Az adventi idő méltó zárásaként egyházmegyénk Püspöki Hivatalának dolgozói lelki napon készültek Krisztus születésének ünnepére, melyben hálát adtak az elmúlt időszak minden kegyelméért. A lelki nap az advent utolsó roráté szentmiséjével kezdődött, melyet Felföldi László megyéspüspök celebrált a Pécsi Székesegyházban.

A hajnali szentmisét követően a hivatal munkatársai kiegészülve az egyházmegye kispapjaival közös reggelin vettek részt a Magtár Étteremben. A lelki nap délelőttjén megtartott elmélkedés nyitányaként Felföldi László megyéspüspök atya köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében rámutatott az önmagunkra fordított, minőségi idő fontosságára, amikor lehetőségünk nyílik befelé figyelni, közben imádságos lelkülettel az imában Istennel találkozni.

A lelki elmélyülést két meghívott lelkipásztor gondolatai segítették. Bacsmai László, mohácsi plébános a december 8-án lezárult Szent József-év kapcsán József személyének karizmájáról beszélt, akit a leghallgatagabb szentnek nevezett. József életében kiemelkedő szerepet játszott a csend és a hit, hiszen háborgó lelkét Isten szavára hallgatva képes volt lecsendesíteni, s tetteivel az ő útmutatásait követni. Bacsmai atya beszélt a család kiemelkedő szerepét, melyben elsajátíthatjuk a kölcsönös tiszteletet, gondoskodást és elfogadást.

A lelki napon Nyúl Viktor pasztorális helynök atya vezetésével folytatódott a délelőtti elmélkedés, akinek gondolataihoz Lukács evangéliumának 2. fejezete szolgált vezérfonalul. Viktor atya jelképes betlehemi útra hívta a hallgatóságot, kiemelve, hogy a betlehem élő evangélium, melyen keresztül az isteni gyengédség, közelség és együttérzés mutatkozik meg. Arra buzdította a résztvevőket, hogy állítsanak saját betlehemet az otthonaikban, időt szánva a szereplők szemlélésére, koncentrálva a születés éjszakájának valódi mondanivalójára, közben pedig engedve, hogy hasson a karácsony misztériuma.

Az elmélkedéseket követően a hivatal dolgozói apró meglepetéssel kedveskedtek a főpásztoruknak, aki jelképes ajándékkal köszönte meg a munkatársak egész éves szolgálatát. A nap ezt követően püspök atya vezetésével szentségimádással folytatódott a székesegyház Corpus Christi-kápolnájában, majd közös ebéddel zárult a Magtár Étteremben.

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség