Június 16-án délelőtt évzáró továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói, melyre rendhagyó módon, online Zoom videokonferencia keretében került sor.

A találkozó kezdetén Tóth Lászlóné, hitoktatási pedagógiai főmunkatárs megköszönte a kollégák helytállását ebben különleges, kihívásokkal teli tanévben, áttekintette az elmúlt év eseményeit, a digitális oktatásban elért eredményeket, valamint a további készületeket a nyári és a jövő évi programokra.

Ezt követően Felföldi László megyéspüspök úr köszöntötte a katekétákat, és arra kérte őket:

„merjenek álmodni, merjenek gondolkodni, hogy merre kell menni. Kérjék a Szentlelket- aki szolgálatuk hajójának kormányfője – hogy újra és újra mutasson irányt, személyeken és eseményeken keresztül és adjon segítséget, amikor úgy érezzük nincs megoldás és nem tudjuk, hogyan tovább.”

Püspök úr megköszönte az e nyárra szervezett táborokat, hangsúlyozta ezek rendkívüli fontosságát és támogatásáról biztosította a hitoktatókat.

„Kérem a segítséget  - tette hozzá- az egyházközségi plébániai közösségek táplálásában, a gyerekek összegyűjtésében a plébániákon, hogy élettel, mozgással, szeretettel teli közösségeket hozzunk létre!”

A képzés második felében Nagy Péter közoktatási munkatárs tartott előadást: Hit, Család, Európa - A kereszténység alkonya? címmel, mely során bemutatta az egyház  világos iránymutatását a családi életről, az emberről, az ember szerepéről illetve a férfi és a női létről.

Az iskolafalakon kívül, kötetlenebb, játékosabb formában tovább folytatódik a nyáron a gyermekek hitre nevelése: a Pécsi Egyházmegye területén a katekéták több mint félszáz hittantáborba várják a tanulókat.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség