Az őszi szünet első napján, 2021. október 25-én továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói a Magtár Látogatóközpontban. Bíró László püspök - aki az MKPK Családbizottsága élén több mint két és fél évtizedig szolgálta a Kárpát-medencei katolikus családokat – az emberi, családi és a hitoktatói hivatást erősítő értékekről tartott előadást.

„A mai és mindenkori világ káosza onnét ered, hogy az ember eltávolodik Istentől, a lét alapigazságától és a teremtő értelemtől, igazság hiányában a többség hangja után sodródik és ellentmondásos módon pont ezt az értelmetlen sodródást nevezi szabadságnak”- mondta Bíró püspök. „Nagy a hitoktató felelőssége, hogy egy eltárgyiasult, felületes, lélektelen világban a gyermekeket és szüleiket az igazsághoz, az élő emberi kapcsolatokhoz és Istenhez visszavezesse.

Hitoktatok kepzese 7

A kapcsolatban, a kapcsolatainkban vagyunk leginkább Isten képmásai, és boldogságunk is a kapcsolatainkból és az elfogadottságból származik! Épp ezért a hitoktató legfőbb feladata, hogy ne csak tudást adjon át, hanem elsősorban közösséget építsen.

„Munkánk során öt dolognak kell kiemelt figyelmet szentelnünk: az istenkapcsolatnak, az élet tiszteletének, az igazságnak, a családnak és a közösségnek.  Akkor vagyunk hiteles hitoktatók, hogyha a Pünkösd állapotában, vagyis a Szentlélek hívásában maradunk, hiszen Isten-képmásiságunkat romboljuk le, ha nem vigyázunk a személyes istenkapcsolatunkra. Amint a szó ereje a csend, úgy a hitoktatás ereje is a csend, a Szentlélekkel való kapcsolat. Úgy képzelem el a hitoktatót, mint egy mentőt a mai társadalomban! Legyünk hitelesek! Nem azért bántanak bennünket, mert hiszünk, hanem mert nem hiszünk eléggé.”

„A modern ember erkölcsi hajléktalan, aki elfelejti, hogy embernek lenni isteni dolog” - idézte a püspök Gilbert K. Chesterton, angol filozófust - és kiemelte, hogy a keresztényi és hitoktatói hivatás feladata példamutatással és hitelességgel „erkölcsi hajlékot” adni a rábízottaknak a mai szubjektív és individualista, kaotikus elvont fogalmakat elegyítő ideológiák kereszttüzében.

Fotó:
Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 April
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Püspöki vigília szentmise Görcsönyben:
-
2025. 04. 19. -
Húsvéti vigília szentmise a székesegyházban:
-
2025. 04. 19. - 2025. 04. 19.
Püspöki szentmise Szedresen :
-
2025. 04. 20. - 2025. 04. 20.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 04. 20. - 2025. 04. 20.
Férfitalálkozó - Tamási:
-
2025. 04. 25. - 2025. 04. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség