Gergely Erzsébet)

2. helyezett:

- Szili Blanka Teréz (Bicsérdi Általános Iskola; felk.tanár: Bertalan Erika)

3. helyezettek:

- Pusztai Rita Mária (Nagyboldogasszony Iskolaközpont Kaposvár; felk. tanár: Bálint Gábor)
- Finta Márton (Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium; felk. tanár: Finta Judit)
- Legler Diána (Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Szany; felk. tanár: Takács Annamária)
- Tóth Sebestyén István (Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda; felk. tanár: Mészárosné Bubori Melinda)

 

7.-8. évfolyam

1. helyezést értek el:

- Ignácz Rebeka (Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola; felk.tanár: Szendreyné Miskolczi Mária)
- Kis Bálint (Eötvös József Református Oktatási Központ; felk.tanár: Kisné Menyhárt Adél)
- Lakatos Fanni (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely; felk.tanár: Mike Tünde)
- Maszay Viktória (Gregorovits Lipót Magyar Tannyelvű Alapiskola, Jóka; felk.tanár: Molnár Tamás)

2. helyezett:

- Pusztai Adél Nóra (Nagyboldogasszony Iskolaközpont Kaposvár; felk. tanár: Bálint Gábor)

3. helyezettek:

- Páczelt Gréta (Tamási Würtz Ádám Általános Iskola, felk. tanár: Dr. Probsztné Csikós Andrea)
- Kámán Bence (Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium; felk.tanár: Fekete Zsuzsanna)

Fotó: Shutterstock

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség