Egy a ti tanítótok, Krisztus” – emelte ki Nyúl Viktor, pasztorális helynök a Püspöki Palotában, a 2021. november 10-én megrendezésre került köznevelési ösztöndíj-átadó ünnepségen.

A Pécsi Egyházmegye Püspöki Hivatala immáron 4. alkalommal hirdetett köznevelési ösztöndíj pályázatot a Pécsi Tudományegyetem tanárképzésében résztvevő hallgatói részére, melynek célja azon fiatal pedagógusjelöltek támogatása, akik végzettségüket megszerezve az Egyházmegye által fenntartott köznevelési intézményben kívánnak elhelyezkedni.

Az átadó ünnepséget a Szent Mór Iskolaközpont két zenetanárnőjének koncertje nyitotta meg, melyet követően Tóth László Ákos, az Egyházmegye közoktatási főmunkatársa köszöntette a jelenlévőket, és elmondta, milyen kiemelten fontos a jövő generációjának hozzáértő nevelése.

Ezután Nyúl Viktor, pasztorális helynök ünnepi beszédében megköszönte a jelenlévő pedagógusok munkáját, s felhívta figyelmüket arra a Máté evangéliumának 23. fejezetében elhangzó tanításra, miszerint szolgálatuk során tekintetüket az egyetlen tanítóra és mesterre, Jézus Krisztusra szegezzék.

A továbbiakban Gerner Zsuzsa, a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központjának Főigazgatóasszonya beszélt a pedagógus utánpótlás nehézségeiről, és sok sikert kívánt a jövő generációjának neveléséhez.

Az ünnepi alkalmat közös imádság, majd agapé zárta.

Fotó: Hegyi László

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség