Az idei esztendőben november 28-án, vasárnap veszi kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak.
Advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.
A keresztény- és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezését várjuk, akkor nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.
Az újkor adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila (a bűnbánat színe) egyet kivéve (ami rószaszín): ezek együttesen szimbolikusan azt jelzik, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján van okunk az örvendezésre is, mert az Úrjövet már közel van.
A keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve és ehhez igazodva a görögkatolikus egyházban negyvennapos adventi bűnbánati előkészületi időszak előzi meg a karácsonyt, ezért a görögkatolikus híveknél az advent kezdete korábbra esik, mint a római katolikus testvéreknél.
A pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott szentmisék, az úgynevezett rorate misék, az adventi időszak liturgikus sajátosságának számítanak, elnevezésük pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” mondatnak a rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt.
A keresztény ember számára az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni. A keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani.
Advent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka: nap mint nap fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk? Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk Valaki, aki meg akarja újítani életünket?
„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten dicsőségét” (Lk, 3,4-6) Várjuk Jézust az idei adventi időszakban is felkészült lélekkel, mert a lelkünk tesz minket emberré. Enélkül csak test vagyunk, amely elporlad. Várakozásunkban imádkozzunk teljes reménységgel és bizonyossággal az ő szeretetében, és higgyünk eljövetelében.
Kívánjuk, hogy - ebben az évben is, ami mindannyiunkat a járvány miatt még inkább próbára tesz, - az adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni szent karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!
A járványra való tekintettel különösen is nagy hangsúlyt kap az otthon, illetve családi körben az adventi koszorú gyertyáinak fényében végzett imádság.
Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából a költő adventi gondolatival kívánunk áldott előkészületet!
Pilinszky János Advent
Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Forrás katolikus.hu
Fotó: Hegyi László
